katona

Hajdanán a hatalom intoleráns volt a komédiásokkal, és elkergette őket az országból. A színészek és a társulatok ma azzal kínlódnak, hogy helyet, színházat és közönséget találjanak;  és mindennek a válság az oka.

A hatalmon levők tehát már nem akarják ellenőrizni és korlátozni azokat, akik iróniával és maró gúnnyal fejezik ki magukat, mivel a színészeknek se terük, se publikumuk nincs, akihez szólhatnának.

Ezzel szemben a reneszánsz korában, Itáliában a hatalomnak nehéz dolga volt, amikor féken akarta tartani a komédiásokat, mert azok nagy népszerűségnek örvendtek.

Köztudott, hogy a Commedia dell’Arte színészeinek tömeges elvándorlása az ellenreformáció korában következett be, amikor elrendelték a színházi terek elpusztítását, különösen Rómában, ahol a szent város meggyalázásával vádolták őket. XII. Ince pápa, a polgárság konzervatívabb és a klérus magas rangú képviselőinek kitartó nyomására 1697-ben elrendelte a Tordinona színház bezárását, amelynek színpadán a moralisták szerint a legtöbb obszcén előadást játszották.

Az ellenreformáció korában, az Észak-Itáliában működő Carlo Borromeo bíboros tevékenységének nagy részét a „milánói hívek” megváltásának szentelte, méghozzá úgy, hogy különbséget tett a művészet, mint a szellemi nevelés legmagasabb formája és a színház között, amely szerinte a szentségtörés és a hiúság megnyilvánulása. Egy – a munkatársaihoz írt – levelében, amit emlékezetből idézek, többé-kevésbé a következőket fogalmazza meg: „Mi, akik a mérgező gyomok elpusztítására vállalkozunk, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy tűzre vessük a gyalázatos szövegeket, hogy kitöröljük ezeket az emberi emlékezetből, és üldözzük azokat, akik mindezt kinyomtatják. Nyilvánvaló azonban, hogy amíg mi aludtunk, az ördög újra meg újra megújuló ravaszsággal munkálkodott. Mennyivel mélyebben hatja át a lelket az, amit a szem lát, mint ami az ilyen könyvekben olvasható! Mennyivel súlyosabban rombolja a fiatal fiúk és lányok elméjét a kimondott szó és az azt kísérő gesztus, mint a könyv lapjain olvasható holt szavak. Következésképpen sürgősen el kell űzni a városainkból a színészeket, ahogy ezt a nemkívánatos személyekkel tesszük.”

Éppen ezért a válság megoldására az az egyetlen reményünk, hogy üldözni kezdenek bennünket és főleg azokat a fiatalokat, akik színházzal akarnak foglalkozni: így kialakul majd a komédiásoknak és színházcsinálóknak egy új diaszpórája, amely a tiltásokból minden képzeletet felülmúló erényt farag, és új színházat hoz létre.
    
Forrás: Nemzetközi Színházi Intézet (ITI), Magyar Központ

Dario Fo (1926. március 24.)
Olasz drámaíró, színházigazgató, színész, zeneszerző, a commedia dell’arte műfajának megújítója. Műveiben a legtöbbször a politikai korrupciót, a politikai gyilkosságokat állítja középpontba. 1997-ben Nobel-díjat kapott „az egyszerre szórakoztató, lebilincselő és távlatokat nyújtó szövegek alkotásában mutatkozó erőssége elismeréseként.” Leghíresebb és legnépszerűbb darabja az Mistero Buffo (1969), melyet több mint harminc nyelvre fordították le.

Színházcsinálók című sorozatunk harmadik részében Kovalik Balázs, Mohácsi János és Zsótér Sándor volt Schilling Árpád vendége.



2013. március 16.

Egy közönségtalálkozó beszélgetését szerettem volna lejegyezni. A Cigányok című előadáshoz kapcsolódóan már több hasonló találkozó volt a Katonában: voltak roma fiatalok Felsőzsolcáról, roma aktivisták, most pedig a rendőrség, pontosabban a főiskola képviselteti magát. Arról beszélgetünk, milyenek vagyunk, milyen környezetben élünk, és milyen egy ilyen környezetben rendőrnek lenni.

