katona

A színpad közepén három szék látható (a szereplők életkorát hivatott sugallni az egyre kisebb méretük), körülötte félkörben egy másfél méter magas emelvény – ezen közlekedik a görög drámákhoz hasonlóan megjelenő kórus. Az emelvény közepén egy széles, kifeszített vetítővászon kapott helyet, a két szélén pedig hővédő függöny választja el a színre belépő alakokat. A próba elején Máté Gábor, az előadás rendezője elmondta, hogy az átdolgozott mű nem csak az olaszliszkai esetnek, hanem a szerzőnek, Borbély Szilárdnak is emléket kíván állítani. Az eredeti művet Török Tamarával, az előadás dramaturgjával úgy dolgozták át, hogy a szerző sorstragédiáját is elmondja az előadás.
A próbán végig egy jelenetet, a haggádát ismételték újra és újra. A színen az Áldozat (Fekete Ernő) és két lánya (Pálmai Anna és Mészáros Blanka) beszélget. A háttérben Olaszliszka városképének (és az odavezető útnak) videója fut a vetítővásznon, erősítve az érzést, hogy a beszélgetők autóban ülnek és ezt a látványt nyújtja a falu, melyen áthaladnak. A jelenet közben a kar (Borbély Alexandra, Pelsőczy Réka, Pálos Hanna, Baki Dániel e.h., Dér Zsolt e.h. és Papp Endre e.h.) narrátorként be-belép az emelvényre a függöny mögül és lassan körbesétál, magyarázva a szereplők érzéseit és a nézők szeme által nem látottakat. A kar jelenléte nem csak emiatt olyan, mint egy ókori drámában – a férfi szereplőkön szoknya és maszk is lesz majd az előadásban. 
A történetbe beleszövődik még egy szál: az Idegen turista (Haumann Péter) látogatása a faluban, a csodarabbi szépunokája keresi fel ősei házát és sírhelyét a falu temetőjében. Amikor az Idegen megjelenik, elmeséli, miért jár Olaszliszkán, közben egy falubelivel (Bán János) vitába keveredik az elmúlt idők emlékeiről és azok fontosságáról. 
Borbély Szilárd megírta az olaszliszkai eset történetét, melynek egyik fontos üzenete különös hangsúllyal fonódik össze az őseit kutató Idegen turista mondanivalójával: mindketten  az emlékeket, az emlékezetet tartják egy nép legnagyobb kincsének. 

„Tudjátok, hogy az emlékezet:
kötelesség. Elbeszélni gyermekeiteknek
újra és újra, hogy az őseitek
kik voltak, mit rejtett a sorsuk,
minek örültek, jellemük hibáit is,
mert a múlt bekopog.”
/részlet Borbély Szilárd: Az olaszliszkai c. művéből/

Fotók: Székely Péter
Szöveg: Csikós Kornélia

Mészáros Blanka, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója játssza Margarétát a Faust I-II.-ben. Ezen a szerepen kívül még négy alakban tűnik fel a színpadon, Blankát a próbákról, azok kihívásairól és a szerepeiről kérdeztem.

- Milyen embernek találod Margarétát?
- Egy nagyon érzékeny korban lévő lánynak, aki instabil családi háttérrel rendelkezik: édesapja és kishúga - akit félig-meddig ő nevelt- meghalt. Az édesanyján kívül a bátyja maradt neki, aki katonaként szolgál. Egyedül tölti nagyrészt a napjait, és biztos vagyok abban, hogy rengeteg gondolat és élettapasztalat gyűlt fel benne, de nincs kivel megosztania. Fiatal lány, akit biztosan megnéznek a férfiak, kezd nőiesedni és már-már felnőtt egyénként létezni, de a piacra járás és az otthoni munka mellett nem igazán találkozott a külvilág történéseivel. Amikor Fausttal megismerkedik, pezsegnek benne a gondolatok és az érzések. Egy két lábon járó időzített bomba.
Meg akarja osztani a gondolatait Fausttal, szeretné elfogadtatni vele a szubsztanciáit, azokat a kimondatlan alapszabályokat, amiket az ember „otthonról hoz magával” Azt szeretné, hogy egyenrangú partnere legyen Faustnak, ne csak a „kicsikéje”. Ösztönlény, és makacs, nem adja magát könnyedén.

- Mekkora hasonlóságot érzel a hősnővel? Illik hozzád, vagy távol áll tőled?
- Tudok vele azonosulni, azt hiszem, értem őt. Nagy kihívás számomra az, hogy azonosuljak azzal a felgyorsult időszakkal, amin ő átmegy. Másfél év alatt megismerkedik egy férfival, szerelmes lesz és várandós, a szerelme megöli a lány bátyját, a lány megöli az édesanyját és a saját gyermekét, majd börtönbe kerül… Ezen kívül az instabilitása és végletessége jelent még izgalmat számomra.

- A várakozásaid beigazolódtak a próbákkal kapcsolatosan?
- Nagyon termékenynek találom az egész időszakot. Rengeteg pluszt kapok mindenkitől, aki részt vesz a próbákon. Úgy érzem, hogy mindenki kíváncsi: a rendező, a partnerek, én is mindig fokozott érdeklődéssel figyelem, mi és hogy történik. Nyitottan, bátran merek játszani és ez nagyon jó. Árpád mindig hagyja, hogy kipróbáljam az ötleteimet, amiket ő továbbgondol. Ha szóban nem tudom megvalósítani, akkor a mozdulataimmal próbálom, de ha úgysem megy, akkor segítenek a partnerek. Egymás szemébe nézünk, egymáshoz kapcsolódunk minden szereplővel – ami külön érdekességet ad ennek a munkának, hogy minden apró találkozás, ami az első részben megtörténik, ismét felbukkan a második részben. Izgalmas így próbálni.

- Melyik rész áll közelebb hozzád?
- Nehéz erre válaszolni. Inkább az első – abban a történetben én élek meg valamit, Faust, Mephistopheles és köztem zajlik a legtöbb történés. Nagyobb a felelősség, sokkal több minden történik velem, az én jelenlétem is kell ahhoz, hogy minden folyamat úgy alakuljon, ahogyan kell. Ugyanakkor a második rész is kihívás. Abban az lesz a nehéz, hogy rengeteg szereplő van egyszerre a színpadon különböző szerepekben, de más alakokban, más lendülettel hogyan tud majd együtt lélegezni a színpadon, a sokféleségüket kell valamilyen egységgé alakítani. Ebben részt venni, minden mondatukra figyelni és azokra reagálni nagyon erős koncentrációt igényel. Más figyelmet igényel mindkettő és más színpadi jelenlétet.

