Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elköltözött a blog

Köszönjük az eddigi figyelmet! A Katona József Színház blogját mostantól itt lehet követni:
http://katona.blog.hu/

0 Tovább

Závada Péter: Amikor a munkatársaim megbíznak bennem, az azért elég megnyugtató érzés

Az Ahogy tetszik szövegkönyvét Nádasdy Ádám fordítása alapján Závada Péter dolgozta át, az előadást Kovács D. Dániel rendezésében március 18-tól láthatjuk a Kamra színpadán.
A jelenlegi és korábbi színházi munkáiról, a Shakespeare-drámák nyelvezete és a slam poetry között felfedezett párhuzamról, és az Ahogy tetszik aktualitásáról kérdeztem Závada Pétert. 

 

Most dolgozol együtt először Kovács D. Danival?

Daninak 2012-ben volt egy vizsgarendezése a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Székely-Bodó osztály rendezőszakos hallgatójaként. Molière Versailles-i rögtönzését kellett megcsinálniuk. Dani megkeresett, hogy lenne-e kedvem átírni a Molière-szöveget.
Persze igent mondtam, és örülök neki, hogy így alakult, mert szerintem egy sikerült előadás lett belőle, ami megalapozta a későbbi közös munkánkat is. Olyannyira, hogy mikor 2013-ban Bodó Viktor felkérést kapott a Nyitrai Színházi Fesztiváltól, hogy rendezzen titkosrendőrség-megfigyelés témában dokumentarista drámát, elfoglaltságai miatt átadta Daninak és nekem a feladatot, és a feladattal együtt a társulatát is, a Szputnyikot. Elképesztően izgalmas kihívás volt a levéltári kutatás, a dokumentumok felhasználása a drámához, és az egész próbafolyamat – előtte még sosem csináltam ilyet.
A Reflexet végül bemutatták Budapesten, a Jurányiban, majd több európai városban is, többek között Torunban, Drezdában, Prágában és Krakkóban. A maga hibáival együtt, azt hiszem, nagyon büszkék voltunk rá. A következő évben négy színházi munkám is volt: szövegeket írtam Schilling Árpádnak a Krétakör Korrupció és A párt című előadásaihoz, illetve magyarra fordítottam Astor Piazzola A nagyvárosok Máriája című operája librettóját, amit Láng Annamari főszereplésével mutattak be a Katona Sufniban. Végül pedig Szabó Rékával és a Tünet Együttessel dolgoztam a Voyager 3 című izgalmas előadáson. 2015-ben a Mohácsi testvérekkel csináltuk meg a Hairt a Belvárosi Színházban, majd újra Schilling Árpáddal dolgoztam A harag napján. Dani nem sokkal később keresett meg ismét, így kerültem bele az Ahogy tetszikbe.

Katona József Színház Ahogy tetszik Závada Péter William Shakespeare Kamra Kovács D. Dániel
Korábban is volt alkalmad Shakespeare-művekkel foglalkozni...

Igen, a Sena Dagadu és Márkos Berci vezette W.H. zenekar többek között Shakespeare-szonetteket dolgoz fel, és néhányszor volt szerencsénk velük játszani. Az Akkezdet Phiait vonták be a munkába, és arra kértek minket, hogy készítsünk parafrázisokat a Shakespeare-szövegekhez, illetve adjunk elő a szonettekhez tematikusan kapcsolódó saját szerzeményeket is. A Blow blow thou winter wind kezdetű dal egyébként az Ahogy tetszik fontos momentuma, és a W.H. repertoárjának is az egyik ékköve.

Volt még más Shakespeare-hez köthető munkád is?

Lassan hat éve foglalkozom drámákkal, és tavaly végeztem a Károlin, színháztudomány szakon. Elég sokat foglalkoztam Shakespeare-rel – mind a drámáival, mind pedig a belőlük készült rendezésekkel, és azóta is lépten-nyomon felbukkan az életemben. Kifejezetten érdekesnek tartom, és erre a dráma átírása során jöttem rá, hogy a mai magyar slam poetry formanyelve és a shakespeare-i szöveghagyomány között milyen izgalmas folytonosság látszik. Az a nyelvi-képi logika, ami Shakespeare-nél, főleg a vígjátékokban rendszeresen előbukkan, kísértetiesen emlékeztet arra a mondatszerkezeteket, szólásokat, közmondásokat, állandósult szókapcsolatokat kiforgató humorra, ami a slam-szövegekben is visszaköszön. Tehát ez a típusú szöveg nem merül feledésbe a reneszánsszal, hanem végiggyűrűzik egészen a huszadik század angolszász drámairodalmáig, elég csak Tom Stoppardra gondolnunk. Ha a mai magyar irodalomban komolyabb hangsúlyt fektetnénk
a drámára, nem érte volna ennyire felkészületlenül a közeget a slam poetry érkezése. Fontos, hogy ez a fajta gondolkodás a szövegről létezik, és máig velünk él. Nem meglepő tehát, hogy a színház sokkal nyitottabban fogadta a slamet, és azt is látjuk, hogy nem csak az előadásszerűsége, hanem a számára már ismerős szöveghagyomány miatt is.

Katona József Színház Ahogy tetszik Závada Péter William Shakespeare Kamra Kovács D. Dániel

A jelenlegi szövegkönyvet mennyire írtad/írtátok át ennek a kapcsolatnak a fényében?

A remek 2006-os fordítás bizonyos fontos részeit megtartottuk ugyan, de azért próbáltunk bátran hozzányúlni a drámaszöveghez. Nádasdyt költőként is igen nagyra tartom, és úgy éreztem, hogy az Ahogy tetszik dalfordításai kivételesen jól sikerültek. A párbeszédes részeknél, főleg a frappáns sorharcoknál merült föl bennem a kérdés, hogy lehet-e őket még modernebbre szabni, a legfiatalabb nemzedék számára is érthetővé és élvezetessé tenni. Dani egy mai, laza slames szöveget kért, és amikor azon gondolkodtam, hogyan is lehetne átírni Shakespeare-t, akkor jöttem rá, hogy lényegében egyáltalán nem áll olyan távol egymástól a kettő.

Mennyire lett aktuális a mű?

Kereshetjük a politikát az autoriter udvar és a szabadgondolkodók lakta erdő közt feszülő ellentétben, vagy fölkaphatjuk a fejünket Jaques némely elmés társadalomkritikus megjegyzésére, tehát finom utalások szintjén természetesen a mi verziónkban is megjelenik majd a mai közélet. De az én olvasatomban ez a dráma elsősorban a szerelemről, az emberi kapcsolatok alakulásáról és legfőképpen a nyelv szeretetéről szól. Úgy látom, hogy a vígjátéki feszültség egyfelől a félreértésekből, becsapásokból, álruhába öltözésekből fakad, de még talán ennél is fontosabb az a nyelvi humor, ami állandó vibrálásban tartja a drámát. Nádasdy fordítása tehát nemcsak remek szöveg, hanem egy komoly filológiai kutatás eredménye is. Lábjegyzeteivel és magyarázataival igazi kincsesbánya az újrafordítónak.

Mennyi időt töltöttél a szövegkönyv megírásával?

Az újévben kezdtem neki a munkának, Berlinből hazafelé, egy 10 órás vonatúton, ingadozó wifivel és árammal. Ezt követően írtam még néhány napig, majd Radnai Annamarival, az előadás dramaturgjával és Danival dolgoztunk tovább, intenzíven, két héten át.
Még most sincs teljesen kész, hiszen a szöveg a próbák közben is folyamatosan alakul, kiegészül a színészek improvizációival is. A dramaturgiai változtatások érintették a jelenetek sorrendjét és a szövegtest egészét, sőt, szerepelhagyásokra és -összevonásokra is sor került.

Katona József Színház Ahogy tetszik Závada Péter William Shakespeare Kamra Kovács D. Dániel

Belefér ez ma? Vagy tiszteletlenségnek számít?

Azt gondolom, hogy ez egy bátor kísérlet, és mi, akik érvényes színházat szeretnénk csinálni, nem tehetünk mást, mint hogy újra és újra zavarba hozzuk saját magunkat és a közönséget. Az, hogy tisztelettel adózunk egy fordításnak, nem jelenti azt, hogy ne mernénk adott esetben pimaszul hozzányúlni. Nádasdy nemcsak költő és fordító, hanem nyelvész is, aki az organikusan alakuló nyelvben hisz. Mi is azt gondoljuk, hogy az új nyelv, amin az Ahogy tetszik megszólal, megfelel majd funkcióinak ellátására.
Különben is vannak hagyományőrző színházak, de a Katona egy progresszív hely.

Izgatott vagy?

Nem izgulok különösebben. Abszolút bizalmi volt a légkör, ami Annamari, Dani és köztem kialakult, és így másfél hónap munkát követően van némi rálátásunk az anyagra. Az olvasópróba is elég jól sikerült, és amikor a munkatársaim megbíznak bennem, az azért elég megnyugtató érzés.

szöveg: Csikós Kornélia
fotók: Brozsek Niki

0 Tovább

Mészáros Béla: El is kell hinnem, hogy kaphatok felmentést

Mészáros Béla alakítja Ménes Attila Bihari című drámájában a főszereplőt. A próbafolyamat könnyebb és nehezebb pillanatairól, Tar Sándorról és az ő megformálásáról kérdeztem őt.

Hogy haladsz a szövegtanulással?

Jól, bár még most is vannak a szöveggel kapcsolatban változtatások – többször is játszódik egy-egy jelenet a szobámban, és több idézett tartalom lesz majd benne. Például gépelés közben visszaidézek majd eredeti Tar Sándor-szövegeket.

Milyen lesz a díszlet és a jelmez?

Egy egyszerű, kocka díszlet lesz, ami többek között a lakásomat is mutatja majd. Azt találtuk ki, hogy végig bent maradok a színpadon, a többi szereplő fog változni körülöttem, és ők alakítják át jelenetenként a díszletet. A jelmezemről még nem tudok többet, csak annyit, hogy az előadás elején és végén ugyanaz lesz a ruhám.

Katona József Színház Bihari Mészáros Béla Ménes Attila Máté Gábor

Sándor egy konkrét személy, vagy több ügynök helyzetét jeleníted meg összességében?

