katona

A színházak túléléséről a gazdasági válságban és a piaci szemlélet, valamint innováció szerepéről a kultúrában kérdeztük Mattyasovszky Bencét, a Katona adminisztratív igazgatóját.

Nemrégiben Görögországban egy, a Mitos21 európai színházi szervezet által is szervezett nemzetközi konferencián adtál elő, amely központi témája a fenntarthatóság és a kultúra kapcsolata volt. Mit takar ez? Mi volt az előadásod témája?

A konferencia résztvevői és előadói arra kerestek válaszokat, hogy miként jelennek meg a fenntartható fejlődés elvei a kulturális intézmények működésében, működtetésében elsősorban az Európai Unióban. A fenntartható fejlődés ugyanis nemcsak a környezetvédelem, az energiaforrások felhasználása tekintetében találkozhat a kulturális területtel, hanem az egyes intézmények közösségépítő és kultúrateremtő tevékenysége is rendkívül meghatározó szerepet képviselhet. Rajtam kívül Magyarországot Inkei Péter képviselte, aki ismertette az Unió jogi szabályozásában a kultúra és fenntarthatóság kapcsolatát. Az én előadásomban a kulturális menedzsment témakörében kifejezetten a válságmenedzsment és a fenntarthatóság kapcsolatáról beszéltem, azokról a megoldásokról, amelyeket mi a Katonában sikerrel alkalmaztunk a működésünk megújítása során.

Esztert az április végén bemutatott Mártírokról kérdeztük. Szerinte van valamennyi dogma-film az előadásban, érdemes és muszáj kommunikálni a konfliktusainkat, az egyházi ének pedig teljesen új tapasztalatot jelentett számára.

A Mártírokban játszott karaktered hogy viszonyul a valláshoz?

Erika Rothként, a tanárnőként a darabban a rációt testesítem meg, én vagyok az ellenpontja a Tasnádi Bence által játszott fanatizmusnak. Andrisék (Dömötör András, az előadás rendezője) sokáig halogatták azt a kérdést, hogy Mártír vagy Mártírok legyen az előadás címe, mert a német nyelvből való fordítás mindkét lehetőséget meghagyja. Azért döntöttek végül a Mártíroknál, mert nem egy szereplőnek a sorsát akarták végigkövetni és azt hangsúlyozni, hanem ebben az előadásban szinte mindenki mártírrá válik. Máshonnan indít a két szereplő, Benjamin a fanatizmusból indít, én a fordított utat járom be, a jól felépített világom omlik össze. Fontos kiemelni, hogy nem csak mi ketten válunk mártírrá, hanem a maga módján szinte mindenki.

A Gondnokság című színházi sitcom epizódjait 2011 októbere óta követhetjük nyomon a fővárosi Katona József Színház társulatának előadásában. Különlegessége, hogy a részeket nem csak élőben lehet megtekinteni, hanem a youtube videómegosztó portálon is. A sorozat alaptörténete nem hétköznapi: hét gondnok feladata megtalálni az ősapát és az ősanyát, akik nászából megszületik majd a magyar király. Az első évad befejezése után sem volt megállás, a történet folytatódik, 2012 októberétől már a második évad részeit kísérhetjük figyelemmel. A sorozat másik különlegessége (azon kívül, hogy színházban játszódik), hogy epizódonként mindössze másfél napnyi próba áll a színészek rendelkezésére, így improvizációs képességeik fontos szerephez jutnak. Ez a feladat - mint kiderült - nem könnyű, de nem is lehetetlen.

Szerző: Nagy Szilvia
Szállj, szállj sólyom szárnyán...
kulter.hu

A Gondnokság műfajilag meghatározott: színházi sitcom. A televízióban rendkívül sok szituációs komédia van műsoron. Van olyan, amelyiket figyelemmel kíséritek?

Dömötör András: Nem igazán. Van tévékészülékem, de azon csak DVD-ket nézek. A 24 című sorozatnak láttam két évadát, de ezzel is nagyon furcsán kerültem kapcsolatba: hospitáltam egy német színházi előadásban, a rendezőnek ez a sorozat volt a kedvence, és levetített részleteket a színészeknek. Így kezdtem el én is nézni. Tehát önszántamból nem néztem sorozatot. Ez alól két kivétel van, de azokat ilyen értelemben nem is tartom hagyományos sorozatoknak: a Twin Peaks, még kamaszkoromból, a másik pedig Lars von Trier A Birodalom című sorozata. Ezek fontosak számomra, de nem tartom őket szappanoperáknak. Gyermekkoromban - nem folyamatosan, de - néha néztem Szomszédokat.

A nép ellenségének főszerepében Fekete Ernő a társadalom által kirekesztett figurát alakít. Csodálatos párharcot folytat a bátyját játszó Kulka Jánossal, az előadás azonban nem erről szól.

Szereted Ibsent?