- A második részben négyféle szerepet játszol: hogyan készültél ezekre a szerepekre?
- A négyféle mondhatni erősen egyféle, mert minden karakter alapja az első részben megismert Margit. Ő a vezérfonál, ami összeköti őket, az ő mutációi ezek a lények. Galateaként összeházasodom, Szfinxként felforgatom Faust lakását, Lányként elátkozom őt és fiát, a Bűnnel kísértem őt halála óráján. Árpád és Bíró Bence, az előadás dramaturgja klasszul vonta össze a szerepeket, ezekkel a húzásokkal követhetőbb és tisztább lesz ez az őrületes „éjszaka”.

szöveg: Csikós Kornélia
fotók: Táborosi András és Nagy Zágon

Bíró Bence a Színház és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója, a Faust I-II. dramaturgja. Korábban már dolgozott együtt Schilling Árpáddal, most a Fausttal kapcsolatos munkájáról és annak kihívásairól kérdeztük őt.

- Hogyan kerültél a Faust alkotói közé, mint dramaturg?
- Schilling Árpád hívott. Két évvel ezelőtt jelentkeztem nála szakmai gyakorlatra, és már dolgozhattam vele meg a Krétakörrel A Párt című előadásban, a Trafóban.

- Mennyi és milyen jellegű munkád volt a Márton László által fordított szöveggel?
- Márton László az első részt húsz évvel ezelőtt már lefordította. A második rész fordítására külön ehhez az előadáshoz kérték fel. Ahogy haladt a fordítással, folyamatosan kaptuk tőle az elkészült szövegrészeket, amikkel így mi is fokozatosan kezdtünk dolgozni. Először is a szöveg megértése volt a nehéz feladat. Én mondjuk negyedszeri elolvasás után mertem kijelenteni, hogy valamennyire felfogtam. Aztán meg kellett találni benne a drámát, illetve hogy ezt az összesen 12 ezer sornyi szöveget milyen formában lehet színpadon megszólaltatni. Az értelmezésben és a szövegkönyv alakulásánál Márton László is sokat segített: októbertől kezdve január végéig Schilling Árpáddal hármasban rengeteget ültünk a nappalijában, és ő – pogácsázás és teázás közben – nagyon élvezetesen elmagyarázott nekünk sorrólsorra mindent, amire rákérdeztünk.

Árpád persze elég határozott elképzelésekkel rendelkezett. Voltak részek, amikről már a munka legelején tudta, hogy biztosan nem szeretné a szövegkönyvben hagyni. Az én feladatom tehát az volt, hogy a lehető legjobban rákapcsolódjak Árpád gondolkodásmódjára. Az általa kiválasztott fontosabb pontok köré, az általa kijelölt irányvonalak mentén kellett összeszerkeszteni az előadások szövegét.

- Mennyi előkutatást kellett végezned a műről, annak keletkezéséről, Goethe koráról?
- Dramaturgként természetesen a feladatom, hogy a mű hátteréről minél többet megtudjak, és én ennek érdekében meg is tettem minden tőlem telhetőt. Ám hamar rájöttem, hogy hiába olvasom hónapokon át éjjel-nappal a Goethe-szakirodalmat, akkor sem fogom negyven éve olvasni. Viszont ott volt Márton László, aki a nekünk tartott kis Faust-szemináriumával pótolta az én hiányosságaimat. Mindig elmondta, hogy az egyes szövegrészeknek még hány meg hány jelentésrétege van, vagy hogy Goethe milyen gondolatokat társíthatott hozzájuk. Ő ugyanis, megkockáztatom, mindent tud Goethéről és a Faustról.

- Sokat változtattatok a fordított szövegen?
- Változtak sorok. De soha nem változtattunk a szöveg értelmén, pláne nem tettünk bele direkt aktuális dolgokat. Végig az volt a cél, hogy valóban Goethe Faustja szólaljon meg a színpadon. Megpróbáltunk a végsőkig kitartani Márton László fordítása mellett. A vájt fülűek minden bizonnyal találhatnak majd helyeket, ahol megbicsaklik egy kicsit a verselés, de fontos, hogy az eltérések mindig a mondhatóságot és az érthetőséget szolgálják. Lesz az előadásban két kórus is, ezért egyes helyeken össze kellett kovácsolni a zenét és a szöveget. Előfordult olyan eset, amikor a Dargay Marcell által komponált zene nem illeszkedett mindenhol pontosan a szövegre. Néhány esetben ezért a sorokat utólag kellett a zenéhez igazítani. De ennek a fordítottja is megtörtént.

- Mennyire izgulsz az előadás miatt?
- Magáért az előadásért nem izgulok, mert abban biztos vagyok, hogy lesz valamilyen. Vagyis hogy nem lesz semmilyen. És nekem ez számít igazán, hogy ne lehessen elmenni mellette szó nélkül. Ne lehessen legyinteni rá, mondván elég jó volt, majd egy hónap múlva nem emlékezni belőle semmire… Inkább amiatt van bennem félsz, hogy mennyire tud majd kapcsolódni hozzá a közönség. Hogy mennyire látják meg benne a saját problémáikat, és hogy a látottakat mennyire tudják majd kötni a mindennapjaikhoz. Ez a szöveg egy nagyon elvetemült költői szöveg. A színészek is, mi is megbirkóztunk vele, és azért izgulok, hogy ez a közönségnek is sikerüljön majd. Az pedig fantasztikus lenne, ha nevetni is tudnának rajta.

- Végzős hallgató vagy az SZFE dramaturg szakán. Ez a munka maga a diplomamunkád?
- A tanárok azt mondják, nem lehet megítélni egy előadás alapján, hogy abba egy dramaturg mennyi munkát tett bele. Ezért a rendezőkkel vagy a színészekkel ellentétben nekünk nincs diploma-előadásunk. De azért a szakdolgozatomat persze a Faustból írom: Schilling Árpád rendezéséből, a közös értelmezésből kiindulva, és azt összehasonlítva más Faust-interpretációkkal.

- Hogy érezted magad a munka során?
- Egy Faust-előadáson dolgozni valóságos dramaturgi álommeló. Nekem ráadásul ez az első ilyen nagy dramaturgi munkám. Arról nem is beszélve, hogy pont itt, a Katonában… Furcsa volt ebbe belecsöppenni, és rettegtem attól, hogy ehhez én kevés leszek. Aztán látván, hogy a félelmemmel nem vagyok egyedül, hamar megnyugodtam, és most már azt gondolom, hogy határozottan jó élmény volt itt és ezzel az anyaggal dolgozni. Sőt! Tulajdonképpen nagyon boldoggá tett ez a munka!

- Mit jelent neked, dramaturgnak a Faust - mint mű?
- Jelenleg magát a színházat. Illetve a színházzal, az előadás-csinálással való küzdelmet. Goethe Faustja arra született, hogy színpadra kerüljön. A szöveget látva mégis könnyen az lehet az ember benyomása, hogy Madách Tragédiájához hasonlóan talán ezt is jobb olvasni, mint színpadon látni. Ennek az ellenkezőjét igyekszünk most bebizonyítani.

szöveg: Csikós Kornélia
fotó: Táborosi András

Dargay Marcell komponálta és válogatta a Faust első és második részének zenéjét. A zeneszerzésen kívül egy fiúkórussal és egy asszonykórussal is dolgozik az előadásban. A két előadás zenei világáról és a próbafolyamatokról kérdeztük őt.
 