[a Cigányok színlapja, fotók]

Megszólalók:
Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, a darab rendezője
Grecsó Krisztián, a Cigányok előadás társszerzője
Dr. Németh Zsolt r. ezredes, kriminológiát tanít a Rendőrtiszti Főiskolán
Dr. Valcsicsák Imre, etikát tanít a Rendőrtiszti Főiskolán
Dr. Hautzinger Zoltán r. alezredes, a bevándorlási és állampolgársági tanszék vezetője
Dr. Sivadó Máté r. százados, kriminológiát tanít a Rendőrtiszti Főiskolán

Fodor Tamás, Schilling Árpád. 2013. március 2., Katona József Színház

Molnár Piroskával, a Nemzeti Színház színművészével beszélgettünk, aki 1982 és 1984 között volt a Katona társulatának tagja. Szó esett többek közt a Katona megalakulásáról, a kaposvári időszakról, a Katonából való távozás körülményeiről, a közönségről és a pályakezdő fiatalok helyzetéről.

1968-ban végzett a főiskolán. Pár évvel később már Kaposváron játszott. Hogyan került Kaposvárra?

Zsámbéki Gáborral egyszerre végeztünk a főiskolán, ő rendező szakon, én színész szakon. Talán ugyanakkor kaptunk diplomát, ugyanabban az évben, csak a rendező szak egy évvel több volt. Úgy emlékszem, ő rögtön Kaposvárra ment, én Szegedre szerződtem. Miután eltelt két év Szegeden, Kiss István és Koltai Róbert osztálytársaim már ott voltak Kaposváron. Komor István - aki addig a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője volt - átkerült Kaposvárra igazgatónak, Zsámbéki Gábor ekkor lett főrendező. '71-ben hívtak engem, és mentem is. Ekkor kezdődött ez a hosszú kaposvári lét, a Sirály premierjével, 1971. október 1-jén.

Amikor Zsámbéki otthagyta a kaposvári színházat, és a Nemzetiben folytatta pályafutását, egyértelmű volt, hogy vele jön?

Persze, egyértelmű volt. Borzasztó boldoggá tette az embert, hogy lehetősége volt jönni, mert kiválasztották arra, hogy jöjjön.

Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Schilling Árpád. 2013. február 16., Katona József Színház

Bagatell - gondolatok egy pincében címmel látható márciustól Bezerédi Zoltán önálló verses estje a Sufniban. Válogatás többek közt Ady, Esterházy, Háy, Petri, Térey és Vörösmarty műveiből. Zoltánt az előadásról, az abban szereplő versekről kérdeztük.


Hogyan vetődött fel a verses est ötlete?

Szeretném, ha szeretnék az emberek a verset, és szeretném, ha én lennék az, aki megszeretteti velük. Mintha hanyagolva lenne ez a műfaj mostanában, ez ellen pedig tenni szeretnék.

Kiktől hangzanak el versek, és mi volt a koncepciója a művek válogatásánál?

Ady Endre, Babits Mihály, Esterházy Péter, Háy János, József Attila, Petri György, Marin Sorescu, Spiró György, Szabó Lőrinc, Térey János és Vörösmarty Mihály versei, műrészletei hangzanak el. A versek válogatásánál leginkább azt vettem figyelembe, hogy melyik vers érintett meg, mit mondanék szívesen, gondolatilag most mely versek foglalkoztatnak, nekem mi áll jól. Néha a szerelemről beszélek, néha a halálról, vagy hogyan létezem ma (verses formában), és ez mind én vagyok.

Másfajta felkészülést igényel egy önálló est, mint egy sokszereplős előadásban való részvétel?

Minden darabnak és minden anyagnak saját lelke van, valami nagyon könnyen adja magát, valami nehezen. Valami egyből jön, valami nem. Küzdeni kell értük, de érdekes módon nem terhelt meg nagyon a felkészülés. Természetesen kell egy folyamatos beszédtechnikai tréning, és biztos, hogy el kell mondani bemelegítésképpen a szöveget, aznap, amikor játszom, agytréningként is.

Volt a próbafolyamatban valaki, aki rendezőként funkcionált?

Nem volt. Tulajdonképpen én szerkesztettem az estet, és rendeztem magamat. De az ember a barátait meghívja néha, mert kell egy külső kontroll. Megnézte Máté Gábor igazgatóm és barátom, megnézték dramaturgok, színész kollegáim, és mindenki mondott olyat, amit érdemes volt megfogadni. Biztos lesznek nézők is, akik valahogy tudomásomra juttatják majd, hogy náluk mi hatott és mi nem, hol érezték jónak és hol nem. Utána persze az én döntésem lesz, melyik tanácsot fogadom meg.