Ez egy félig fiktív történet: Tar Sándor személyét alapul véve más, hasonló alakokat is beleírt a szerző ebbe a szerepbe. Sok minden kitaláció a történetben. Az, hogy kikkel találkozott és kikről jelentett, az tudható. Ménes Attila írói szabadsága sokat hozzáadott a történethez. Sajnálom, hogy nincs felvétel Sándorról, mert nagyon érdekelne, milyen gesztusai voltak és hogyan beszélt. Jó lenne látni, hogy milyen volt az a zárkózottság, ami állítólag jellemezte őt. Nem utánozni akarnám, de például a debreceni származása miatt egy-két kifejezést tájszólásban mondott, és arra gondoltam, jó lenne, ha nem is végig az előadásban, de egy-két szót következetesen én is így mondanék.

Milyen instrukciókkal látott el Máté Gábor?

Elég improvizatív a próba, de amit például kiemelnék, az az, hogy milyen szavakat, kötőszavakat, kifejezéseket, gesztusokat kellett elhagynom – olyanokra gondolok, amiket automatikusan, magamtól beletettem, hozzáépítettem a szöveghez, de nem használhatom, mert abban a korban azokat nem mondták a fiatalok.

Alakítottál korábban homoszexuális férfit?

Nem, és érdekes, mert voltam korábban vicces helyzetekben - más előadásokban -, amikor meg kellett csókolnom egy férfit. Szabadabbnak vagy vagányabbnak tartom magam, mint hogy zavarba jöjjek, de most, a próbák közben mégis zavarban voltam. Furcsa és vicces pillanatok voltak, amikor elkezdtünk próbálni Dér Zsolttal, mert egyszerűen nem tudtam ellazulni. Az előadásban ezek csak pár másodperces momentumok lesznek, de a próbán, amikor sokszor újra és újra eljátszottunk néhány gyengédebb pillanatot, megfeledkeztem a szövegemről, nem jutott eszembe, mit kell mondanom, mert a helyzetet furcsának éreztem és zavarba jöttem. Nagyon intim kapcsolat van a két szereplő között, ezt meg kell szoknom. Korábban eszembe is jutott, hogy szívesen eljátszanék egy meleg férfit. A szerepem szerint nem látható az, hogy homoszexuális vagyok, Tar nagyon visszahúzódó volt, szinte senki sem sejtette róla, hogy meleg.

Katona József Színház Bihari Mészáros Béla Ménes Attila Máté Gábor

Szerinted kaphat felmentést az ügynökmúltja miatt?

Azt gondolom, mindenki kaphat felmentést. De erre nagyon nehéz válaszolni. Amikor nyilvánosságra hozott jelentéseket olvastunk a próbán, az első reakcióm az volt, hogy elképesztő, hogy ezt tette a barátaival. Író lévén nagyon gazdag szókinccsel jegyezte le a délutáni, esti találkozókat. Ugyanakkor ellenpontként elmondható, hogy megzsarolták, kényszerítették. Sokkal bonyolultabb helyzetben volt, mint hogy ma ezt meg tudjuk ítélni. Borzasztó nehéz lehetett akkor. Szerintem kaphat felmentést. Az a kérdés, hogy azok, akikről jelentett, meg tudnak-e bocsátani neki, vagy nem. Nekem személy szerint, mivel ezt a szerepet játszom, el is kell hinnem, hogy kaphatok felmentést.

Milyen embernek tartod Biharit?

Amilyennek Tar Sándort. Egy ember, akit elkapott a rendszer, egy író, akit sarokba szorítottak. Mindig eszembe jut, hogy alkoholista lett és magába fordult, mert vele rengeteg olyan dolog történt, aminek ez lett az egyenes következménye. Egész életében rettegett, nem tudta magát túltenni a vele történteken. Sokan nagyon tehetséges írónak tartották őt, és én is annak tartom. Nemrég olvastam műveit, és szerintem nagyon jó emberismerő lehetett. Egy beteg, szókimondó világról írt, eszméletlenül jó stílusban.

Izgulsz?

Igen, izgulok egy kicsit, mert nagyon erős jelenetek lesznek az előadásban. Például, amikor megvernek, nem akarom, hogy az a színpadon „züfec” legyen. Nagyon nagy érzelmi amplitúdók vannak a jelenetekben, és ha ezek bennem nem jönnek elő, akkor nem szeretném, hogy miközben egy megvert férfit alakítok, azt érezzék a nézők, hogy amit látnak, az kamu. Benne kell, hogy legyen a lelkem. Az utolsó jelenet pedig kifejezetten nehéz. Egy 60 éves, alkoholista, gyógyszerfüggő embert kell játszanom, és kicsit tartok még ettől. Ezekkel a nehezebb pillanatokkal együtt nagyon szeretem ezt az előadást próbálni.
 

szöveg: Csikós Kornélia
fotó: Dömölky Dániel, Gricz István

0 Tovább

Rezes Judit: Gothár megtartja az eredeti elképzelést, csak apró dolgokon változtat

Ahol a farkas is jó, Oszlopos Simeon, Részegek - március első hétvégéjén, Gothár-trió néven tekinthetők meg Gothár Péter jelenleg futó rendezései a Kamrában. A mindhárom előadásban szereplő Rezes Juditot kérdeztük a rendező próbamódszereiről, a közös munkáról és az előadásokban általa alakított nőkről.

Ahol a farkas is jó – milyen szerepet játszol benne és hogyan működtetek együtt Gothár Péterrel?

Hosszú idő után ez volt az első közös próbafolyamatunk, nagyon jó és izgalmas volt a téma és a szerepem is. Az előadásban 13 éves lányokat játszom és azt volt érdekes kitalálni, hogyan tudom őket nem „gügyögve” megformálni. Péter kezdettől fogva nagyon tudta, hogy mit akar csinálni és mi lesz ebből az előadásból. A produkciók díszletét általában ő maga tervezi meg, és ennek az előadásnak a díszlete szerintem zseniális, a nézők is szeretik. Az atmoszférája is nagyon különleges és – noha eleinte igen szkeptikusak voltunk –, a nézőket is biztosan megfogja az, amikor az előadás közben a nézőtérről felállítjuk őket. Ez a fajta aktivitás jobban bevonja őket a történetbe, mert nem csak kívülállóként nézik végig az előadást.

Katona József Színház Rezes Judit Gothár-trió Gothár Péter Ahol a farkas is jó Oszlopos Simeon Részegek

Filmes gondolkodással, szemmel rendez - színházban. Hogyan kell elképzelni a próbákat?

A három darabot véve mindenképpen filmszerű a látvány: az Oszlopos Simeonnál például nagyon részleteibe merülve hozza vissza az ’50-es évek hangulatát, a Részegek díszlete viszont egyszerűbb. De összességében elmondható, hogy mindenképpen erős képi hatása van mindegyik díszletének. Nem egy makettel készül, de szinte kész koncepcióval jön a próbára. Általában az olvasópróba végén képeket vetít nekünk. Szeret a képzőművészetből meríteni és azon keresztül bemutatni, milyen világot, stílust szeretne megeleveníteni az előadásban, megmutatja, milyen díszletet, jelmezeket képzel el és a próbák során milyen hangulatot igyekszik majd megteremteni. A Részegeknél olyan képeket mutatott, amiből világos volt, hogyan képzeli el a díszletet, azt a perspektivikus folyosót, ami végül lett. Az Ahol a farkas is jó esetében tudta, hogy egy erősen megemelt színpadot szeretne létrehozni, az Oszlopos Simeonnál szintén, és ennél a kettő előadásnál a korhű ruhákhoz is nagyon ragaszkodott. Személy szerint a legjobban az Ahol a farkas is jó díszletét szeretem, mert tiszta képzőművészet.

Sokat változtat a koncepción menet közben?

Nem, megtartja az eredeti elképzelést, csak apróbb dolgokon változtat. Az Oszloposnál  a magasított színpadon kezdtünk próbálni, és már kezdetektől fogva megvolt, mettől meddig tart a díszlet, azt pedig, hogy az ablak, az ágy, a fürdőszoba pontosan hova kerül, később találta ki.

Katona József Színház Rezes Judit Gothár-trió Gothár Péter Ahol a farkas is jó Oszlopos Simeon Részegek

Részegek – milyen próbákra számítottál a kezdetekkor és mit gondoltál, milyen lesz az előadás?

Hallottuk a pletykákat a próbák kezdete előtt, hogy ez egy nagyon jó darab és vártuk a címe miatt is. Tudtuk, hogy mindenki részeget fog benne játszani és kíváncsiak voltunk, hogyan fog ez színpadon működni. Az utolsó pillanatig is nehéz volt ezt a részegséget az egész előadáson belül végigvinni úgy, hogy ne essünk bele a klisékbe – az ember ittas állapotban általában le van tompulva, és egy előadásnak nem tesz jót, ha 14 ember lassan, vontatottan beszél és játszik. Finoman kellett változtatni a tempón, hogy ne legyünk túl lassúak.

Azok a hatások, effektek, amiket Gothár beleépít az előadásba plusz esszenciát adnak az előadásnak? Szerinted miért van rájuk szükség?

Valóban sok effektet használ, az Ahol a farkas is jó-ban elég erőteljesen dolgoznak a főiskolások a hangokon – és ez az előadáshoz sokat hozzáad. A Részegekben is vannak, de jóval kevesebb – a próbafolyamat közben gondolkodtam rajta, hogy vajon itt is olyan nagy hatást ér-e el vele, mint az Ahol a farkas is jó-ban. Ez rendezői elképzelés. Azt hallottam, hogy ezt először a Színház- és Filmművészeti Egyetemen próbálta ki, és megtetszettek neki ezek a plusz hatások, amiket beépíthet az előadásba. Az is rendezői sajátossága még, hogy előadásról előadásra átvisz, megtart valamit, amik régebbi előadásokban előfordultak: akár egy mondatot, akár valamilyen kelléket vagy egy állatot – hal például korábbi előadásában is volt már, és most is felbukkan az aranyhal a Részegekben.

Katona József Színház Rezes Judit Gothár-trió Gothár Péter Ahol a farkas is jó Oszlopos Simeon Részegek

Közel érzed magadhoz a szerepeket, amiket Gothár rád oszt?