- A Faust I. és II. részének zenéje miben különbözik, mennyire más a kettő?
- A két mű elég más, a II. rész gyakorlatilag alig látható színpadon. Az első rész drámai folyamata sokkal statikusabb – olyan koncepciót követtem, hogy ezzel ellentétben egy színesebb, széttartóbb zenei világa legyen, ami nem rendeződik egységgé. Ehhez különböző zenei stílusok idiómáit, vagy egyes esetekben konkrét idézeteket használtam fel. Fontos elmondani, hogy a Faust-tematikának a zenetörténetben rengeteg vonatkozása van. Goethe személye már önmagában véve is fontos – elsősorban a dal, mint műfaj fejlődésének történetében – az ő révén beszélhetünk az ún. „goethei dalideálról”: azaz a verset megzenésítő zeneszerzőnek rá kell találni egyetlen olyan dallamra, ami minden egyes versszaknál is alkalmas a szöveg változó jelentéseinek és hangulati kilengéseinek közvetítésére. A Goethe verseire írt dalokon túl áttanulmányoztam például Gounod Faustját, Liszt Ferenc Faust-szimfóniáját, Berlioz Faust elkárhozása című művét, sőt, még a kevésbé ismert Boito-féle Mephistophelesbe és Busoni Doktor Faustusába is belekukkantottam. Természetesen nem akartam a darabot idézetekkel telezsúfolni, de azt fontosnak tartottam, hogy ha már idézetet használok, ezek akkor is érvényesen működjenek, ha esetleg nem ismerhető fel a nézők számára minden pillanatban, hogy pontosan honnan is származnak. Az első részben relatíve kevés zene hangzik fel, ehhez képest a második Faust szinte tobzódik a zenei betétekben; ugyanakkor a felépítése és zenei folyamata sokkal irányultabb, az egyes tételek egymásból következnek és belső egységeket, íveket alkotnak.

- Mi volt a nehézség – akár a zene komponálásában, akár a kiválasztásában?
- Maga az előadás igencsak néma és az ebben elhelyezett zene mindenféleképpen előtérbe kerül. Mivel nem szól folyton zene, ezért sokkal inkább zenei betéteknek fognak tűnni a dalok, ha nincsenek kellően, egy-egy jelenethez kapcsolódóan beágyazva a történetbe. Eleve minden vokálisan, tisztán az emberi hangon keresztül hangzik el az előadásban, hangszereket alig használunk: egy-két jelenetben szólalnak meg harangok, harmónium, csörgődob; valamint Keresztes Tamás fog furulyázni és zongorázni. Minden zenét az asszonykórus, a fiúkórus és maguk a színészek fognak megszólaltatni.

- Hogyan választottátok ki a fiúkórus tagjait?
- Volt fixen 5-6 kisfiú, akiket Incze Zsóka, a kórusvezető hozott, illetve az asszonykórus is hozzá köthető – a Krétakörben működő Magamnál jobban kórus tagjai énekelnek. A fiúk a Lauder Javne Iskolából és az Erkel Ferenc Általános Iskolából jöttek – utóbbi az Operaház gyerekkórusának is alapját képzi. Mi eredetileg 9-10 gyereket képzeltünk el kórusként, de hamar kiderült, hogy nagyobb létszámra lesz szükség. A Katona által kiírt meghallgatáson – mivel a feladatok komplexek, de nem igényelnek színészi képességeket – elsősorban azt figyeltük, hogyan, milyen tisztán énekelnek a gyerekek. Az is fontos volt, hogy együtt adnak-e egy homogén hangzást a daloknak: az tehát kevésbé számított, hogy szólóban is megállják-e a helyüket. Az előadásban így most 21 fiú énekel. A fiúkórus átlagéletkorához képest (10-12 év) vannak kisebb gyerekek is az általunk kiválasztottak között, mert – repertoár előadásról lévén szó – a nagyobbak egy idő után elkezdenek majd mutálni, és szükség lesz az utánpótlásra.

- Mennyire kaptál szabad kezet a zenék kiválasztásában és komponálásában?
- Már nem először dolgozom együtt Árpáddal, ebből kifolyólag nagyjából ismerjük egymás elképzeléseit. Amikor első alkalommal ültünk le az előadás zenéjéről beszélni, a legtöbb esetben már konkrét javaslatai voltak a zenét illetően – az ő víziója így mindenképpen irányt szab, amin belül én a speciális kéréseit figyelembe véve tulajdonképpen eléggé szabadon mozoghatok.  Volt olyan, amikor közölte, hogy magyar népdalt szeretne, de volt olyan is, hogy a 70-es évek retro-slágereit szerette volna megcélozni. Természetesen olyan is előfordult, hogy az ő eredeti instrukciójához képest én valami egészen mással álltam elő. Ez bizonyos esetekben működött, más esetekben pedig nem.

- Milyen arányban oszlik meg az általad komponált művek és a más Faust-tematikájú zenék mennyisége a két részben?
- Természetesen jóval több az általam komponált zene, mint az idézet – persze azokat is úgy formáltam, hogy zavartalanul illeszkedjenek az előadás zenei szövetébe. Mefisztó keringője például jó példa erre (ezt Gounod operájából emeltem át), ami a Walpurgis-éj jelenetében hangzik fel. Árpád instrukciója itt pusztán annyi volt, hogy egyfajta lecsúszott premier buli elevenedjen meg a színpadon. Elég sok ironikus pillanat is lesz, pl. felmerült egy afféle Korda-sláger ötlete Máté Gábornak, valamint egy operett-allúzió Kulka Jánosnak. A második rész zenéje inkább egy antik görög drámához áll közel, zenéjében az ún. modális hangsorok és a recitáció, mint a klasszikus görög drámák kórusainak elengedhetetlen stíluseleme van jelen.

- Milyen a kórusokkal való munka, miben más velük dolgozni, mint egyszerre több szólóval egy jelenetben?
- Kezdetektől végig jelen vagyok a kóruspróbákon, nagyon izgalmas figyelni, hogyan tesznek magukévá egy-egy általam írt dalt. Sok esetben már a próbák után (vagy alatt) eszembe jutottak további ötletek, melyek nagy valószínűséggel nem születtek volna meg, ha nem vagyok ott és nem hallgatom őket munka közben. Fontos tapasztalattal bírtak azok a pillanatok is, amikor először került színpadi szituációba egy zene. Azonnal kiderült, ha nem működik, ha át kell alakítani, vagy ha például sajnos ki kell húzni. A szituáció és a zene pontos találkozását kell megtalálni: ha ez nincs meg, nincs értelme egyetlen hangnak sem.

szöveg: Csikós Kornélia
fotók: Táborosi András és Nagy Zágon

Kulka János játssza Mephistopheles szerepét Goethe Faustjának első és második részében. A próbákról, a szerepről és az esetleges nehézségekről kérdeztem őt.

