Múlt héten mutattuk be a Magyarmeséket, amely néhány soros történetei ötvözik a hagyományos magyar mesei világot napjaink valóságával. Egyedi hangvételű, karikírozó és nem utolsósorban szórakoztató tabló, kicsavart magyarságképpel. A meséket elmondó Bodnár Erikát kérdeztük az előadásról.

"Volt egyszer egy jósnő, aki mindent látott, a múltat és a jövőt, látott előre is meg hátra is, és volt egy nagy ceruzája, azzal írta le a jóslatait, nem kellett radírozni soha semmit, amit leírt, az úgy volt. Mindenki hozzá ment, őt kérdezte, és így a magyarok is elmentek egyszer hozzá. Ő megnézte őket, aztán fogta a ceruzáját, és leírta nekik a múltjukat, a jövőjüket és még egy tortareceptet is. Ezt ingyen adom hozzá, mondta. Legalább egyetek egy jót." - egy mese a százból.



Miben lesz más ez a Magyarmesék-előadás a tavalyi évadban bemutatott felolvasóesthez képest?

Formailag annyiban különbözik, hogy a meséket természetesen megtanultam. Többnyire egy széken ülve mondom őket. A díszletet Medve Zsuzsi tervezte, aki a Mosonyi Aliz-könyvnek is az illusztrátora. Olyan jó, hogy ezek között a rajzok között ülhetek, minden meséhez van egy rajza Zsuzsinak. Ezek olyan egyszerűen kedvesek és bolondok, sok mindent elmesélnek, ha az ember jól megnézi őket. Az emberek biztosan ismerik a Mosonyi Aliz által írt Mosó Masát, de kell, hogy tudják, ez a csodálatos ember felnőtteknek is tud mesét írni. Az Örkény: Egypercesek óta nem születtek ilyen rövid, érdekes, finom humorú történetek.

Másrészt  éles szemmel és pontosan látja ezt a kort, amiben élünk. A mű hangvétele lehetne durva is, de ez a szöveg olyan bölcs iróniával lát rá ezekre a dologra, hogy az ember bizony néha elszégyelli magát. Nevet és közben szégyelli magát, mert magára ismer.  Ami nagyon fontos, hogy amíg tudunk magunkon nevetni, addig nincs nagy baj.

Milyen képet festenek ezek a szövegek a magyarokról?

Ez a kép egyrészt nagyon lehangoló. Benne van az összes hibánk, a nagyképűségünk, a kivagyiságunk. Hogy általában azt gondoljuk, ha elmondjuk magunkról, hogy magyarok vagyunk, lényegében mindent elmondtunk magunkról. Elmondtuk, hogy mi vagyunk a világmindenség ,,hovanetovábbja”, hogy magyarnak lenni az egy külön fogalom. Lépten-nyomon pedig kiderül, mekkorákat bukik ez a mentalitás, ez az egész magyarkodás és magyarság, amikor csak erre apellál az ember és mása nincs. Amikor a magyar buta, tudatlan, abszolút nem érdeklődik, nem kíváncsi senkire. Lenéz mindenkit, aki valamivel jobb. Mindig van valami nagyon rossz és ócska fegyvere az ellen, aki többre képes, mint ő. Ahogy jövök be a színházba, sokszor az élettől is elmegy a kedvem, olyanokat hallok az emberektől a villamoson és az utcán. Mosonyi Aliz ezt mind látja és tudja. Azért szeretem őt, mert úgy képes elmesélni ezeket a történeteket, hogy a végén egy jót röhögök.

Mi volt a koncepció a mesék válogatásánál?

Azokat a meséket választottam, amiket el tudok úgy mondani, hogy az azonos legyen a leírt gondolattal. Nehogy Aliz forgolódjon álmában, milyen rosszul értelmeztem a meséket. Szerettem volna, hogy minél színesebb és változatosabb legyen a válogatás:  a nemzeti hősöktől az egyszerű emberekig, a külföldiektől az ősmagyarokig.

Kiknek ajánlja az előadást?

15-16 éves kortól ajánlom, felső korhatár nincs. Mindenkinek ajánlom, aki képes nevetni saját nemzete tökéletlenségén, és szeretne egy kellemes órát eltölteni szellemesen, okosan és jókedvűen.

Fullár Fanni