Mindhárom szerepemet nagyon szeretem, mert mindegyik teljesen más – ahogy fent említettem, az Ahol a farkas is jó-ban 13 éves lányokat játszom. A játékuk nem elidegenített, de mégis, azért, mert én alakítok egy ilyen kiskorú lányt, ezt az érzést kelteti a nézőben.
Az Oszlopos Simeonban egyrészt nehéz a feladatom, mert nincs sok jelenlétem benne ahhoz, hogy konkrétan kiderüljön, ki is vagyok – sokat beszélnek arról a nőről, akit játszom. A másik az, hogy hosszú idő után szólalok csak meg az egyik jelenetben – sokat kell jelen lennem úgy, hogy abból a néző rájöjjön, ki az a nő, aki a színpadon van. Azért is érzem magamhoz közel ezt a szerepet, mert emberileg én is küszködtem olyan problémákkal, mint ez a nő, aki egyben akar tartani egy kapcsolatot és valamilyen megoldást keresi a problémákra, meg akar menteni valamit, ám végül el kell fogadnia, hogy ez nem sikerült.
A Részegekbe szintén személyes dolgokat tudok belevinni – mindenkinek sok problémája van a darabban, kicsit mindenki másfelől közelíti meg, de lényegében mindenki ugyanarról beszél: a boldogság kereséséről. Az én szerepemről tudják a legkevesebbet a nézők, hogy ki is az a lány, akit játszom, semmi konkrétum nem derül ki rólam. Még az is lehet, hogy ez a nő most itta le magát először, és mi más lehet az oka, ha nem a szerelem? Mindenkinek az életében van ilyen és ezeket a valós problémákat nagyon jó beleadni ezekbe a szerepekbe, akár terápiaként is fel lehet fogni.

A bajnokot próbálod épp Pintér Béla rendezésében. Kit alakítasz a történetben és hol tartanak most a próbák?

Puccini A köpeny című operáját írja át szövegileg Pintér Béla. Az eredeti történetet próbálta megtartani, ami egy szerelmi háromszögről szól. Béla folyamatosan írja a jeleneteket, ami azért érdekes, mert az operai hangokra kell ráírnia a szöveget. Folyamatosan hozza a művet, állítólag a 60%-a készen van. Különleges feladat ez, mert operát még nem énekeltem, sok dolgom van vele. A Musik Musikk Musique óta nem is énekeltem, pedig azóta már egy év eltelt. Sokszor járok korrepetícióra és énektanárhoz. Nem egy könnyű opera, modernnek számít és hangilag, dallamilag is elég nehéz. Küszködünk vele, de ez nagyon jófajta küszködés, és jó új dolgokat csinálni, új rendezővel – ez mindig feldobja az embert.

szöveg: Csikós Kornélia
fotók: Dömölky Dániel

0 Tovább

Ménes Attila: Kötelezőnek éreztem, hogy megírjam a Biharit, még akkor is, ha nehéz és szomorú dolgokat kellett leírnom

Ménes Attila Bihari című drámáját Máté Gábor rendezésében láthatjuk február végétől a Sufniban. A mű keletkezéséről, az ügynök korszakról és a darab színpadi adaptációjáról kérdeztem a szerzőt.

Mikor írtad meg a Biharit?

2013-ban és úgy lett ebből hír, hogy a Magyar Narancsban készült velem egy interjú egy korábban megjelent regényem kapcsán és megkérdezték, min dolgozom éppen. Mondtam, hogy a Biharin. Olvasták a Klub Rádióban ezt az interjút, behívtak beszélgetni, és az adást hallotta Máté Gábor, s érdekelni kezdte a Bihari története. Megkeresett Facebookon és elkérte a darabomat, én pedig örömmel odaadtam.

Katona József Színház Bihari Ménes Attila Máté Gábor Mészáros Béla

Hogyan kezdődött a Bihari története – miről szól, milyen történet ez?

A kádári titkosszolgálatoknak a művészeti életből is számos embert sikerült beszervezniük, és mindenkit más alapon zsaroltak meg, hogy elérjék, hogy együttműködjön a hatóságokkal. Ez a történet egy jelentős magyar írónak, Tar Sándornak a beszervezéséről szól és arról, hogy a szocializmus bukása után Tar ügynökmúltjának híre kipattant. Itt jegyezném meg, hogy a darabbeli figurába más, egyéb karaktereket is belesűrítettem, tehát nem csupán és nem kizárólag Tarról van szó, akadt számos más bukás is a közelmúltban, ami nagy figyelmet keltett. A darabban szereplő Sándornak legszűkebb baráti köréről, a demokratikus ellenzék néhány kulcsfigurájáról kellett információkat adnia. Ennek a darabnak a címszereplőjét, a Bihari fedőnevű ügynököt a homoszexualitásával zsarolták. Ezt biztosan tudták róla, mert szinte mindenkit figyeltek az országban, akár itthon tartózkodott, akár - jelen esetben - külföldön. A darab címszereplője az NDK-ban dolgozott pár évig, ahová sok fiatal szakmunkás ment ki dolgozni szervezett keretek között, azért, hogy a fejlettebb NDK-s termelési kultúrát megtanulják a német nagyipari üzemekben. A főszereplő Lipcsében kapott munkát, majd amikor visszajött Magyarországra, a hatóságok számára világossá vált, hogy fogást találhatnak rajta: egy neves író, aki homoszexuális... Az ügynököt nagyon szerették a kortársai, nagyra tartották írásművészetét, feltétlenül megbíztak benne. Egy olyan világról írt, mely a társadalom legalsó szintje, az ipari munkásság tagjairól: a vidékről felhozott, nagyvárosi, ipari üzemi dolgozók életét mutatta be. Hideg gépolaj- és vasreszelékszagú gyárcsarnokok emberi viszonyait, tragédiáit és magányát vetette papírra. Noha maga nem volt értelmiségi, mégis jól be tudott illeszkedni az írók, költők, szamizdatosok köreibe. Nagyon sokáig káros munkát végzett, a legközelibb barátaira spicliskedett, akik ezért állásvesztéssel, lakásuk bepoloskázásával és rendőri zaklatással bűnhődtek. A rendszerváltás után azonban kiderült az ügynökmúlt, mégpedig úgy, hogy azokon a más-más szereplőkkel történt illegális találkozókon, amelyekről a részletes ügynöki jelentések beszámoltak, a megfigyelt célszemélyen kívül egyetlen állandóan jelenlévő volt csak, s logikus, hogy ő szivárogtatta ki a bizalmas információkat. Ez a lelepleződés óriási megdöbbenést keltett. A darabban, ahogy a valóságban is, a bukott ügynök alkohollal próbálja kompenzálni a súlyos depresszióját és a lelkiismeret-furdalását, míg 2005-ben, egy szombati napon, egy róla szóló televíziós beszélgetést követően a halálba itta magát. Egy másik író minősíthetetlen hangnemben beszélt róla, amit Sándor nem tudott elviselni, ezért lement a sarki kocsmába, ahol vett egy demizson pálinkát és inni kezdett.

Kiírtad magadból ezt a történetet?

Nem, úgy gondolom, hogy ezt nem lehet kiírni. Nagyon jó barátom volt Tar, nagyon szerettem őt, mint mestert és embert. A ’80-as évek elejétől a haláláig jó barátok voltunk. Több olyan embert is ismerek, aki az ellenzéken belül mozgott: amikor Pestre költöztem Debrecenből, kalandvágyból és érdeklődésből beszálltam a szamizdatok terjesztésébe, és több alak volt, akiről megdöbbentő módon derült ki, hogy beszervezték: olyan emberek, akikről soha az életben nem gondoltam volna ezt. Jó emberek, akik nyíltszívűek és őszinte kedvességgel néztek a szemembe. Felfoghatatlan számomra a mai napig, és ezért írtam meg a Biharit. Van egy olyan pszichológiai jelenség, amit úgy hívnak, az ősbizalom elvesztése: ez gyerekeknél szokott megtörténni, olyan esetben, amikor pl. a szülei alkoholisták és bántják. Ekkor megtörténik a világ felé való bizalom és nyitottság elvesztése, ami után már senkiről sem tudják elhinni, hogy jó, igaz és őszinte ember. Velem is ez történt, és nagyon rossz érzés, amit megpróbáltam feldolgozni valahogy, ezért is született meg ez a mű. Túl lenni lehet rajta, de magamban nem tudtam visszaállítani az ősbizalmat a világgal szemben. Ezzel a sokkhatással most már együtt kell élnem: bármi beleférhet egy emberbe, akiről azt gondoltam, ismerem és elfogadom, mégis minden napban benne van, hogy sosem tudhatom, mi derül ki róla.

Itthon az ügynökkérdés nincsen rendezve. A környező országokban, a volt NDK-ban és Csehországban nyilvánosságra hozták az adatokat, ami biztosan sok áldozattal járt, és rengeteg ember kerülhetett lehetetlen helyzetbe a múltja miatt. Ezek az emberek a beszervezés során nagy valószínűséggel sarokba voltak szorítva. Én azonban azt gondolom, hogy ezeket a történeteket borítani kell, mert időről időre a csendből felbukkannak nevek és mindenki azokkal foglalkozik, pedig több ezer név van még rajtuk kívül. Nagyon szorongató és mocsaras ez az egész.

Katona József Színház Bihari Ménes Attila Máté Gábor Mészáros Béla

Szerinted az őszinte lelkű embereket könnyebben lehetett beszervezni, mert ők féltek és nehezebben mondtak nemet?

A Bihari főszereplője a valóságban egy végtelenül őszinte és kedves, jóindulatú ember volt, de minden eset más, és a jól kidolgozott módszereiknek köszönhetően a kommunista titkosszolgálatok sokakat nyakon tudtak csípni. Nem tudom, hogy van-e bármilyen reláció az őszinteséggel. Az biztos, hogy voltak, akik nemet is tudtak mondani a III/III-as ügyosztály tisztjeinek. Ehhez szilárd jellem, bátorság, ész és műveltség, polgári kultúra kellett.

Úgy gondolod, hogy következmények nélkül lehetett nemet mondani a beszervezésre?