- Mephistopheles mindig a rosszra tör, de végeredményben a jót segíti elő és az előrehaladást – egyetértesz ezzel? Hogyan értelmezed, mutatod be ezt?
- „Azon erő része, aki mindig rosszat akar, s mindig a jót teszi.”  Mephistopheles valóban így tesz a műben. Szerintem nincs rossz és jó. Van ész és érzelem, van butaság és léteznek kételyek. Mephistophelest szabadnak tartom - szabadság és talán gátlástalanság is az, ahogyan mindent előre megenged magának. Szerintem az, ami Goethe fejében körvonalazódott, arról szól, hogy egy emberben hogyan fér meg a jó és a rossz; a Faustban lakó intellektualitás, a mindennek az elméleti alapokon történő vizsgálása egy furcsa liberális attitűd: megengedés, mindent körbejárás és örök kételkedés mellett az ember bestiális, vágyakkal teli másik felének a megmutatkozása. Nem is tudom, hogy az az alak, akit én játszom, mennyire létezik – néha, jó pillanatainkban hajlamos vagyok azt képzelni, hogy ott vagyok valahol Máté Gábor fejében, vagy hogy mi ketten egyek vagyunk. 

- Gondolod, hogy az a Mephistopheles, akit te játszol most, sokban eltér attól, akit még Goethe elképzelt? Hogyan teszed maivá a figurát?
- Nem hiszem, hogy eltér. A Faust azért is remekmű és azért is játsszuk, mert örök kérdés, hogy ki kerekedik felül az emberben: tényleg állatok vagyunk, vagy képesek vagyunk arra, hogy ne az ösztöneink után menjünk vakon? Ez a fajta vívódás mindig is élni fog az emberben. Ilyen értelemben a Faust abszolút korszerű. 

- Amikor elkezdtetek próbálni, milyen nehézségekkel szembesültél?
- Kezdetben voltak félelmeim: ki fogja megérteni a szöveget? Kit fog érdekelni, hogy két középkorú férfi az élet értelmét kutatja? A fordítás Márton László műve és olyan elképesztően közel hozza a szöveg a történetet és a szereplőket, hogy minden félelmem elszállt. Gazdag, nagyon jó humorú a szöveg és színes, ezért remekül lehet vele játszani. A próbákon úgy érzem magam, mintha lenne alattam egy védőháló. Napról napra sok feladat van, és a félelem lebénítana - ezt nem engedhetem meg magamnak. De most nem is félek.

- Most milyen a próba, hogy haladtok?
- Leesett állal figyelem Gábort, aki egyszerre vicces, sírni kell rajta, vagy épp megrendítő. Mindent értek, és ez Schilling Árpádnak is nagyban köszönhető, kristálytiszta, pontos az elemzése és ez a szöveg minden mondata mögött ott van. Nagyon jó élmény felkészült rendezővel dolgozni – nem is tudod másként látni a dolgokat, mint ahogyan ő. Ami még fontos, hogy megfogadtam: előre megtanulom a szöveget, teljesen, hiszen képtelenség lenne most ezt a mennyiséget megtanulni. Így, hogy nagyrészt birtokában vagyok a szövegnek, valamit már tudok Árpádnak mutatni. Tőle annyi instrukciót kapok, amennyi nem nyom agyon. Elképesztően élvezem ezeket a próbákat.

- Közel áll hozzád Mephistopheles szerepe?
- Igen – azért mert ő minden, ami én nem vagyok. Szeretek olyan szerepeket játszani, amik egyáltalán nem hasonlítanak rám. Konformistább, lustább és békeszeretőbb vagyok, mint Mephistopheles. Olyan érzés ebbe a bőrbe bújni, mintha egy gyerek lennék az édességboltban: van egy megfelelő terepem a rosszalkodásra. Szabadnak érzem magam, biztonságban és ez nagyon jó.

- Milyen tulajdonságokat teszel hozzá, hogy a sajátodnak érezd?
- A rosszaságomat. Mindent, amit én nem merek megélni, vagy amihez túlságosan polgári és szégyenlős vagyok. Praktikus, okos, kicsit kívülálló, a dolgokat pontosan látó, az életet megélő. Lényegében Mephistopheles kételyébresztő, olyan, mint egy tükör. Zavarba hozza azt, aki belenéz: jó az, amit csinálok, vagy nem? Csodálatos ez a szerep.

Szöveg: Csikós Kornélia
Fotó: Trokán Nóra, Nagy Zágon
 

Schilling Árpád rendezi Johann Wolfgang von Goethe művét, a Faust első és második részét. Az április 25-én és 26-án tartandó kétestés bemutató nyílt próbáján jártunk.

A színpad közepén egy hatalmas könyvkupac látható, feldúlt, összekevert halomban heverő könyvek, jegyzetek, papírok, füzetek sokasága. Hátul egy díszletfal, beépített ajtók és fal – egy dolgozószoba képét mutatja. 
A nézőtér hemzsegett az érdeklődőktől, amikor Schilling Árpád megjelent a színpadon, a közönség elcsendesedett. A rendező elmondta röviden, hogy a kb. kétórás próba is fontos próba, igaz, most tele van a nézőtér, de úgy használják fel a szombati délelőttöt, mint egy rendes, hétköznapi próbát, hogy csiszolhassanak a jeleneteken, majd csendet kért és elkezdődött a próba.



A kezdetektől láthattuk a Faust első részét, Faust nyitómonológját Máté Gábor a nézőtér első sorában ülve mondta el, majd a nézőtér szélén álldogáló tömegen keresztülverekedve magát kiment, és feltűnt a színpadon. Schilling Árpád többször hagyta kibontakozni a szöveget, de minden újbóli elmondás, vagy megismételt részlet után más és más instrukciókat adott a szöveggel kapcsolatban. Ez a próba tesztje is volt annak, hogyan hallható a hátsó sorokban egy első sorban elmondott szöveg, és annak, mennyire képesek koncentrálni a nézők a végig verses szövegre.
A színpadon csatlakozott Máté Gáborhoz Keresztes Tamás, aki Wagner szerepét játssza a Faust első részében. A dolgozószobában megismétlődött a hosszabb szövegek elmondása, Schilling mindig új és új iránymutatásokkal formálta a színészek játékát: Wagner és Faust érdekes párbeszédét a tudásról, tanulni vágyásról és annak értelméről az életben. Mindkét színészre tökéletesen illik az a karakter, melyet az előadásban játszik: az életben a tudást kereső, a könyvek között térdig gázoló, mindent tudni vágyó Wagner és a már-már bölcs, örökké a tudományban létező, de annak létjogosultságát és értelmét megkérdőjelező Faust ellentétét nagyszerűen mutatják be. Nincsenek nagyon színpadias gesztusok – az elhajított könyv vagy a fejtetőre hulló füzetek és papírok kiegészítik a mondandót, nem pedig elvonják a figyelmet róla.