Persze. Nagyon jó szerző. Okos és nagyon ügyes: szép lassan "behúzza" a nézőket, rabjai leszünk a történeteinek. Ravasz, kegyetlen írói fogás, hogy amikor belépünk egy Ibsen-darab első felvonásába, ott mindenki mosolyog, de már akkor is érezzük, hogy nagyon nagy baj lesz. A Vadkacsában az élethazugságok, a ki nem mondott dolgok, a felnőttek bűnei miatt sodródik a halál felé egy ártatlan élet; A nép ellensége társadalmi kérdéseket boncolgat. A mi előadásunk Magyarországhoz és Magyarországról szól, 2013-ban. Ez dolga is ennek a színháznak. De ha nem Magyarországon élnénk 2013-ban, akkor engem érdekelne egy zavarba ejtőbb olvasat is: Stockmann doktornak igaza van, de ő is hibás - a polgármester azt mondja az első felvonásban, hogy beszéljük meg, de Stockmann nem beszéli meg, hanem kitereget, publikál. Csodálatos párharc zajlik a két testvér között, két komoly vélemény ütközik.

Kulka János most először dolgozik a Katonában, A nép ellensége című bemutatóban alakítja a várost vezető polgármestert. Szerinte Ibsen most is ugyanannyira él és aktuális, mint másfél évszázada, s a médiában nem tudjuk megkerülni a minket körülvevő eszköztelen, meggyőző hazudozást.

Hogy érzed magad a Katonában?

Olyan az egész, mint egy hazatalálás. Természetes, magától értetődő a Zsámbéki Gáborral való munka; nagyon jó élmény. Ismerős. Kaposváron is így dolgoztunk. Nem szorongva jövök a próbára, inspirál, hogy Zsámbékit érdekli, amit mutatni próbálok neki, és nagyon örülök, ha ez találkozik az ő elképzelésével. A Katonába is, Zsámbéki Gáborhoz is nagyon szívesen jöttem. A szereptől függetlenül.

Veiszer Alinda a legendás Három nővér előadásról kérdezte a címszereplőket.

"Ha van még jelentése annak a szónak, hogy katartikus, ne féljünk kimondani: ez a Három nővér-előadás bizonnyal az. Izzó, kegyetlenül őszinte színészettel perel az elveszett emberi beteljesülésért." (Mészáros Tamás)

Ónodi Eszter és Jordán Adél éppen a Musik, musikk, musique egy előadására készül. A huszas-harmincas évek látványos sminkjeit és frizuráit felidéző produkció alapos előkészítést igényel, és a szereplők előadás közben is többször teljes átváltozáson mennek át.

"Jó egy történettel ilyen sokáig együtt menni és együtt lélegezni."

Díszletet és jelmezt tervezel, rendezel, fotózol, fordítasz. Tanultál dráma-pedagógiát és fotózást itthon, Bristolban látványtervezést és performance rendezést. Állítasz fel magadban prioritást ezek között a tevékenységek között, vagy a felkérések elintézik helyetted, mikor mivel kell foglalkoznod?

Szívem szerint azt válaszolnám, hogy ami éppen érdekel és inspirál, azt választom, de nyilván egzisztenciálisan ez picit máshogy néz ki. Asszisztensi munkát már nem szívesen vállalok, mert - bár még azt is nagyon élvezem - mégis nehéz elfogadtatni magam utána ugyanazokkal az emberekkel más titulusban. Örülök, hogy ezen egy picit kezdek túllendülni és a saját utamat járni, és abban minden, amit tudok és képviselek, egyaránt fontos.

Ervint a Mártírok kapcsán hitről és egyházról kérdeztük. Szóba került még a Musik, filmek és azok a lehetőségek és válaszutak, amelyek ma egy színész előtt állnak.

Nemrég elvállaltad a Magyarországi Református Egyház felkérésére A fiú című kisfilmben való részvételt, amely Jézus születésének történetét dolgozza fel. Most pedig a Mártírok című darabot próbálod, amely egy iskolás fiú vallási fanatikussá válásáról szól. Érdekes módon néhány hónapon belül kétszer is megtalált a vallás. Szerinted a vallásnak ma milyen szerepet kell betöltenie egy ember életében?

Az ember lényének legféltettebb zuga a vallás, szigorúan magánügy. Kicsit olyan, mint a bőrszín: tisztelni kell a másságát és a valamilyenségét. Én nem vagyok vallásos ember. A nagymamám nagyon vallásos volt, meg akart keresztelni, de nem hagytam magam - kisgyerek voltam és azt gondoltam, ha majd felnövök, eldöntöm. Ugyanakkor még mindig kevésnek érzem magam, hogy komolyan feltegyem magamban az Istennel kapcsolatos kérdéseket. Azt hiszem, sok magát ateistának mondó ember így van ezzel, mert ez iszonyú energia és komolyabb alászállást igényel önmagunkba. Azt gondolom, hogy a világot nem Isten teremtette, de Isten létében mindenki reménykedik, még az ateista is, akkor is, ha hihetetlenül cinikus és megrögzött materialista.

Persze sokszor csalatkoznunk kell, és amikor az emberiséggel méltánytalanságok történnek, azt mondjuk, hogy Isten elfordította az arcát. Én a nagymamám temetésén szembesültem ezzel. A gondoskodó Isten léte a nagymamám szenvedései és betegségének hiábavalósága által megkérdőjelezte önmagát. Éppen ezért, amikor előkerül a vallás, mindig megtorpanok. Nem merek végletes kijelentéseket tenni. Úgy tekintek általában a vallásra, mint egy élhető társadalom felépítéséhez szükséges jófajta útikalauzra.