Az ügynökök sokféleképpen dolgozták fel azt, hogy ügynökök – voltak, akik azonnal elmondták a barátaiknak, hogy jelenteniük kell róluk, volt olyan, aki kitalált jelentéseket írt és volt, aki egyáltalán nem jelentett, ezért őt kizárták a titkosszolgálatok. Nyilvánosságra került információk szerint ezt meg lehetett csinálni, aminek olyan következményei fordulhattak elő, hogy az ellenszegülő karrierje megrekedt – pl. tanársegédből soha nem léphetett elő egyetemi adjunktussá, vagy elveszítette az állását. Aki együttműködött, az fizetésemelést kapott, vagy pl. ahogyan a darabban is történik, szőnyeget és telefonvonal bekötését – amire akkoriban több éves várólista volt - ígértek az információkért cserébe. Külföldi utazásokat intéztek el az ügynököknek, ami nagy szó volt, mert háromévente lehetett engedélyt kapni, vagy autóval próbáltak egyeseket lekenyerezni, amire szintén több évet kellett várni. Az emberek az életükről és a gyerekeik későbbi életéről döntöttek, egzisztenciális okokat vettek figyelembe.

Amikor megtudtad, elkezdtél ellenbizonyítékokat keresni? Mennyit és mikor beszéltetek, miután kiderült?

Megjelent egy leleplező újságcikk, amire a magyar értelmiségi sajtó ráugrott és hónapokon át vitacikkek követték egymást. Nem kellett keresnem, hogy ez igaz-e vagy nem, mert sajnos 100%-osan pontos információ volt. A sajtó sokat foglalkozott ezzel az üggyel, pro és kontra érvek, vélemények láttak napvilágot. A legszélsőségesebb vélemény a fentebb említett TV interjúban hangzott el, ebben azt mondták, takarodjon a magyar irodalomból ez az illető. "Bihari", akinek a valóságban "Hajdú" volt a fedőneve, nem tudta kezelni ezt a helyzetet, bezárkózott. Velem kivételt tett, mert elfogadott, mint „hasonszőrűt.” Miután leleplezték, a halála előtt kétszer beszéltem vele és megkértem, hogy ne foglalkozzon ezzel, mert ő nagyon jó író, és semmi más nem számít. De beleesett egy kátyúba és nem lehetett már őt kihúzni ebből. Rengeteget ivott, gyógyszeres kezelést kapott, a pszichiátriára többször vissza kellett mennie. Megtörtént eset, hogy a kocsmába anyaszült meztelenül ment le, és ezt nem vette észre. Az is megtörtént, hogy a vonaton utazva vadidegen embereknek mesélte el legbensőbb titkait. Nagyon sajnálta és mérges volt, hogy miért pont ő az, aki elviszi a balhét sok más ügynök helyett is – bízott abban, hogy a múltjának ez a része élete végéig titok marad. A tartótisztje is megígérte neki, hogy ez soha nem fog napvilágra kerülni. Ennek ellenére megtudta a világ, aminek következtében elveszítette a barátait.

Katona József Színház Bihari Ménes Attila Máté Gábor Mészáros Béla

Mennyi a fiktív rész és mennyi a valóság ebben a történetben?

Bizonyos momentumok nyilvánosak: Tar háttere, az NDK-s múltja, a beszervezése, és az, hogy kikről jelentett. Ezeket a fix pontokat kötöttem össze, vannak benne kitalációk, ugyanakkor van fogalmam a munkásvilágról, mert én is ipari szakközépbe jártam, ipari üzemekben dolgoztam, szakadt ruhájú, svájci sapkás emberek között mozogtam. Ismertem ezt a világot és el tudtam képzelni, milyen közegben élhetett maga a főhős, nem volt megerőltető ennek a miliőnek a leírása. A szereplőnevek fiktívek, ugyanakkor van olyan keresztnév, amely mögött igazi, ma is ismert ember áll.

Miért érezted fontosnak, hogy ezt megírd?

Kötelezőnek éreztem, nem akartam megspórolni ezt a fájdalmas munkát, még akkor sem, ha nehéz és szomorú dolgokat kellett leírnom. Soha nem lehetek nyugodt, és azzal a gondolattal meg kellett barátkoznom, hogy nem tudhatom, hogy a másik emberben mi játszódik le, soha nem bízhatok meg bennük. Ezt össze kell egyeztetni azzal, hogy egy új ismeretség kezdetén mégis képes legyen az ember tisztán átadni magát egy új kapcsolatnak, hiába dolgozik a tudatomban, lelkemben a kisördög.

Mi a szereped a próbákon?

Máté Gábor megengedte, hogy részt vegyek a próbákon, azzal a feltétellel, hogy jól viselkedem. Néha belekotyogok a munkába, mert nem bírom visszafogni magam. A szereplőket alakító színészek fiatalok, akik nem éltek abban az időben, vagy még gyerekek voltak akkor, amikor az ügynökrendszer volt. Elmagyarázok nekik kifejezéseket, poénokat, esetenként tárgyi dolgokat. Ha megkérdeznek, akkor miértekről mondom el a véleményemet, illetve olykor tippeket is adok, színpadi szempontokból hogyan lenne jó megoldani a jeleneteket (pl. hogy szerintem hogyan kell lóbálni fenyegetően egy gumibotot). Szeretem a Katona József Színházat, és noha nem vagyok színházi ember, a kezdetektől fogva volt egy homályos elképzelésem, milyen lesz majd viszontlátni a darabot színpadon. De leginkább csak ámulok-bámulok, hogy miként kapnak a mondataim testet, mélységet és művészi kifejezőerőt. Nekem óriási élmény, hogy itt lehetek, és nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatunk ezen az előadáson.

szöveg: Csikós Kornélia
fotók: Dömölky Dániel

0 Tovább

Dinyés Dániel: A komolyzene egy élő organizmus, amit nem komoly arccal, hanem mint a gyermekek, komoly játékossággal kell előadni

Dinyés Dániel évek óta töretlen sikerrel vezeti az Operabeavatókat - az Ördögkatlan Fesztiválon indult, jelenleg a Kamrában havonta futó előadások kezdeteiről, az előadói stílusáról, a Göttinger Pállal közös munkájáról és az idei Cosí fan tutte próbáiról kérdeztem őt.
 

Hogyan, mikor és hol kezdődött az Operabeavató?

A messzi múltban kezdődött, 2007 körül, a Pinceszínházban. Akkor Gárdos Péter volt ott a művészeti vezető, aki megkért arra, hogy tartsak komolyzenei délutánokat – ezek alkalmával esett egyszer a választásom a Figaro házasságára, amelyből részleteket elemeztem. Ekkor még nem volt rendező és azt hiszem, három hét alatt volt nagyjából négy alkalom ezekre a koncertekre, de itt nemcsak operákról, hanem pl. Schumann-dalokról is szó esett. Így lettek ezek az első alkalmak, amikor „beavatóként” beszéltem zeneművekről.

Könnyen ment a kezdetektől fogva?

Egyáltalán nem. Az a fajta előadói és beszédstílus, amit az Operabeavatókon használok, még a beavatók előtt alakultak ki a VI. kerületi zeneiskolában. Ugyanis azon ritka zenészek közé tartozom, akik szerettek zeneiskolában tanítani. De ezt én sem tudtam magamról addig, amíg Magyar Margit – a zeneiskola csodálatos igazgatónője – fel nem kért engem arra, hogy tartsak zeneszerző-előkészítőt és zenetörténet órát iskolásoknak. Ez a 8-tól 21 évesig tartó korosztály elég nagy kihívás elé állított engem, mert hogyan kötöm le a korban egyáltalán nem egyező gyerekek összességét. Ehhez egy olyan beszédmodort, mesélési módot kellett kitalálnom, ami lehetőleg a jelenlevő ifjúság legalább kétharmadát megfogja. Egy fontos problémára azonnal rá kellett jönnöm: a jelenlegi tanítási rendszer a fiataloknak egyáltalán nem köti össze időben és térben a történeti és történelmi pontokat. Tinódi Lantos Sebestyén, Shakespeare, hűbér rendszer, Claudio Monteverdi különálló pontok a fejükben, semmi közöset nem látnak bennük, így azt sem érthetik, hogy mindezekre micsoda hatást gyakorolt egy wittenbergi templomkapura kiszögezett 95 pont. Az sem esik le semelyiknek sem, hogy a barokk templom, ami mellett naponta elmennek, nagyrészt a színtere volt mindannak, amiről mint ködbe vesző messzi múltról tanultak. Ezt próbáltam meg legelőször orvosolni. A gyerekeket úgy kezdtem el tanítani, hogy az első órák teljes egészében művészettörténet órák voltak, kor- és korszak-áttekintések, melyeket nemcsak a teremben tartottam, hanem elvittem őket barokk templomba, a szecessziónál a Zeneakadémiára. Megtanultuk meglátni a közöst a barokk templom díszítő elemei és Bach szerkesztési módja között, a szecesszió ornamentikája és Mahler burjánzó szólamai között. Mindezt úgy, hogy érthető és élvezhető legyen: ez volt a legnehezebb. A taktika végül az lett, hogy a magasztosságot el kellett hagyni az órák/beszélgetések során, ugyanakkor megtartottam a komolyságot – a játékosságon keresztül. Érzékeltetni kell a mondanivalóját egy zeneműnek, de nem mindenáron elfogadtatni. És a legfontosabb: meghagyni nekik a szabad véleményalkotás jogát! Ha valamiről dönthetnek, akkor oda fognak figyelni, mert a valami felett döntés luxusa előhozza az emberből a figyelmet. A hatalmi pozíció, hogy dönthet egy korszakalkotó zseni műve felett, hogy jó-e, meglepően sok gyerekből hozza elő a kíméletlen ítészt és ezért magát komolyan véve meg is teszi azt a szívességet, hogy valóban odafigyel. És ezzel sokszor nyertem csatát, miközben ők készítették, hogy lefelé tartsák a hüvelykujjukat, az bizony sokszor kanyarodott váratlanul felfele. A komolyzene egy élő organizmus, amit nem komoly arccal, hanem mint a gyermekek, komoly játékossággal kell előadni. Ehhez sok zenei improvizációra volt szükségem, hogy meg tudjam mutatni a rossz és jó verzióját is az adott zenei helynek, hogy mitől lesz egy zene Fülesmackó- vagy Tom és Jerry-kísérőzene és mitől magas művészet. Ennek a zeneiskolai három évnek köszönhetem azt, ami az operabeavatói stílus lett. Én egy szerencsés családban nőttem fel, édesapám képzőművész lévén a bátyám és én olyan művészi közegben és művészettörténeti háttértudással kezdtük meg az iskolai tanulmányainkat, amelynek unikalitásáról fogalmunk sem volt. Édesapám megtanította, hogyan kell egy képet vagy egy reliefet úgy nézni, hogy azt, mint egy képregényt végig tudjam olvasni, hogy a szimbólumokat (pl. egy nő lábánál látható kutya vagy tükör) megértsem, mit is jelentenek művészettörténetileg. A szellemi része így alakult ki az Operabeavatónak, a gyakorlati megvalósulása Bérczes László megkeresésének köszönhető, amikor az első Ördögkatlan Fesztivál szervezése folyt. Három előadást tartottam, az első alkalommal 80-an, a második alkalommal 180-an voltak, a harmadikról pedig már el kellett küldeni embereket, mert nem fértek be. Ehhez a felfutáshoz elég volt egy nap! De hogy mi a titka ennek a sikernek, a mai napig nem tudom pontosan, de ezt majd az elemzők fogják megmondani, nem én.

Katona József Színház Operabeavató Dinyés Dániel Göttinger Pál Kulka János Pálmai Anna

Mikor és hogyan került az Operabeavató a Kamrába?

Három éve, az egyik Ördögkatlan után kerestek meg engem a Katonától, hogy csinálnék-e Operabeavatót náluk? Én megkérdeztem: miért csináljak Operabeavatót Budapest egyik vezető prózai színházában? Nagyon egyszerű – hangzott a válasz –, mert ha nem itt, akkor majd máshol fogod megcsinálni. Ez a faék egyszerű bizonyítási rendszer megnevettetett, úgyhogy igent mondtam.

Kaptál kritikát az előadásmódod miatt? Van, aki komolytalannak tart?

Biztosan van, aki így vélekedik erről, de ez hozzám még nem jutott el. 

Miért Ascher Tamással és Göttinger Pállal dolgozol együtt?

Ascher Tamást mindig nagyra tartottam, ám amikor személyesen megismerkedtünk, akkor nagyon megkedveltem, mind a munkamódszerét, mind az élethez való hozzáállását. A Vígszínházban találkoztunk, amikor a Hamvai-Darvas-Varró trió darabját, a Zöld kilencest készítettük együtt. Nagyon szórakoztatott engem az ő próbametódusa és őt is az enyém, így gyorsan megtaláltuk a közös hangot és a mély tiszteletből táplálkozó kedves froclizást egymás iránt, ami minden jó közös munkának az alapja, hát még az Operabeavatóké. A katonás megkeresés idején azonnal ő jutott eszembe, hogy noha addig nem dolgoztam az Operabeavatókon rendezővel, de vele színesen és érdekesen tudnánk együtt ezt létrehozni. Akkor épp Ausztráliában rendezte a Ványa bácsit, amikor felhívtam, de két perc alatt dűlőre jutottunk és miután hazajött, belevágtunk. Majd Tamás egyre elfoglaltabb lett, és néha könnyebb volt kiderítenem, hol lakik az Úristen, mint őt utolérni telefonon (ne feledjük, akkoriban még rektor is volt a szokásos elfoglaltságai mellett), így aztán kellett hoznom egy érvényes döntést rendező ügyben, hiszen jól látható volt, hogy maga a formanyelv, amit közösen kitaláltunk, remekül működik. Így jutottam el először csak gondolatban Göttinger Palihoz, majd Tamást is megkérdeztem róla, aki nagy örömmel adta választásomra áldását, így felhívtam Palit, hogy elvállalna-e egy Operabeavató-rendezést. Tudtam, hogy ezzel bedobom a mélyvízbe (ő is tudta, hogyne tudta volna), hiszen a Katona színpadán Aschert helyettesíteni, senkinek sem egyszerű kihívás, de pontosan tudtam azt is, hogy Pali muzikalitása, hozzám közel álló közvetlen stílusa, momentános improvizációs múltja és nem utolsó sorban a rendezői tehetsége minden helyzetet meg fog oldani és nem lesz probléma. Ez így is lett, sőt! Az idei Cosí fan tuttét már egyedül Pali rendezi, tekintve, hogy egy operát veszünk végig és az évad végén egy teljes művet mutatunk be. Ezt a teljes évadon átívelő munkát Pali tudta magabiztosan bevállalni, bár így is egyeztetési zűrzavarok tucatjaiban vagyunk, de képzelheted, mi lett volna, ha ezt még egy-két kontinentális hívással is súlyosbítjuk Tamás kapcsán. Vérzett a szíve erősen, hogy nem tudja elvállalni, de biztosított minket érdeklődéséről, és ahogy ismerem, a kritikája elől sem menekülhetünk a bemutató után… Hál’ Istennek!
Katona József Színház Operabeavató Dinyés Dániel Göttinger Pál Kulka János Pálmai Anna

A korábbi évadokban mi alapján vettétek sorra a zeneműveket (pl. Rigoletto I-II.), s mitől függött, hogy egy vagy két estén át foglalkoztatok velük?

Volt egy Mozart-évadunk először, csak az ő operái voltak, mindegyikből kettő vagy három estét tartottunk. Hogy hány estét töltöttünk evvel, ez kizárólag az énekesektől függött, hogy mikor ki tud eljönni. Ugyanis esténként csak két énekessel lehetett dolgoznom, teljesen érthető financiális okok miatt, de két énekessel nem lehet egy egész operát végigvenni. Ezért nekem komoly logisztikázásba került, hogy amit megmutatunk az egyes művekből, az érdekes is legyen és csak két énekes kelljen hozzá. A rákövetkező évadban azokat az operákat vettük végig, amik ennek az egyszerű és szükségszerű szervezési elvnek eleget tudtak tenni. Plusz nagyon fontos feltétel önmagam számára, hogy csak olyan operáról tartok beavatót, amit minimum egyszer már betanítottam, tehát a tudásom evvel kapcsolatban önjáró legyen, se a hangokon, se a „miért”-eken ne kelljen gondolkoznom az opera kapcsán, miközben előadok. De ez a válogatásnak is csak jóindulattal nevezhető évad engem egy idő után nem inspirált eléggé, úgy éreztem, hogy nem tudok fejlődni, és nem láttam egy utat, amin tovább tudnék lépni. Mindez azért fontos, mert különben az ember könnyen önismétlővé, unalmassá válhat, és ezt minden erőmmel el akartam kerülni. Így azt gondoltam, hogy beszüntetem egy évre az előadásokat, amíg kitalálom, hogyan tovább. Ezekkel a problémáimmal szembesítettem a Katona vezetőségét is, meg a beavatókon résztvevőket, és bár mindenki nagyon megértette, hogy így nem akarom tovább folytatni, ugyanakkor afelől is biztosítottak, hogyha abbahagyom a sorozatot, akkor másnap a halakkal alszom, mint Luca Brasi… Így aztán Palinak vázoltam fel először, meglepően kevés gondolkodási idő után, azt a nagyívű tervet, hogy „egy évad-egy opera-egy teljes előadás”. Palinak tetszett és megpróbáltuk kitalálni, hogy hogyan is lehet végigvinni egy ilyen komplex munkát, és hogyan is lesz majd az évad végére ebből egy komplett előadás. Mivel ilyet még senki nem csinált előttünk, mindent az alapoktól kell kitalálnunk a színházzal karöltve és bár idáig jól vettük az akadályokat, még rengeteg mindent kell megoldanunk, amíg a végére érünk. De már hatalmas siker, hogy négy állandó és magasan kvalifikált operaénekes szereplőnk van: Kolonits Klára, Szolnoki Apollónia, Varga Donát és Cseh Antal és két csodásan éneklő színészünk: Pálmai Anna és Kulka János. Az alapkoncepciómhoz tartozott, hogy a két machiavellista szerepre két színészt találjunk a Katona nagyszerű gárdájából, akik cselekedtetik a dolgokat a négy énekessel. Hab a tortán, hogy nemrég szerződött Kulka János a Katonába, mert Don Alfonso szerepét egyszerűen rá találta ki Mozart és da Ponte. Pálmai Anna pedig hatalmas meglepetés, a natúr énekes tehetség, csodás hangi lehetőségekkel rendelkezik, és ami mindennél fontosabb: óriási szorgalom és lelkesedés van benne ez iránt. Szeptember óta hetente két korrepetíciót tartok mindkettőjüknek, óriási melót végeznek, és már a beavatókon is világosan látszik, hogy mindketten fényesen megállják hangilag a helyüket az énekesek mellett. Az énekeseknek meg színpadilag kell kapaszkodni utánuk. Szerintem évad végére a júniusi bemutatóra mindenki jól fog járni, hát még a közönség.   

Katona József Színház Operabeavató Dinyés Dániel Göttinger Pál Kulka János Pálmai Anna

Állítólag olyan képességed van, ami megsúgja, ha valakinek a beszédhangját hallod, egyből tudod, mekkora és milyen énekhangja van.

Ez nem képesség, hanem tapasztalat és mindenki rendelkezik vele, aki mint én, már 15 éves kora óta énekesekkel foglalkozik napi 8 órában. Biológiai és fiziológiai jelek árulkodnak erről nagyrészt, néha az sem kell, hogy megszólaljon az illető, a csontszerkezet, a homlok és sok minden alapján nyolcvan százalékosan meg lehet mondani, hogy milyen a hangja valakinek, ezek fiziológiai tények. Persze a legérdekesebb mindig az a húsz százalék, amit álmodban nem gondoltál volna, hogy olyan hang jön ki valakiből.  De mindez még húsz százaléknyit sem számít, ha nincs kitartásod és szorgalmad, nem csak a hangod, hanem a pálya iránt is.

Elégedett vagy az idei Operabeavató haladásával?