Ezzel a két jelenettel egy óra elszaladt, a harmadik jelenetben először ismét a két színész játszik – Faust a lármás, zajjal és élettel teli városképet dicséri, Wagner inkább eltaszítja magától ezt a képet, számára nem érdekesek a mulatságok. Máté Gábor és Keresztes Tamás a színpad szélén a nézőteret figyelve belefeledkeznek a látványba, Schilling egy ponton megszakítja a párbeszédet, és a Mephistophelest játszó Kulka János hollétéről érdeklődik, aki az utolsó sorok széléről kiáltja, hol van. A párbeszédet a rendező ismét elindítja, Mephistopheles pedig bohócruhában, a széksorokon átlépdelve ér át a nézőtér egyik szélétől a másikig, majd elhagyja a nézőteret. A nézők kivétel nélkül hátat fordítanak a színpadnak, csodálkozó tekintettel abba az irányba néznek, ahová Faust és Wagner, láthatóan mindenkiből nagy tetszést vált ki ez a „nem-színpadi” megoldás. 



Az utolsó, ismét a dolgozószobában játszódó jelenet már Faust és Mephistopheles találkozását és beszélgetését mutatja be. Faustot a könyvhalmokon ülve találja Mephistopheles, aki ismét bohócruhában jelenik meg Faust előtt. A két fél között zajló párbeszéd hangolását megint újra és újra ismételteti a rendező, hol humorosabb, hol komolyabb hangvételt kérve a szereplőktől. A kérés a próbán végig bevált, a szövegre és annak értelmezésére figyelt mindenki, érezhető volt, hogy erős figyelmet kíván az előadás – mind a színészektől, mind a nézőktől. A humor és a komolyság pedig ugyanolyan mértékben uralkodott mindenkin, nagyon izgalmas előadásra számíthatunk!

Szöveg: Csikós Kornélia
Fotó: Nagy Zágon
 

Máté Gábor alakítja Schilling Árpád rendezésében Faustot. A szerepről, a mű aktualitásáról és a próbák kihívásairól, nehézségeiről kérdeztem őt.

- A próbák előtt Árpáddal milyen előtanulmányokat végeztetek?
- Ő rengeteget dolgozott rajta, nekem inkább az a feladatom ilyenkor, hogy az ő rendszerét megismerjem. Úgy gondolom, nem feltétlenül segített volna, ha előre kutatok. Amivé ő értelmezi a Faustot, illetve amilyen problémákkal találkozom – különösen az első részben –, abban kell nekem kiigazodnom a rendező segítségével, és ez a próbafolyamat alatt történik, nem pedig azt megelőzően.


- Mennyire aktualizáljátok a történetet?
- Az ideális színház kötődik a mához, ha ezt értjük aktualizáláson, feltételeztem, és el is vártam, hogy Árpádnak mai gondolatai lesznek Faustról. Emellett azt gondolom, nem érdemes és nem is kell olyan aktualizálást keresni, amely direkten fogalmaz. Mert vagy direkten fogalmaz – és akkor nem magával Fausttal foglalkozik –, vagy marad azon a mezsgyén, mely maga a konkrét mű. Jelen pillanatban az utóbbi helyzet áll fenn.

- Milyen embernek tartod Faustot?
- Az ő élete rossz szakaszban van, kezdettől fogva ezt mutatja be a mű. Egy igen jó szellemű, jó agyú, nagy tudású ember, aki eljut az életében egy olyan pontra, amikor úgy érzi, hogy nem mehet úgy tovább, ahogy addig. Ez teljesen normális, mindenkinek az életében eljöhet egyszer egy ilyen fordulópont. Nem állítom, hogy tökéletes lenne, az a gyanúm, hogy a hályogkovács biztonságával sok mindent rosszul csináló és rosszul gondoló ember, balfogásai és ügyetlenségei is egyaránt vannak. 
Jó vagy rossz orvosnak számítjuk azt, akinek kezei között rendszeresen meghalnak a betegek? Gondoljunk arra, hogy járvány idején Faust is kipróbált mindenféle gyógyszert a betegeken és nem gyógyított mindig sikeresen. Sőt! Nem nyilváníthatjuk ki egyértelműen ilyenkor, hogy valaki jó vagy rossz orvos.
- Milyen nehézségek adódtak a próbák előtt és a próbafolyamat közben?
- Lényegében mindenben volt nehézség – a szövegtanulással például különösen sokat foglalkoztam és foglalkozom, annak ellenére, hogy tudom. Ez a szöveg olyan típusú feladatot állít elém, amivel nem is találkoztam eddig. Vannak privát félelmeink mindnyájunknak, amelyeket nem könnyű legyőzni, de ez egyéb szerepekkel is előfordulhat.

- Melyikük győzelmét tartod általában véve igaznak: a fausti vagy a mefisztói jelzők kerekednek felül az emberben?
- Kevésbé visszük az előadást ebbe az irányba, mert nem erre hegyezzük ki a történetet. Mephistopheles inkább Faust teremténye, nem pedig az ördög megtestesülése. Előhívja őt a fantáziájából, amikor úgy érzi, nincs más megoldás, és szüksége van a jelenlétére. Úgy, mint egy rendezőnek a nagyon jó színészre. Egyébiránt racionálisabban látom a dolgokat, mint a jó és a rossz küzdelme az emberben, vagy, hogy az ördögtől valók-e a dolgok vagy Istentől. Annyiban tartom küzdelemnek, hogy nem feltétlenül jó bizonyos dolgokat előhívni, feleleveníteni az embernek saját magában, hanem meg kell tartóztatnia magát. Ez erőfeszítést kíván.

- Hogy haladtok a próbákkal?
- A második részt próbáljuk, elégedett vagyok az első résszel, szerintem pont ott állunk, ahol kell. Kíváncsi vagyok, hogyan haladunk majd a másodikkal, nagyon nagy az anyag. Tökéletesen elégedettek sosem lehetünk.  Nagyon alapos munka folyik, Árpád ambiciózus és felkészült, és sajátos elképzelése van a Faustról. Nem tudhatom, hogy a legvégén milyen lesz egészben mindkét előadás, de izgalommal várom.

- Margarétát a Színház és Filmművészeti Egyetemen végzős Mészáros Blanka játssza az előadásban. Hogy állja meg a helyét?
- Jól és bátran próbál. Egyáltalán nem ijedt meg a feladattól.  Egyéni, különleges tehetség és nagyon jó itt látni a Katonában.

Csikós Kornélia

Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című művét állítja színpadra Gothár Péter a Kamrában. Szirtes Ágit, az előadás egyik fontos szereplőjét az általa játszott karakterről, a próbafolyamatról és a darab aktualitásáról kérdeztem.

- Milyen Vinczéné karaktere, akit alakítasz, mi a szerepe a történetben?
- A viceházmestert játszom az előadásban, egy nőt, aki még házmesternek sem jó. Semmije sincs: se férje, se gyereke, se nőiessége, se jövője, se pénze. Irigy mindenkire, akinek bármije is van az életben, ennek okán gonosz és mindenkinek rosszat akar.

- Van előtted példa ilyen figurára?
- Egy konkrét nincs, többekből próbálom összerakni a különböző vonásokat, de főleg magamban keresgélek.