Múlt héten mutattuk be a Magyarmeséket, amely néhány soros történetei ötvözik a hagyományos magyar mesei világot napjaink valóságával. Egyedi hangvételű, karikírozó és nem utolsósorban szórakoztató tabló, kicsavart magyarságképpel. A meséket elmondó Bodnár Erikát kérdeztük az előadásról.

"Volt egyszer egy jósnő, aki mindent látott, a múltat és a jövőt, látott előre is meg hátra is, és volt egy nagy ceruzája, azzal írta le a jóslatait, nem kellett radírozni soha semmit, amit leírt, az úgy volt. Mindenki hozzá ment, őt kérdezte, és így a magyarok is elmentek egyszer hozzá. Ő megnézte őket, aztán fogta a ceruzáját, és leírta nekik a múltjukat, a jövőjüket és még egy tortareceptet is. Ezt ingyen adom hozzá, mondta. Legalább egyetek egy jót." - egy mese a százból.

Aki aktív részese a közéletnek, úgy érezheti, hogy nem a korunkban élünk Magyarországon. Konkrétan a színházi szakmán belül képtelenség azokról a kérdésekről vitázni, amelyekről aktuálisan kellene, mert hol a XIX. század romantikus ideáival, hol a XX. század jegeces korszakaiból hátra maradt problémákkal kell szembesülnünk.

Kétségbeejtőnek látom a helyzetet, mert érzem, hogy az idő fogytával egyre kevesebbet adunk magunkra. Ma már pályázatot sem kell írni, végérvényesen lemondtunk arról, hogy létezhetnének független döntnökök, alig esik szó a fiatalokról, a közönségről meg csak a számok szintjén vagyunk hajlandóak kommunikálni, ha egyáltalán. Úgy döntöttem, megkeresem Máté Gábort, hogy hozzájárulna-e egy olyan együttműködéshez, amelynek most nem egy előadás létrehozás a tétje, hanem valamiféle szakmai diskurzus. Olyan eseményt szeretnénk, amely a közönség számára is érdekessé teszi a színházról szóló beszédet.

Schilling Árpád, rendező, a Krétakör művészeti vezetője, a beszélgetések moderátora (részlet szinhaz.hu interjújából)


Színházcsinálók
A Katona és a Krétakör közös sorozatában elismert alkotók, művészek osztják meg gondolataikat a hazai színház jelenéről és jövőjéről.

Február 16. - Székely Gábor, Zsámbéki Gábor
Március 2. - Fodor Tamás, Jeles András
Március 16. - Kovalik Balázs, Mohácsi János, Zsótér Sándor
Április - Bodó Viktor, Mundruczó Kornél, Pintér Béla

Esztert, aki most hétvégén a legjobb színésznő díját kapta a filmkritikusoktól az Aglajában nyújtott alakításáért, pár nappal a bemutató után kérdeztük A nyaralásról.


A nyaralás fő témája az együttélés lehetetlensége, a házasság válsága. Hogyan látod, ez a mai kor hozománya?

Igen. Alapvető válságkorszak van a világban, ezt lehet gazdaságilag, kulturálisan, meg egyáltalán minden tekintetben értelmezni. Teljesen össze vannak zavarodva az emberek és nem látnak tisztán ebben a káoszban. Ez biztos a házasság nevű intézményre és az együttélésre is vonatkozik.

A házasságot még egy tartható együttélési modellnek gondolod manapság?

Én nem vagyok házas, de nagyon nagy a családi nyomás, hogy ez ne legyen így. Majd lehet, hogy egyszer házas leszek, nem tudom. Az biztos, hogy rengeteg olyan kapcsolat ment tönkre az én környezetemben is az elmúlt egy-két évben, amiről azt hittük, hogy évekig fog tartani. Valóban nagy kérdés, hogy mi a jobb, ha az ember házasságban él, viszont pokoli viszony van a felek között, vagy pedig bevállalja, hogy elválik, s utána megpróbál valamilyen független és viszonylag boldog életet élni önállóan. Ebben én nem tudok állást foglalni, nagyon egyénfüggő.