Hogy hogyan „halad”, azt nem tudnám megmondani, de nagyon izgalmasnak találom. Azt azért elárulom, hogy nekem az izgalmat mindig Pali teszi bele, engem minden este ez érdekel a legjobban. Szépen, tisztán lát dolgokat és élményszerű minden megszólalása, amikor történéseket a színpadi lehetőségek fényében magyarázza. Régóta és elég pontosan ismerjük egymást, és jelenleg mindkettőnket olyan új utakra kényszerít a beavató általunk kitalált stílusa, hogy semelyikünk sincs biztonságban, ezért tudásunk teljes fegyverzetében kell mindig jelen lennünk. És ennél többet nem kívánhat senki munkától.

Katona József Színház Operabeavató Dinyés Dániel Göttinger Pál Kulka János Pálmai Anna

Miért ezzel a fix négy énekessel dolgozol együtt a Cosí fan tuttén?

Amikor végiggondoltam, kik jöjjenek, több dolgot kellett számításba vennem: alapvető volt a muzikalitás és fontos, hogy jól, inspirálóan tudjanak együtt dolgozni színészekkel. Szempont volt még az is, hogy olyan énekesek jöjjenek, akiket tökéletesen ismerek, de valami újabbat szeretnék belőlük kihozni, amiről maguk sem tudták, hogy bennük van. Engem az operajátszás attól a perctől vonz, amikor a kis vagy nagybetűs ember van a színpadon, amikor a szerzők által megteremtett világnak az élete kezd el pezsegni és nem a rendezői üzenni akarás. Nemrég itt volt Magyarországon Ervin Schrott Don Giovannit énekelni. És bár egy világsztárt mentem megnézni, amikor megjelent, én „csak” egy élő és forrón lüktető Don Giovannit láttam! Ez a férfi, egy nem jó rendezésben, de Don Giovanniként lélegezve megváltoztatta a színpadot, mert helyszín lett, az énekeseket, mert viszonyok lettek, és az operát, mert történet lett. Semmi másra nem törekszünk a Cosi kapcsán, mint hogy ez ott, a Kamra színpadán is, létrejöhessen.  
 

szöveg: Csikós Kornélia
fotók: Brozsek Niki

0 Tovább

Fullajtár Andrea: Nem csinálunk szentet Arkagyinából, de biztos vagyok benne, hogy tudja, nagyon nagy baj van a fiával

Decemberben Csehov Sirályát mutatta be a Katona József Színház. A Fullajtár Andrea által alakított Arkagyináról, az előadás aktualitásáról, és Arkagyina és Trepljov kapcsolatáról kérdeztem őt.

Melyik korban játszódik a Sirály? Hova helyezte a rendező időben a történetet?

Modernkori Sirályon dolgozunk, nincs messzire helyezve tőlünk időben a történet. A fő szándék az, hogy nézőnek olyan érzése legyen, hogy bár semmi nincs benne a fordításban, ami erőltetetten aktuális lenne, mégis a szereplők mai emberek, akikkel igen kemény dolgok történnek.

Milyen stílusú nő Arkagyina és hogyan formálod meg a szerepét?

Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogyan őt megálmodta a jelmeztervező, Nagy Fruzsi. Abszolút az én személyemből indult ki a tervezéskor, az általam alakított színésznő stílusa nagyon hasonló ahhoz, ahogy én is szeretek öltözni: szép szabású nadrágok, pasztell színek, magassarkú. A harsányságát nem az öltözködése adja, egy veleszületett elegancia jellemző Arkagyinára. Sokszor mondják öltözködésében is harsánynak őt, holott a színésznői mivolta a magyarázat arra, hogy „eggyel hangosabb”, mint a körülötte lévő civil emberek. De abszolút kerülni próbáljuk azt a fajta előítéletet, hogy egy színésznő ostoba, senki más nem érdekli őt saját magán kívül – egy igazi emberré formáljuk Arkagyinát, és nem pedig karikatúrává. A színészek nagyon szerethető emberek, az összes hülyeségükkel együtt – kiirthatatlan életerő árad belőlük, ezért bármilyen helyzetben talpra állnak. Elviselhetetlen szörnyeteg is mindezek mellett, de határozott életigenléssel él minden nap. Nem csinálunk szentet Arkagyinából, sőt – világosan látható, hol rontja el a fia nevelését és a saját magánéletében a dolgokat. A legtöbb Sirály-előadásban Arkagyina a legnegatívabb szereplő, de itt a rendező nem ad felmentést Trepljovnak: a fiú túlzott önsajnálata és az, hogy „negatív szemüvegen” keresztül nézi az anyja minden tettét, ugyanolyan felelősséggel bírnak az öngyilkossági kísérletében.
Katona József Színház Fullajtár Andrea Sirály interjú

Szereted ezt a szerepet?

Nagyon energikusnak tartom és kifejezetten szeretem. Sokfajta szerepet játszottam már, vannak olyanok is, amelyek teljesen kiszívják az erőmet, de ez egyre jobban és jobban tölt fel az előadás közben.

Az előadásban a női szereplők szerelmei nem teljesednek be tökéletesen - Arkagyina inkább saját maga miatt próbál örökké fiatal maradni, vagy a hirtelen veszély miatt kezdi el menteni a kapcsolatát?

Mivel nincs olyan emberi kapcsolat, ami mindig egyformán pulzáló és energikus tud lenni, ezért  ki van téve annak a fajta kísértésnek vagy veszélynek, hogy véget érhet, amint elvesztik a felek az érdeklődésüket egymás iránt. Pláne egy hosszabb ideje együtt lévő párnál, mint Trigorin és Arkagyina, lehet mind a kettő fantasztikus személyiség, az új, más, friss dolgok mindig kísértést jelentenek, ami a másik félnek veszély. Illetve egy fiatal lánylelkesedése, imádata mindig egy olyan tükör, ami hízelgő és nagyon jó belenézni. Az összes nővel megtörténik a darabban, hogy a számára fontos férfinál ő szeretne lenni az első számú, legfontosabb nő, de ez egyiknek sem sikerül maradéktalanul. Mindenféle emberi viszony felvonul az előadásban, és mindegyikbe belerondít az élet, csak másképp.

Trepljov színházát milyennek láttatja az előadás? Milyen eszközökkel űzöl belőle gúnyt?

Minden Sirály-előadásnak el kell döntenie, hogy tehetséges vagy nagyon tehetségtelen előadásnak láttatja Trepljov darabját. A mi megfejtésünkben Ascher rendezői döntése az lett, hogy vannak ennek az előadásnak értékei, mégis a végkicsengése az, hogy rettentően zavaros, mit is szeretne közölni ezzel Trepljov. Arkagyina reakciója pedig nem a gúny, hanem egyszerűen elveszíti az érdeklődését és a humorhoz nyúl, de nem azért, hogy a fiát bántsa. Nem méri fel, hogy ez a fiának sokkal fontosabb, semhogy vicc tárgya legyen egy társaságban. Unalmában szórakozik, és csak későn érti meg, hogy mély sebet ejtett a fia lelkén.

Katona József Színház Fullajtár Andrea Sirály interjú

Szerinted csak egy valaki a Sirály?

Természetesen elsősorban Nyina a Sirály. De mellette a másik nagy vesztes is az, Trepljov, akinek derékba töri az életét két áruló nő. A negyedik felvonás próbái alatt azt éreztem, hogy mindenkinek lelkiismeretfurdalása van az egész történettel kapcsolatban, de legfőképpen Arkagyinának – szembesülnie kellett azzal, hogy a fia a nyakán maradt. Ugyanúgy, mint a mai 30 évesek, Trepljov sem volt képes egy önálló életet kialakítani. Ebben a szülői felelősség igen nagy – Arkagyina pedig kifelé eljátssza, hogy visszakapta a férfit, akit szeret és legyőzhetetlen színésznő, de a legfőbb kérdése mindvégig az, hogy mit rontott el a fiával kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy Arkagyina tudja, nagyon nagy baj van a fiával – pont az az érzés kíséri őt, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet a legrosszabb, mégis  hatalmas pozitív lendület van benne.

Milyen érzésed van, milyen ez az előadás?

Úgy gondolom, hogy egy jó Sirályt alkottunk meg. A főpróbahéten megint azt éreztem, amit az első olvasópróbán, hogy ez egy jó előadás lesz. Általában ezt az első héten elhessegetem és csak a munkára koncentrálok, és a főpróbahét közepén jön vissza a megérzésem. Csehovot próbálni különben is  ajándék, mert nagyon jó szerző: kimeríthetetlen, mindig van egy mélyebb réteg, amit felfedezhetünk, lelkesek voltunk mindannyian az olvasópróbától kezdve. Az egyetemen egyébként másodévben Zsámbéki Gáborral Csehov műveiből jeleneteket készítettünk és nekem akkor Csehov nagyon a szívemhez nőtt.
Elég sok helyen játszanak ma Sirályt és szerintem a Katonában az összes szerepben nagyágyúk vannak. Emiatt is nagyon érdekes nálunk a Sirály. Izgalmas az a csapatmunka, ahogyan kibontjuk a történetet és minden plusz, amit hozzáadhatnak a színészek és a rendező. Általában akkor veszik elő a Sirályt, ha a színházról akarnak beszélni a rendezők, a Moszkvai Művész Színháznak a Sirály volt a fő emblémája. Semmi, ami előítéletből fakadó megközelítés lenne – pl. Nyina naivitása vagy Trepljov hülyesége –, nincs jelen ebben az előadásban 2 percnél tovább, hanem az összes szereplőt megpróbáljuk végig árnyalttá tenni. És ha valamiben, akkor ebben a kemény munkában nagyon jó a társulatunk.
 

Szöveg: Csikós Kornélia
Fotók: Horváth Judit

0 Tovább

Mészáros Máté: Máshogy kezeljük a szentimentalizmust, amikor részegek vagyunk – olyankor kibontakozik valami, amit az emberek józanul nem csinálnának

Részegek - Gothár Péter új rendezésének bemutatója december 19-én lesz a Kamrában. Ivan Viripajev drámájának egyik szerepében Mészáros Mátét láthatjuk – a készülő előadásról, az abban játszott szerepeiről és arról kérdeztük, miért csak részegen merünk nagyon érzelmesek lenni.