- Amikor megtudtad, hogy kit kell játszanod, örültél neki?
- Igen, elsősorban azért, mert nem kell sem szépnek, sem okosnak lennem. Alapvetően jó érzés gonosz, buta, elhanyagolt embert játszani – olyan felszabadultság, mint mikor játszóruhában megy az ember játszani. Meg aztán annak leple alatt, hogy ez csak egy szerep, nem én vagyok, szabaddá engedhetem személyiségem sötét árnyait.

- Fizikai változtatás, pl. hajvágás nem mindegy, mikor történik – kell most változtatnod valamin a szereped miatt?
- Az olvasópróbán beszéltünk erről Gothár Péterrel, és egy keveset végül vágattam a hajamból. A hatvanas években játszódik a darab, és nem szerettem volna parókát viselni, mert nem szeretek abban játszani.

- Kaptál valamilyen instrukciót arra nézve, hogyan alakítsd a szerepet, hogy milyen legyél?
- Péter azt mondta, olyannak kell lennem, mint egy eleven portásfülke.



- Miért érzed aktuálisnak, mainak a történetet?
- Vinczéné örök.

- Hol tart a próbafolyamat?
- Nagyon az elején vagyunk még. Ez az a periódus, amikor az ember a szöveget még nem igazán birtokolja, hiszen nem tudja, mit is akar próbálni – de azért sem tud igazán próbálni, mert nem birtokolja még igazán a szöveget. Még az elején vagyunk. Még nagyon nehéz.

Csikós Kornélia 

Ötödik hete zajlik a Faust próbája, melynek Schilling Árpád a rendezője, Faustot Máté Gábor, Mephistót Kulka János játssza. A rendezőt elképzeléseiről, a kétestés bemutató kihívásairól és lehetséges nehézségeiről, illetve a Faust jelentőségéről kérdeztük.

- Mi motivált téged arra, hogy ismét kőszínházban rendezz Magyarországon, és miért a Katonában?
- Máté Gábor többször hívott rendezni, de nem volt ötletem. Nem is gondolkodtam rajta, mert külföldi kőszínházakban rendeztem az elmúlt években, itthon csak a Krétakörben. Utoljára 2006-ban, a Krétakör és a Katona közös produkciója, az Előtte-utána kapcsán dolgoztam itt.


Tavaly tavasszal Berlioz Faust elkárhozása című operáját rendeztem Bázelben. Ekkor merült föl bennem először, hogy az eredeti anyagot is meg kellene csinálni színházban, színészekkel. A Krétakörnek egy ekkora produkcióra nincsen megfelelő kerete, ezért nyilvánvaló volt, hogy keresnem kell egy kőszínházi partnert. A Katona volt az első, amire gondoltam. Ráadásul a kezdettől fogva Máté Gábort és Kulka Jánost képzeltem el a két főszerepre. Az igazgató/rendező és a híres színész párosa vonzott, és természetesen az a tehetség és alázat, ami a Katona társulatának sajátja.

- A Faust egy nagy vállalás, sokan megilletődnek a hallatán, pláne, ha megtudják, mindkét részét színpadra állítják. A színészek hogyan reagáltak a kétestés Faust ötletére?
- Nem illetődtek meg, egyedül Bán János kételkedett, ugyanis külön-külön is hosszú a két rész és felvetette, vajon a mai nézők ilyen hosszúságú előadásokra képesek lesznek-e végig koncentrálni.

A félelmét jogosnak érzem, mert más tempóban élünk, mint korábban és ebből nem következik, még a legelfogultabb Katona-rajongóknak sem, hogy érdemes végigülni két egymást követő estén az előadást. Előadásunk a nézők kalandvágyára épít. Kihívás ezt a művet a maga hosszúságában és komplexitásában megfogni. A Katona és Goethe konstellációjától elvárható, hogy csak egy bizonyos szintig szolgáljuk ki a közönségigényt és elvárjunk némi szellemi munkát a nézőktől. Nagy kérdés, hogy hol találkozik a mi művészeti elvárásunk és a néző teherbírása.

- Volt arról szó, hogy egy este játsszátok el mindkét részt?
- Nem tudtam és nem is akartam annyira meghúzni a két részt, hogy egy estébe beleférjen. Máté Gábornak is tetszett az ötlet, és bevállalta a kockázatot. Van egy olyan elképzelés, hogy megpróbáljuk eljátszani mindkét részt egy este, de csak kivételes, ünnepi alkalmakkor.

- Amikor eldönti egy rendező, hogy egy ilyen nagy fába vágja a fejszéjét, hogyan kezd hozzá a munkához?
- Először is el kell olvasni és meg kell érteni a szöveget. Ebben rengeteget segített a fordító, Márton László. A vele való munka egy üdítő szellemi kaland, rendkívül hálás vagyok neki az esti beszélgetésekért. Mondatról mondatra végigvettük az egészet, ha nem értettem valamit, elmagyarázta. Goethe életével kapcsolatban nem végeztem sok előtanulmányt, de elolvastam Richard Friedenthal Goethe és kora című biográfiáját. Goethéről azt lehet mondani, hogy az életet szerette a maga teljességében és a benne rejlő gazdagságot – ez lehetett az oka annak, hogy 82 évig élt (mai viszonyok között ez kb. 110).

- A Faust második felébe mit látsz bele, mi jelent meg a fejedben?
- Három felvonásban fogjuk játszani: az elsőben Faust az első rész végén történtekből próbál kikecmeregni – végigheverészi részegen a felvonást, lázálmaiban az antik görög világban merül, Helénát, a világ legszebb nőjét keresi. A felvonás egy szerelmi apoteózisban ér véget. A másodikban – amikor már magához tért – Faust Heléna képében találkozik a volt feleségével és megpróbálják újrajátszani a régi történetüket, amikor született egy gyerekük, aki nagyon sokban hasonlított Faustra. A fiú hajszolta a tudást, a kalandot és a különlegességet, egészen addig, míg megégette magát és végül meghalt, Faustot pedig elhagyta a felesége. A harmadik felvonásra Faust leszámol a szerelemmel, a családdal és beleveti magát a politikába. Vidékfejlesztési tervet dolgoz ki, polgárháborút vív az ördög segítségével és miután mindenkivel leszámolt maga körül, végkimerülésben elragadja őt a halál.

A második rész maga egy hatalmas tabló, amiben rengeteg szereplő keveredik össze a szemünk láttára, lobog az élet, tombol a szerelem, összeomlik egy család, megszületik, majd elpusztul egy zsarnok.


- Ha ma meghallják, hogy Schilling Árpád rendez, valamiféle aktualizálást is várnak tőle. Hogyan viszonyulsz ehhez a nyomáshoz és – amennyiben megjelenik – hogyan fog ez megjelenni az előadásban?
- Goethe Faustját kutatom, de amit színpadra állítok, az természetesen az én világomat is tükrözni fogja. Ugyanakkor Goethe messze felette áll annak, hogy egyszerű üzengetésre használják. Nem keresem az aktualizálását ennek a darabnak, a szöveg tartalmának értelmezése nem arra koncentrálódik, hogy mostani történésekkel állítsak valamilyen párhuzamot, vagy a darabban írtakat a jelen történéseihez igazítsam.

