Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Pinokkió - így látták ők


0 Tovább

Interjú Tasnádi Bencével

Borbély Alexandra, Pálos Hanna és Tasnádi Bence idén végeztek a Színművészeti Egyetemen, színházi gyakorlatukat mindhárman a Katonában töltötték, az idei évadtól pedig társulatunk tagjai. Sorozatunk harmadik részében Bencét kérdeztük.


0 Tovább

Hollósi Frigyes: Mi sokkal jobban "fociztunk"

Hollósi Frigyessel, a Nemzeti Színház színművészével beszélgettünk, aki 1982 és 2001 között a Katona társulatának tagja volt. Mesélt nekünk a rögösen induló pályafutásáról, a Katonában töltött időszakáról, a mai fiatalokról, lehetőségekről, sőt, még a Facebookhoz fűződő viszonyáról is.

Elég nagy vargabetűkkel került a színházi világba.

Meglehetősen... Úgy kezdtem a színészi pályámat, hogy kirúgtak a főiskoláról az első félévben. Aztán felhívott Ádám Ottó - akit akkor még nem ismertem - a főiskolán tanár, a Madách Színháznak a főrendezője, valamint igazgatója volt. Azt mondta, hogy meg lehet próbálni a pályát anélkül is, hogy az ember elvégzi a főiskolát, ha még nem ment el nagyon a kedvem az egésztől. Akkor talán nem ment el, de nem nagyon hittem a dologban. Aztán a főiskola által lekerültem Szolnokra, mint kórista. Az első félév nem sikerült rosszul, mert már játszhattam jó szerepeket, csak aztán elvittek két évre katonának. Amikor leszereltem, Szolnokon meneteltem tovább a pályámon.

Szolnokon milyen szerepeket kapott?

A Jaroslev Hasek: Svejk című előadásban, Josef Svejk nevű tisztiszolga szerepét játszottam. Ez a darab, igazán meghatározó volt számomra. Leginkább vígjátékokban szerepeltem, de igazából mindent ki lehetett próbálni. Bulgakovot, sok operettet, buffókat, voltam táncos-komikus is, de hát ugye nem tudok táncolni, és most már nem is fogok tudni. Egy évben általában 6-7 bemutatóm volt.

0 Tovább

A Pinokkiót próbáljuk

Rókay Móric szerepében: Fekete Ernő.

0 Tovább

Pálos Hanna: Más ritmus, más hőfok

Borbély Alexandra, Pálos Hanna és Tasnádi Bence idén végeztek a Színművészeti Egyetemen, színházi gyakorlatukat mindhárman a Katonában töltötték, az idei évadtól pedig társulatunk tagjai. Sorozatunk második részében Hannát mutatjuk be.



0 Tovább

„Ebben a színházban még mindig van bátorság!”

A Katona megalakulásának 30. évfordulója kapcsán interjúsorozatot készít a Katona Klub. Színészekkel, rendezőkkel, nézőkkel, művészeti és színházi munkatársakkal beszélgetünk a színház indulásáról, és a mostani Katonáról. Elsőként a régi pártolók közt fogalommá vált Denke Emma közönségszervezőt kérdeztük.

1 Tovább

"Gyerekeknek játszani: mintha játszóházban lennénk"

Borbély Alexandra, Pálos Hanna és Tasnádi Bence idén végeztek a Színművészeti Egyetemen, színházi gyakorlatukat is mindhárman a Katonában töltötték, az idei évadtól pedig társulatunk tagjai. Háromrészes sorozatunkban róluk szeretnénk többet megtudni és megmutatni. Elsőként Alexandrát kérdeztük.

Anno kaptál valami indoklást Máté Gábortól, hogy miért pont te voltál az egyik, aki osztályából gyakorlatát a Katonában tölthette? Konkrét szerepre hívtak?

Konkrét szerepre hívtak. A szerelem diadala című darabban Pálmai Anna helyett ugrottam be, aki Jordán Adél szerepét vette át, mikor Adél várandós lett. Ascher Tamás hívott fel. Azt nem fejtette ki, hogy miért pont én. Folyamatosan dolgoztunk a három év alatt, amíg nem mentünk el gyakorlatra. Gábor mindig hidegebb lett azzal, aki lustább volt vagy nem dolgozott. Ha már egy mesterség órán nem mutattam jelenetet, borzasztóan éreztem magam, következőre mindig kettőt vagy hármat vittem.

0 Tovább

Anyja-lánya: Pálmai Anna és Szirtes Ági az októberben megjelenő Marie Claire fotóján

1 Tovább

A Katona társulata, 2012/13

Először itt láthatjátok egy helyen idei fotóinkat a társulat tagjairól. Nyáron készültek a felvételek, a fotós Trokán Nóra, a stylist Holdampf Linda. Kizárólag teljes képernyőn!




0 Tovább

Felújítás - augusztus 27.



0 Tovább

katona

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek