A színházak túléléséről a gazdasági válságban és a piaci szemlélet, valamint innováció szerepéről a kultúrában kérdeztük Mattyasovszky Bencét, a Katona adminisztratív igazgatóját.

Nemrégiben Görögországban egy, a Mitos21 európai színházi szervezet által is szervezett nemzetközi konferencián adtál elő, amely központi témája a fenntarthatóság és a kultúra kapcsolata volt. Mit takar ez? Mi volt az előadásod témája?

A konferencia résztvevői és előadói arra kerestek válaszokat, hogy miként jelennek meg a fenntartható fejlődés elvei a kulturális intézmények működésében, működtetésében elsősorban az Európai Unióban. A fenntartható fejlődés ugyanis nemcsak a környezetvédelem, az energiaforrások felhasználása tekintetében találkozhat a kulturális területtel, hanem az egyes intézmények közösségépítő és kultúrateremtő tevékenysége is rendkívül meghatározó szerepet képviselhet. Rajtam kívül Magyarországot Inkei Péter képviselte, aki ismertette az Unió jogi szabályozásában a kultúra és fenntarthatóság kapcsolatát. Az én előadásomban a kulturális menedzsment témakörében kifejezetten a válságmenedzsment és a fenntarthatóság kapcsolatáról beszéltem, azokról a megoldásokról, amelyeket mi a Katonában sikerrel alkalmaztunk a működésünk megújítása során.



Az előadásom elsősorban azokról a fejlesztéseinkről szólt (mint például az előcsarnokunk átépítése, vagy a Katona brandjének megújítása), amelyek segíthetnek a kulturális intézményeknek átvészelni a gazdaságilag nehezebb időszakokat úgy, hogy közben a jövőbe mutató fejlesztéseket hajtanak végre. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az eredményeink nagy elismerésre tettek szert a résztvevők körében. Az például, hogy a MasterCard-dal együttműködve, mindenféle fenntartói segítség nélkül tudtuk a tavalyi évben ezt a beruházást megvalósítani, s ennek hatásásra is növekedett látogatottságunk az idei évadban, ami többletbevételt eredeményezett; kiemelkedő teljesítménynek számít még a többi európai színházzal összevetve is.

A mai magyar színházban beszélhetünk e menedzserszemléletről?

Nem igazán. Természetesen ebben is jelentős különbségek vannak intézményenként (mi például itt a Katonában igyekszünk ezt vezetőtársaimmal megvalósítani), az azonban, ami ma Nyugat-Európában természetesnek tekinthető, hogy egy menedzser együtt vezet egy színházat egy művésszel (elsősorban rendezővel, dramaturggal) és együttműködve alakítják ki egy színház művészi arculatát, működését, egyáltalán nem jellemző itthon. Sőt, az utóbbi években - ha megfigyeljük - Magyarországon leginkább színészek kerültek intézményvezetői pozíciókba, ami a menedzserszemlélet és menedzseri képességek szempontjából számomra legalábbis kétséges. Az, hogy a színházaknál dolgoznak befolyásosabbnak, vagy kevésbé befolyásosnak tekintett gazdasági igazgató kollégák, természetesen messze áll attól a szemlélettől, amiről én beszélek.

Melyek ma a hazai színházvezetők legfontosabb feladatai? Milyen változásokat látsz szükségesnek?

Ma a színházak vezetői elsősorban azon kell fáradozzanak (a színház arculatától függetlenül), hogy saját bevételüket maximalizálják. Úgy kell viselkednünk, mint a magánszínházaknak. Én a változást először nem az intézményvezetőktől várnám, hanem azoktól az önkormányzatoktól, a minisztériumtól, akik tulajdonosai, fenntartói a színházaknak. Nekik kellene olyan határozott elképzelésekkel rendelkezniük a színházaikról, hogy ezeknek megfelelően fogalmazzák meg a vezetői pályázatok kiírását. De ne az elmúlt húsz évben alkalmazott elmaszatolt módon. Utána pedig a pályázatban megfogalmazott és az általuk elfogadott tervekhez biztosítsanak megfelelő szubvenciót. Nonszensz, hogy elvárások vannak megfogalmazva, hogy a fenntartói oldalon nincs semmiféle kötelezettségvállalás. Ahogy az is furcsa: évről-évre (ráadásul nem is az év elején) tudjuk meg a nekünk jutó támogatás összegét. Nyugat-Európában két-három éves időintervallumban gondolkozhatnak a színházak vezetői, s az arra az időszakra garantált támogatást meg is kapják. Így sokkal inkább lehet biztonsággal előre gondolkodni a művészi területen is.

Ettől és minden más nehezítő tényezőtől függetlenül - vagy éppen ezért - a színházvezetők azonnali feladata lenne itt és most, hogy törekedjenek az innovatív gondolkodásra, és a lehetőségek határáig alkalmazkodjanak a megváltozott gazdasági és társadalmi környezethez.

Mit gondolsz a művészszínházak ma betöltött szerepéről és megítéléséről? Mi változott ebben az utóbbi 2-3 évtizedben?

Én nem gondolom, hogy például a Katona szerepe ma nagyon más lenne, mint mondjuk húsz, vagy harminc éve. Legfeljebb a művészi eszközök változtak, illetve a színház és a színházba járók helyzete, a lehetőségeink. Nekünk azonban továbbra is az a feladatunk, hogy érzékenyen reagáljunk a társadalmunkat foglalkoztató különböző kérdésekre, illetve mi magunk tegyünk fel ezzekkel kapcsolatban kérdéseket. Szerintem a Katona ennek a szerepének ugyanolyan szinvonalon tesz eleget, mint korábban.

-ig-