Az én esetemben komolyan vehető, hogy ha el akarom mondani a véleményemet bármiről, akkor azt tisztán és világosan elmondom. Meg akarom érteni ezt a művet, a magam módján megközelítem és igyekszem kifejezni a gazdagságát. Úgy gondolom, hogy valamiféle luxus az életemben, hogy a Fausttal foglalkozhatok most három és fél hónapig.

- Hogyan épül fel a próbafolyamat?
- Lépésről lépésre haladunk, egyelőre az első felvonással foglalkozunk. Az első három hétben nem hagytuk el a próbatermet, mert nem akartam, hogy a színpadi akcióhoz rendeljük a szöveget. Mindennek alapja a szó, az akció csak azután következik. Ezt a kollégák respektálják, és türelemmel és szakmai alázattal küzdenek meg minden sorral.
Az a terv, hogy február végéig eljutunk az első rész végéig, márciusban a második részt próbáljuk megfogni, áprilisban pedig váltogatva vissza-visszatérünk az első és második rész jeleneteire. Ilyet még nem csináltam, olyan, mintha két előadást próbálnék egyszerre.

- Milyen díszletre és jelmezre számíthatnak a nézők?
- Az első részben üres lesz a színpad, a másodikban pedig lesz egy nagy, klasszikus díszlet. De ennél többet nem árulok el.

Szöveg: Csikós Kornélia
Próbafotók: Brozsek Niki 

Rendszerhiba, Katona Klub, Platform – negyedik éve működik a Katona József Színház Ifjúsági Programja. Többek között az IP kezdeteiről és jelenlegi működéséről, a háromlépcsős színházpedagógiai foglalkozásról és az IP jövőbeli célkitűzéseiről mesélt Végh Ildikó, a Katona Ifjúsági Programjának létrehozója.

- Több mint három éve dolgozol a Katonában, milyen célkitűzésekkel indult útjára az Ifjúsági Program?
- Mikor 2011-ben elkezdtem dolgozni a Katonában, alig volt színházi nevelési munkában való tapasztalatom. A 2007/2008-as tanévet színművészetis egyetemistaként Berlinben töltöttem. Ott ismerkedtem meg a német színházpedagógiai modellel, és ott döntöttem el, hogy elsősorban színházpedagógiával szeretnék foglalkozni. Azt is tudtam, hogy nem olyan önálló színházi nevelési társulatnál szeretnék dolgozni, mint amilyen a Kerekasztal vagy a Káva, hanem kőszínháznál vagy független társulatnál. Miután hazajöttem Berlinből, összeszerveztem egy kis csapatot frissen végzett rendezőkből és dramaturgokból, velük közösen készítettük el az Amőba Akció című szinházpedagógiai projektünket, aminek a bemutatója a Trafóban volt.
Ezután részt vettem dramaturgként, foglalkozástervezőként néhány osztályterem színházi előadásban, tele voltam ötletekkel, de arról, hogy egy magyar kőszínházban egyáltalán működhet-e germán gyökerű színházpedagógiai műhely – mivel erre addig magyar kőszínháznál nem volt példa -, sejtésem sem volt. Várady Zsuzsa dramaturg javasolta, hogy keressem meg Máté Gábort az ötleteimmel. Elolvastam Gábor igazgatói pályázatát, amiben megemlítette, hogy szeretne nyitni a középiskolás korosztály felé, találkoztunk, terveztem egy színházpedagógiai programot a Katonának és kaptam egy félévet, hogy kipróbáljuk, miként működhet ez a színházban.
Abban a félévben szakmailag nem volt igazi kockázat, hiszen egy előadáshoz, a Golden Dragonhoz terveztem egy háromlépcsős programot és egy 18 hetes projektet, és mind a kettőt úgy terveztem, ahogy azt Berlinben láttam, tanultam. A legfontosabb célkitűzés az volt ebben a szakaszban, hogy megtaláljuk azokat az oktatási intézményeket, fiatalokat, akikkel dolgozni tudunk, és hogy az ifjúsági program be tudjon épülni a színházi működésbe. Fontosnak éreztem, hogy természetes legyen a színészeknek, a színházvezetésnek az, hogy az előadásokhoz foglalkozások, programok kapcsolódnak és rendszeresen hangos fiatalok foglalják el a próbatermet vagy a Sufnit.


Fotó: Brozsek Niki

- Miből áll az a német modell, amit a Katonában kipróbáltál?
- Főként kőszínházakhoz kapcsolódó komplex pedagógiai, közösségépítési, művészeti célokat egyaránt megfogalmazó művészetpedagógiai irányzat. A 90-es évektől kezdve a legtöbb germán nyelvterületen működő kőszínháznál megjelentek színházpedagógiai műhelyek. Ezek a műhelyek az adott színház működéséhez, repertoárjához, művészeti céljaihoz igazodva alakították ki a saját művészetpedagógiai programjukat. A színházaknak fontos volt, hogy közösségi terekként funkcionáljanak, hogy egész nap nyitva legyenek, egész nap történjen valami az épületben, ne csak este 6 és 10 óra között. Ebben a színházpedagógiai részleg aktív szerepet vállal mind a mai napig. Segít az előadásokat a foglalkozásokkal, beszélgetésekkel szélesebb kontextusba helyezni, a foglalkozások, workshopok segítségével a nézők bepillantást nyerhetnek alkotói folyamatokba, a fiatalok megtanulják a színház nyelvét olvasni és használni. Mindemellett a színházpedagógiai részlegeknek fontos terepei a klubok, ahol a résztvevők alkotó folyamatok részesei lesznek, saját projekteket, előadásokat hoznak létre.
A 90-es években a cél az volt, hogy a résztvevők a színház nyelvén képesek legyenek kifejezni magukat egy olyan téma kapcsán, ami az adott színház repertoárjához köthető és természetesen érinti a résztvevőket is, azaz színházi nyelven színházi eszközökkel társadalmi problémákról beszélhessenek. Mostanában nem ritka, hogy a klubok laborként működnek, egy-egy fiatal színházcsináló dolgozik fiatalokkal, és a fókusz a formára, a színházi nyelvre helyeződik át. A germán gyökerű színházpedagógia alkalmazott művészetpedagógia, a műhelyek a társulatokkal, színházakkal való közös munka során tudják a legnagyobb hatást kifejteni.