Hogyan kerültél az előadásba?

Május körül Máté Gábor felhívott (ő az osztályfőnököm volt az SZFE-n), hogy Gothár Péter rendezne valamit a következő évadban és gondoltak rám. Ekkor már lehetett azt tudni, hogy eljövök a Vígszínházból, illetve Gothárral tavaly a Pesti Színházban a Két úr szolgáját készítettük – innen jött az ötlet, hogy ha épp ráérek és nem tudni, mennyi és milyen munkáim lesznek, akkor vállaljam el idén Gothárnál ezt a szerepet ebben a sokszereplős stúdiódarabban.

Milyen a karaktered, Mark, és honnan tudjuk meg az előadás során, hogy ki is vagy valójában?

Ő annak a filmfesztiválnak az igazgatója, ahol az egész előadás játszódik. Ez a közeg elég jól ábrázolja az elit réteget, azt az ún. VIP közönséget, amely ilyen jellegű fesztiválokra jár. Az iráni film, amiből idézem, hogy „Azért, hogy megtaláljuk a királynői gyémántot, szépséges Gulbahar”, több szereplőnél is visszaköszön majd, mintha „beakadt” volna az este folyamán a tudatukba és részeg állapotban talán elindított bennük valamilyen gondolatot.

Katona József Színház Részegek Mészáros Máté Gothár Péter bemutató Ivan Viripajev

Hogy tetszik neked eddig a próbafolyamat, milyen előadás lesz ebből szerinted?

Jelenleg azt érzem, hogy én most csak benne vagyok és küszködöm – jó értelemben - azzal, hogy a darab elején és végén szerepelek, és hogy a kettő jelenet között mit csinálnak a többiek másfél órán át: milyen erőtér jön létre a színpadon, amibe nekem be kell mennem az előadás végén? Milyen lesz a tempó? A részegség ritmusa milyen és azt kellően fel tudom-e venni? Alapvetően mindenki azt gondolja, hogy a részegek lassabbak a józan embereknél, ugyanakkor egy előadásban nem lehet mindenki egyformán lassú, mert az kibírhatatlan. Fontos, hogy megtaláljuk, hogyan legyünk különböző tempójúak és részegek egyszerre. Az első jelenetben még lehetek lassabb, de az előadás végén már egy gyorsabb reagálású részeget kell játszanom.

Ma inkább lehet részegnek lenni és büntetlenül véleményt nyilvánítani, mint régen?

Sosem lehetett – emberileg, érzelmileg valamiért nem merjük elmondani másoknak, amit valójában gondolunk. Ezért is kell színházat csinálni és ebben a darabban is ez a problémánk: szembesülnie kell az embernek bizonyos dolgokkal, bármilyen nehéz is. Örök igazság és mindig így lesz, hogy a gyerekek és a részegek őszintébbek. Tény, hogy máshogy kezeljük a szentimentalizmust, amikor részegek vagyunk – olyankor kibontakozik valami, amit az emberek józanul nem csinálnának. Például nem zokognak egymás vállán. Ez nem azt jelenti, hogy józanul hazudunk, csak nem merünk érzelmesek lenni. Mert ez egyre kevésbé „trendi”, valami miatt szégyelljük az érzékeny, érzelmes oldalunkat mutatni. A színházakban is ezt érzem: szikár és száraz előadásokat kell készíteni, minél érzelmesebb mondatokat minél szárazabban mondatnak el a színészekkel. Nálunk ez nem így lesz.

Milyen részegnek lenni józanul?

A részeg agy máshogy jár, magától értetődőbbnek vesz bizonyos dolgokat és egyszerűen csak kimondja azokat, megfontolás nélkül. Az olvasópróbán – tudván, hogy részeg emberek szavait hallgatjuk - nagyon nevettünk, de ha ezt nem tudtuk volna, szentimentális, nyálas, önismétlő és didaktikus, szappanoperaízű mondatok váltakozását hallottuk volna. Ilyen az ember részegen.

Katona József Színház Részegek Mészáros Máté Gothár Péter bemutató Ivan Viripajev

Gondoltatok arra, hogy részegen próbáljatok?

Ezen az ember a főiskolán vagy fiatalkorában túlesik, de ezt most nem lett volna érdemes kipróbálni. Akiket mi alakítunk, azok az emberek nagyon-nagyon részegek. Ilyen állapotban pedig nem lehet próbálni, mert az a színpadi jelenlét és koncentráció pont a részegség ellentéte, sőt még a mindennapi állapottól is eléggé távol áll. Részeget nem lehet részegen játszani. Aki részegen lép színpadra, vagy a hétköznapokban iszik, az pont, hogy nagyon összeszedi magát, és még erősebben koncentrál arra, nehogy észrevegye rajta bárki is, hogy ittas – ez már egy másik dolog, hogy csak ritkán sikerül. El lehetett volna tölteni ezzel egy napot és együtt berúgni is élmény, de nincs értelme így próbálni.

Könnyen belerázódtál a próbák alatt a többiekkel való közös munkába?

Ugyanarra az egyetemre jártunk, ismerjük egymást, filmeken is dolgoztunk már együtt. Kollégák vagyunk, semmilyen nehézség nem volt a próba közben. A próbák elején különösen vicces volt, mert mindenki nevetett a másikon, hogy milyen vicces részegen, billeg, tántorog. Ám a huszadik alkalom után már nem nevetnek – ilyenkor jön a kérdés, hogy miért nem?  Már nem vagyok vicces? De, csak ők már sokszor látták és ez az a pillanat, amikor elkezdjük várni a nézőt, hogy az ő reakcióikat is megismerjük.
 

Szöveg: Csikós Kornélia
Fotók: Gothár Péter

0 Tovább

Göttinger Pál: Szinte semmit nem csinálunk abból, amit a hagyományos operarendezésnél a rendezőtől elvárnak

Az Operabeavató nagy sikerrel fut évről évre a Kamrában. Dinyés Dániel, Göttinger Pál és a meghívott operaénekesek közös munkája során minden alkalommal egyetlen, megismételhetetlen "előadást" tárnak a nézők szeme és füle elé. Az eddigi évek alatt egy-egy művet körülbelül két este alatt mutattak be, ebben az évadban viszont kizárólag a Mozart kétfelvonásos operája, a Cosi fan tutte kerül a középpontba. A kezdetekről, az Operabeavató sikeréről és az idei vállalásokról kérdeztem a rendezőt, Göttinger Pált.
 

Mikor indult útjára az Operabeavató? A jelenlegi, véglegesnek mondható formáját mikor kapta meg?
Már jóval azelőtt elkezdődött, mielőtt a Katonába érkezett volna – és a Katonában is ment már egy ideje, mire én alkalmi beugróként bekapcsolódtam –, aztán megragadtam benne, most októberben voltam tizenötödször. Tényleg beugrás volt: Dinyés Dani szokott derűjével felhívott, hogy Ascher nem ér rá a másnapi Operabeavatóra, csinálnám-e én, mert ha igen, akkor mondjuk most azonnal felugrana hozzám, essünk neki a felkészülésnek. Varázsfuvola volt – el lehet képzelni. Izgultam. Később a beugrásaim sűrűsödni kezdtek, míg aztán az előző évad elején a katonások azt üzenték: talán az lenne az egyszerűbb, ha nem beugró lennék innentől, hanem én csinálnám. Én a munkám mellett imprószínházzal is foglalkozom pár éve, onnan (is) tudok az énekesek és esetleg a nézők számára is újdonságnak számító technikákat hozni a jelenetezéshez. Daninak a zenészsége mellett tanári gyakorlata is van, valószínűleg azok az órák számítanak az Operabeavató bölcsőjének – ez a program azóta Kaposváron is megfordult, és az Ördögkatlan Fesztiválon is az egyik legnagyobb siker évek óta.

Dinyés Danival korábban is dolgoztatok együtt?
A Bárka Színházban ismerkedtünk meg, ahol én rendezőként dolgoztam, ő pedig zenei vezetőként. Esterházy darabjában, a Harminchárom változat Haydn-koponyára munkálataiban működtünk először együtt – és azóta sokszor. Ott egyszer megnyugodott, mikor látta rajtam, hogy a kortársaimnál jobban értem, amit a zenéről beszél, én pedig megnyugodtam, hogy szemlátomást ő is érti, amit én a próbáimon beszélek – azóta bízunk egymásban.