- Mi a színházi nevelés szerepe a Katonában?
- Azt remélem, a mi műhelyünk mára a színház részévé vált. A programban megforduló fiatalokhoz közelebb hozzuk az előadások nyelvét és az előadásokban felvetett témákat. Fontos, hogy a fiatalok lássák, a színház nem egy poros múzeum. Olyan darabokat, előadásokat látnak, amikhez közük van, amik őket is érintik. Másrészt fontos, hogy folyamatosan kommunikáljunk a közönséggel, ne csak hagyományos értelemben vett színházként, hanem fórumként, közösségi térként működjünk, és ehhez a közösséghez a fiatalok is kapcsolódhassanak. Beszélhessenek az őket és a mindannyiunkat foglalkoztató kérdésekről, tanulják meg pontosan és határozottan artikulálni a véleményüket, legyen lehetőségük arra, hogy újradefiniálják önmagukat. Hosszú távon ezekből a fiatalokból, felnőttekből létrejöhet egy olyan közösség, amire építhet a színház, tervezhet vele. A fiatalok, akik az IP programjaira járnak, a Katona leendő bázisát jelenthetik. A színházban ugyanis szükség van a gimnazista-egyetemista korosztályra, mert fiatal, friss gondolatok születése nélkül a színház egy idő után nem is tud megújulni.

- A foglalkozások hogyan készülnek el – Vági Eszterrel együtt dolgoztok, vagy külön-külön készítetek programterveket?
- Eszter két éve dolgozik a programban, igyekszem mindenbe bevonni, és idén több önálló projektet is visz. Ő lett a felelőse a Kerülj beljebb!-nek, visz két Katona Klubos csoportot és a Godot-ra várva című előadáshoz is ő tervezett – a klubban aktívan dolgozó Bélai Marcellal közösen – háromlépcsős foglalkozást. Egyébként mindig átbeszéljük egymás terveit, megnézzük egymás projektjeit.

- Milyen foglalkozástípusokkal dolgoztok, és ebből hány kapcsolódik a Katona repertoárjához?
- Szinte nincs olyan foglalkozásunk, ami ne kapcsolódna a színház repertoárjához. Vannak évek óta működő programjaink: ilyen a háromlépcsős színházpedagógiai foglalkozás, ami közvetlenül kapcsolódik a színház egy-egy repertoáron lévő darabjához vagy a Katona Klub, ahol szintén egy-egy előadáshoz kapcsolódva, abból kiindulva készítenek a fiatalok saját előadást. Tavaly például. a Rendszerhiba az Üvegfal mögött című előadáshoz, az Életvárók pedig a Godot-ra várva című produkcióhoz kapcsolódott.


Fotó: Dömölky Dániel

Idén van olyan csoportunk, amely a Mártírokkal dolgozik, egy másik pedig a Fausttal. Abban az esetben, ha nem egy konkrét előadáshoz kapcsolódóan dolgozunk, akkor azokat a témákat vesszük elő, amiket a színház az adott évadban felkínál – de ez nem nehéz, hiszen a Katona eleve olyan témákkal foglalkozik, és olyan előadásokat mutat be, amelyek erősen reflektálnak mindnyájunkat érintő társadalmi kérdésekre. Az idei évadban például az Üdv a klubban lesz ilyen, amelynek a kirekesztés a témája.
Az idei évadban van új projektünk is, a mobil projekt: ez azt jelenti, hogy nem a fiatalok jönnek a színházba, hanem a színház megy ki olyan fiatalokhoz, akik egyáltalán nem jutnának el egyébként nemhogy a Katonába, de bármelyik más színházba sem. A nyolcadik kerületi Lakatos Menyhért Általános Iskolával és Gimnáziummal fogunk együtt dolgozni, nemcsak előadásokat viszünk a diákokhoz, hanem heti rendszerességgel tartunk nekik foglalkozásokat elit gimnazistákkal együtt. Az éves projekt végére egy közösségi előadást tervezünk – ebben a józsefvárosi és a klubos fiatalok együtt játszanak majd, helyszínül pedig az iskola és a Mátyás tér fog szolgálni.
Vannak olyan programjaink is, amik nem heti, hanem havi vagy kéthavi rendszerességgel kerülnek be a műsorba. Ilyen az általános iskolásoknak szóló színházi játszótér; a Kerülj beljebb!, vagy a Platform, ahol középiskolások és egyetemisták beszélgetnek meghívott szakemberekkel egy-egy olyan témáról, amiről máshogy gondolkodnak, mint a szüleik generációja; ilyen volt például a családról vagy a szegregációról tartott fórum. Ezek a beszélgetések egyébként ettől az évadtól kezdve nyitottak, mindig nagyon jó, amikor a fiatalok mellett a szülők, nagyszülők generációjából is részt vesznek néhányan a programon.

- Együttműködtök más ifjúsági programokkal vagy konkurenciát jelentetek egymásnak?
- Egy jó értelemben vett szakmai versenyhelyzet van, de nem jelentünk egymásnak konkurenciát: például az Örkény Színházban működő IRAM máshogy épül fel, és ugyanez vonatkozik a Zalaegerszegi Színház ifjúsági programjára is. Másként működünk, mert a színházaink is különböznek, a közönség összetétele is más, a repertoár is más.
Egymás produkcióit megnézzük és konkrét együttműködésről is volt már szó, de egyelőre nem jutottunk a terveknél tovább. Neudold Julival (Örkény Színház) tartottunk közösen előadást a német modellről, tavaly konferenciát szerveztünk kőszínházban dolgozóknak, idén pedig egy négynapos workshopot tartottunk az érdeklődő szakembereknek.


Fotó: Dömölky Dániel

- Milyen fejlődési ívet írt le az IP, és a jövőre nézve mik a célkitűzések?
- Az első évben két program futott körülbelül 700 diák részvételével. Tavaly hat különböző programtípusunk volt, és több mint 4000 diákkal dolgoztunk. Azt hiszem, jelen körülmények között elértünk a kapacitásaink határához. Jelenleg több gyakornok, önkéntes és két színházpedagógus dolgozik a programban. A színházpedagógiai műhely egyre erősebben kapcsolódik a színházi működéshez, egyre több színész, alkotó kapcsolódik be egyre gyakrabban a munkánkba. Azt mondhatom, ma már sokkal inkább járja a saját útját a program, mint ahonnan elindítottuk. Ehhez persze nagyon kellett a Katona nyitott légköre, a színház társadalmi felelősségvállalás melletti elkötelezettsége, és az a törekvése, hogy valódi, érdemi kommunikációt kezdeményezzen a nézőkkel. A vitaszínház, az alkotókkal való fórumbeszélgetések egyik pillanatról a másikra lettek részei a Katona működésének.
Ilyen típusú programokra nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a jövőben, és szeretnénk intenzívebben bevonni a felnőtt közönséget is. Úgy érzem, egyre nagyobb az igény arra, hogy ne közönségtalálkozóhoz hasonló módon beszéljünk előadásokról, hanem az alkotók és a résztvevők igazi műhelymunka során ismerkedjenek meg az alkotófolyamattal. A legutóbbi Nézőakadémia című programunkon, ami a Fényevők című előadáshoz kapcsolódott, Ascher Tamás és Radnai Annamária beszélgetett, dolgozott az érdeklődőkkel. Legközelebb A nyaraláshoz tartunk felnőtt workshopot, illetve Török Tamara dolgozik majd a Kurázsi mama és gyermekei kapcsán felnőtt résztvevőkkel.

Csikós Kornélia