Katona József Színház Operabeavató Göttinger Pál

Fotó: Stekovics Gáspár

Hogyan kell elképzelni a rendezői munkát az Operabeavatókon? Hol ülsz, mit csinálsz?Alapjaiban ugyanazt csináljuk az elejétől fogva, de azért csiszolta is egy kicsit a gyakorlat a formátumot. Ahogy most kinéz: Dani kezdi, bevezetőjében tisztázza, hogy hol tartunk, mivel foglalkozunk. Bejönnek az énekesek és én, majd a Dani által kiválasztott első részlet elhangzik. Utána Dani, sűrűn teletűzdelve zenei példákkal, elkezdi kifejteni a választott tétel részleteit, az énekeseket is kicsit instruálja esetleg. Van benne dramaturgia, ábrázolásmód, technikai részletek, még akár összhangzattan is – de nem kell megijedni, igen szórakoztató és közérthető elemzés ez. Nem lehet megkérdőjelezni a művek iránti rajongását, mégis üdítően hiányzik belőle a komolyzenészek elitizmusa. Utána a szereplők meg is mozdulnak – leteszik a kottát, és játszani kezdik a jelenetet. Ekkor már én tartom a rövid bevezetőmet, és aztán én instruálom őket. Inkább a történetmesélés, a kis- vagy nagyszínpadon választható eszközök szempontjából elemezzük újra, egy-egy szereplő szándékait, illetve jelentését vizsgálva. Fontos, hogy ez ugyanaz a rész mindig, amit előtte zeneileg már a nézők előtt ízekre szedtünk. Mintha egyik nyelvből fordítanánk a másikra. Ahogy elkezdtük csinálni, mulatságosan felfedeztük, hogy ez nagyon hasonlít a próbafolyamatok elejéhez, és ez végül kiadta azt a formát, amivel most is dolgozunk: az Operabeavató egy színházi rendelkezőpróbához hasonlít. Nincs szükség arra, hogy kidolgozzuk a legapróbb részletekig a jeleneteket – időnk se lenne rá nagyon este 7 és 10 között –, inkább elképzelt szándékokat jelölünk ki, és aztán nevetve mögé képzeljük a következő pár hetet, ami alatt tényleg meg is lehetne csinálni. Az is mókássá, ugyanakkor hasznossá teszi a helyzetet, hogy kicsit „tiszteletlenül” megyünk bele az egészbe. Ahogy a munka halad előre, ez a tisztelet felébred – a részletek felfedezése után átjárja az embert. De az eleje, a „bejárat” – hisz „beavatóról” van szó – kicsit bumfordi, mulatságos és felületes. De ezt el is mondjuk a közönségnek az előadások elején: nem az operajátszás évszázadok alatt felgyűlt problémáinak megoldásait közöljük, hanem saját magunk és a nézők számára is egyszerű lépéseket tartalmazó, követhető és kötetlen formában játszunk velük. Az idei Operabeavató-sorozat különösen is hasonlítani fog egy hosszú próbafolyamathoz, mert az évad végén meg kell csinálnunk az egész előadást egyben. Fogalmam sincs még, ez hogyan fog végül lezajlani, mert ritka az a próbafolyamat, ami tíz hónapig tart, de csak havi 2 alkalommal van. Nem díszlettervvel meg ilyesmivel állunk neki, szinte semmit nem csinálunk abból, amit a hagyományos operarendezésnél a rendezőtől elvárnak, például hogy előre tudja ütemrőlütemre, mi fog történni. Hagyományos esetben a rendelkezést olyankor ott helyben illik lediktálni, itt nem ez van – a kísérletünk ennek az ellenkezőjére irányul. Nagyon érdekes megtapasztalni, hogy ebben a fajta operajátszásban nagyobb szabadságot élnek meg a szereplők, mint a prózában – az idő kötöttsége és az előre meghatározott ütemek és hangok nem megbéklyózzák a szereplőket, hanem épp ellenkezőleg: lehet játszani. A prózai színészek az énekesekből, az énekesek a prózai színészekből, Pálmai Annából és Kulka Jánosból inspirálódnak – és nagyon koncentrálnak. Abban bízom, hogy végül is nem szétbarmolunk egy operát a színpadon, hanem újra és újra elmeséljük azt.

Miért ezt a művet dolgozzátok fel?
Mert problémás. Operamániás ismerőseim összhangban mondták, hogy a Cosi fan tutte a legtöbb rétegű, arányaiban, megoldásaiban leggazdagabb Mozart-mű, komplexitásában messze felülmúlja mondjuk a Varázsfuvolát. Meglepő egymástól független forrásokból ugyanezt az állítást ennyiszer hallani – hisz a Varázsfuvola szórakoztató, ám közben borzongató szimbolikája helyett itt egy igen bumfordi történettel állunk szemben: állítása az, hogy a nők hűtlen nádszálak, a férfiak pedig ostobák. A választásunk oka tulajdonképpen ez: nagyon inspirál bennünket, hogy egy éven keresztül magyarázhatjuk a nézőknek, hogy ez nem ennyire egyszerű. Képviselhető, igazi állítások vannak ebben a műben szerelemről, kisemmizettségről, félelemről, boldogságról – a játszhatóság is kifundált, van mit kibányászni ebből a történetből. Minden Operabeavató után nevetve nézünk össze: miközben Mozart kora könnyűzenéjét írta, aközben nekünk, ezzel foglalkozóknak sem értetődik minden magától. Nekünk is vannak egy-egy estén felfedezéseink.

Miért ez a két színész szerepel a Cosi fan tuttéban és milyen énekbeli elvárást kell teljesíteniük?
Végül Dani választotta ki őket és igen ügyesen intézte ezt: a cserfes, mindenbe beleavatkozó, mindenben játékosan vadulni akaró szobalány-barátnő, és a cinikus, az emberekkel élvezettel és nagy emberismerettel bábozó úriember szerepére akkor is ők lennének a jó választás, ha nem tudnák elénekelni a szerepeket – ráadásul egyébként el tudják. Ennek a két szereplőnek nincs áriája, csak kisebb, zártabb zenei anyagai, illetve együttesekben vesznek részt… viszont nagyon virtuózan kell játszaniuk, hogy a főszereplőket (és minket) berántsanak az elejétől a végéig tettetésről szóló cselekménybe. Amely cselekménynek egyébként szintén nekünk kedvező tulajdonsága az, hogy tényleg csak ez a hat szereplő van benne, a korábbi Operabeavatókkal ellentétben most nem kell erőszakosan “kiműtenünk” egyes részeket – tulajdonképpen az egészet meg tudjuk csinálni, minden jelenetre sor kerül.

Az előadások előtti felkészülések miből állnak?
Korrepetícióból – amíg nem tudják fejből a szereplők a dalokat, nem ismerik kívülről a zenét, addig nem lehet elkezdeni dolgozni. Külön próbák (a Danival kettesben tartott előzetes megbeszéléseinket leszámítva) nincsenek – amit a néző lát, az tényleg az első találkozásunk a jelenetekkel.

Díszlet és jelmez egyáltalán nem lesz?
Az évad közben nem, a legvégén viszont (az összpróbákhoz) szeretnénk egy, az évad közben felállított játékszabályoknak megfelelő funkcionális játékteret, és ahhoz valami jelmezezést is kialakítani. Nagyon fontos, hogy nem szeretnénk ezt egy valóságos előadásnak álcázni, a vállalkozásunk játékos, akár ad hoc formája meg kell, hogy maradjon a legvégéig. Az opera egyébként nagyon szigorú műfajából is lehetséges újrainspirálódnunk minden este, anélkül, hogy a dolog tábortűzi műsorrá silányulna – valójában ezt állítjuk ezzel az idei kísérlettel.

Hogy néz ki az elejétől a végéig az este?
Haladunk a művel, mintha egy próba lenne, mindig másik jelenetek kerülnek sorra. Az első alkalomba egy rövid Mozart-óra, aztán a mű ismertetése, cselekményvázlat és az első három tercett fért bele – azóta már tovább is mentünk. Ha jelenetenként egy-egy zenei és színészi gesztust sikerül jól megfogalmazni és megcsinálni, ha a színészek a kulcspontokat és fordulatokat a körülhatárolt módon meg tudják oldani, akkor már jól dolgoztunk és sikerrel mehetünk haza. És biztosak lehetünk benne, hogy legközelebb is lesz mit csinálni. Mi Danival inkább az elejétől féltünk – ahogy a színészek inkább a premiertől félnek, mi inkább a kezdéstől –, hogy sikerül-e megragadnunk az anyagot, amire rászánjuk ezt az évet. Ha igen, akkor… a többi magától megy.

Csikós Kornélia

0 Tovább

Fekete Ernő: ha nem mondjuk el újra és újra az emlékeinket, megismétlődhetnek a régi hibák

Borbély Szilárd Az Olaszliszkai című sorstalandrámáját állítja színpadra Máté Gábor, a premier október 9-én lesz a nagyszínpadon. Fekete Ernő jeleníti meg az előadásban Borbély Szilárdot és az olaszliszkai esetben elhunyt Áldozatot is, a próbákról és az előadással kapcsolatos gondolatairól kérdeztem őt.

Két személyt kell megjelenítened – hogyan készültél fel ezekre a szerepekre?

Más jellegű írás Az Olaszliszkai, mint a hagyományos értelemben vett színdarabok. Ezek inkább szövegek, amiket elmondunk, gondolatokat közlünk nagyon míves, költői nyelven. Nem olyan, mint amikor Csehov darabot játszunk. Igazából nem két szerepnek érzem, én csak egyetlen embert játszom. Az olaszliszkai darab elé és mögé konkrét Borbély Szilárd-monológok kerültek, melyek a szerző saját életére vonatkoznak. Ezeket is én mondom.  Tehát ez a Borbély Szilárd-szerű alak eljátssza ebben az előadásban az áldozatot, mondhatni magára veszi ezt a feladatot. Úgy gondolom, hogy egy alak vagyok, aki beszáll ebbe az előadásba és elmondja azokat a szövegeket is, amelyek az áldozat mondatai.

Az áldozat karaktere milyen? Mint egy született tanár?

El kell különíteni, a kegyelet miatt is, az olaszliszkai tragédia valódi áldozatát és ennek az írásnak az Áldozat nevű szereplőjét. A szöveg szerint a szereplő egy tisztességes tanár, aki folyamatosan okítja a lányait, majd a kamasz lányával éles szóváltásba keveredik, országunk jelenével és jövőjével kapcsolatban. Nem köthetjük össze az elhangzó mondatokat a valós személlyel, az a fontos, hogy a szerző miért pont így beszélteti az autó utasait ebben a végzetes utolsó párbeszédben.

„Egy nép, egy kultúra eltűnt a vidéki Magyarországról” – szerinted megtörténhet ez ma is, napjaink Magyarországán? Az emlékeket és a kultúrát eléggé tudatosan adjuk ma tovább?

Ez az egyik legfontosabb állítása ennek az írásnak, hogy ha nem figyelünk, és nem mondjuk el újra és újra az emlékeinket, akkor bármikor megismétlődhetnek a régi hibák. Csak akkor kerülhetjük el ezt, ha folyamatosan okítjuk az utánunk jövőket. Nem jó, ha nem beszélünk eleget a holokausztról, vagy ha az olaszliszkai esetet is elfelejtjük, illetve az események megértésének kísérletében rossz kérdéseket teszünk fel, vagy jó kérdésekre rossz válaszokat találunk.

Nehéz egyszerre vezetést imitálni és közben a verses szöveget elmondani?

Nekem igen, mert nincs jogosítványom, és nehéz eljátszani azt, amit nem tudok, és ha valahogy sikerül, akkor ahhoz hozzá kell illesztenem a verses szöveget. Kész zsonglőrködés megteremteni egy hokedlin az autóvezetés érzetét és közben egy jelenetet is eljátszani a lányokkal.
 

Fotók: Székely Péter
Szöveg: Csikós Kornélia

0 Tovább

katona

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek