katona

Fényevők címmel készül új előadás a Katonában Ascher Tamás rendezésében, ennek a nyílt próbájába tekintettem bele. A szombat délelőttre meghirdetett próbára rengetegen voltak kíváncsiak – a színház előtt kígyózó sor állt fél órával a kezdés előtt.

Bent eklektikusnak tűnő színpadkép fogadott minket: a színpad bal oldalán kanapé, asztal, a jobb oldalán egy kerevet és egy kisebb asztal; az ezeket félkörben körbeölelő falakon sűrűn egymás mellett ajtók láthatók. A jelenetek középpontjában ez a két, időnként változó funkciójú nappali áll.


Fullajtár Andrea és Nagy Ervin a Fényevők egyik próbáján

A próba kezdetén Ascher Tamás helyet foglalt a színpadon a nézőkkel szemben, röviden ismertette a történet cselekményét, vázolta a színpadon látható terek szerepét, majd a szereplőket jellemezte röviden. Gorkij A Nap fiai című művét – amely alapján a Fényevők készült – azért tartja fontosnak , mert ugyan 1905-ben íródott, üzenete semmit sem vesztett frissességéből: az akkori úri és szegény réteg között tátongó szakadékot mutatja be egy fordulatos történeten keresztül. A múlt század eleji orosz társadalom sok tekintetben visszaköszön az elmúlt ötven évünk történelmében: a módosabb és szegény rétegek közti szakadék mérete cseppet nem csökkent és az „úri társaság” természetesen nem hibátlan: a szegények helyzetével nem tudnak, nem akarnak azonosulni.

A Fényevők cselekménye több szálon fut: az értelmiségi társaság; a lakatos férj és a szakácsnő feleség, illetve az ő barátaik; a háziúr és fia, illetve a fiú szerelme, a szobalány – ez a három történeti szál bonyolódik a darab folyamán. A nyílt próbán bemutatott jelenetek mind kiélezett helyzeteket mutattak be: az egyikben szó esett arról, hogy az úri társaság tagjai közül páran ellentétesen gondolkoznak a társadalomra való hatásuk fontosságáról – ez derült ki a vegyész (Kocsis Gergely) és a festőművész (Fekete Ernő) szavaiból. A beszélgetésbe belecsöppent egy illuminált férfi (Ötvös András), aki a jó barátját (Bezerédi Zoltán) kereste, megzavarva így a fennkölt eszmecserét. Ascher ezt, a két világ közötti különbséget, egy Spielberg-filmhez, a Jurassic Parkhoz hasonlította: egymás világába betolakodó szörnyekként viselkednek szereplői – hasonlóan viselkedünk mi is.

Az urak és a munkásosztály gondolkodásmódja közti különbség egy másik jelenetben is kibontakozott: a vegyész, Protaszov arra kéri Jegort, a lakatost, hogy ne verje a feleségét. A lakatos véleménye nem egyezik meg az úréval: „Engem is vertek – akkor én is verhetek mást.”

És hogy kik a Fényevők? Erre választ kaptunk a harmadik és negyedik jelenetben. Jegor lakásában, a barátai körében énekel késő este – a bormámoros beszélgetés folyamán jut az eszükbe az elnevezés: az úri társaság tagjai fényevők. Nem tudni, miből élnek (mert a boltban is csak felírnak nekik mindent), de valószínűleg a festőművésszel hamisíttatják a bankókat. A különb, fensőbbséges érzetet pedig az adja számukra, hogy azt hiszik, nekik megfelelő étel lehet a fény és a szellemi táplálék, míg a szolgáknak a kenyér és víz is elegendő az élethez.

Csikós Kornélia

Illaberek. Bemutató: november 29.

Jövő héten tartjuk a ki- és elvándorlásról szóló Illaberek bemutatóját. Rajkai Zoltánt a készülő előadásról és az egyik figurájáról kérdeztük.

Ehhez az előadáshoz nincs előre megírt szerep, hanem te találod ki a karakteredet a próbák során. Hogyan boldogulsz?

Nagyon szeretem ezt a módszert, mert ha az ember a saját szövegét mondja, nyilvánvalóan sokkal mélyebbről indít, mint egy konkrétan megírt színdarabnál. Az utóbbi esetben a színész készen kap egy drámát, és elkezdi onnan visszafejteni a tartalmát, a mélységét, elemezni a mondatokat, dialógusokat. Viszont ha az ember a saját szövegét mondja, akkor eleve a saját tapasztalataiból, értelmezéséből fogalmaz. Az elemzés ugye itt kimarad, cserébe azonban sokkal többet tud már egyből arról, amit csinál. Hozzám ez nagyon közel áll, mert sokkal több kreativitást és gondolkodást igényel a színésztől.



Kiindulási alapnak azért rengeteg forrást összegyűjtöttetek a témában.

Mint minden színdarabnál. Én legalábbis az a fajta színész vagyok, aki igyekszik nagyon alaposan és szerteágazóan körüljárni azt a témát és azt a karaktert, amivel az adott darab foglalkozik. Tehát utánaolvasok, nagyon sok filmet, videót nézek a témával kapcsolatban, illetve nyitva tartom a szemem az utcán és ott is próbálok ellesni dolgokat.

Itt is hasonló a helyzet. Rengeteg blogbejegyzést olvastunk, könyveket, propagandaanyagokat, rendeleteket a kivándorlásról és mindenféle mást is. Ezek a tapasztalatok persze nem feltétlenül konkrétan, egy az egyben jelennek meg a színpadon, hanem segítenek az asszociációban, eszközei a kreativitásnak.

A te szerepedhez honnan tudsz meríteni? Végül is egy homoszexuális nőgyógyász nevezhető elég speciális figurának...

Igen, ez egy elég "speciális"eset, hiszen nincsenek saját tapasztalataim sem a nőgyógyászat, sem a homoszexualitás területén. Dehát ez az izgalmas a mi szakmánkban: különféle embereket hitelesen ábrázolni.. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy mi az a gondolat, amit ki szeretnénk fejezni a színdarabban.  Számomra a kérdés az, hogy ma Magyarországon mit jelent homoszexuálisnak lenni és ez jelenthet-e okot a kivándorlásra. Tehát nem a homoszexualitás bugyrait, privát szféráját mutatjuk meg, hanem a kivándorlással kapcsolatos összefüggéseit, ezért ne gondoljanak itt a nézők valamiféle provokáló, megbotránkoztató dologra. Csak hús-vér polgártársainkra, akiknek a sorsa ugyanúgy elgondolkodtató, mint a szomszédainké.

A figurám szempontjából halmozott a probléma, mert nem elég, hogy homoszexuális, még orvos is, és tudjuk, hogy az orvosok  tömeges külföldre távozása valós probléma ma itthon. Nagy kihívás számomra annak az életérzésnek és hangulatnak, emberi szorongásnak a megjelenítése, ami egyrészt egy homoszexuális ember lelkivilágát, másrészt egy orvosét l jellemzi. Átélhetővé tenni egy embertársunk sorsát. Hogyan jut el addig, amikor egyszer csak eldönti: itt a vége és nincs tovább? Hogyan érthetjük meg, hogy miért akar elmenni ma Magyarországról?

Mit gondolsz a díszletről? Ha jól tudom, egy halom furcsa bőrönd lesz a színpadon, ami különböző berendezési tárgyakká nyitható szét.

Brook óta tudjuk, hogy az üres térben is lehet bármit ábrázolni, és igazából minél inkább sikerül elvonatkoztatni és  a realizmus talajáról ellépni valamiféle elemelt ábrázolás felé, annál több értékkel bírhat egy előadás.

Tulajdonképpen mi magunk is keressük azokat a megoldásokat magában a színjátszásban is, a díszletekben is, a színpadi gondolkodásban is, amelyek valahol a realizmusban gyökereznek, de a valóság tömörítése és sűrítése által emblematikus szimbolizmussá válnak, miáltal mindenki ráismer valamire, vagy valakire. Ezt a művészi megközelítést nagyon szeretjük itt a Katonában.

Hajnal Márton

A modern kori kivándorlás jelenségét feldolgozó előadás egyik szerepére nyílt felhívással kerestünk jelentkezőket. A 8 éves kisfiú szerepét az október végi szereplő-válogatáson végül két fiú kapta: a castingon az első szereposztásra Varga Zétényt, az ő beugrójának pedig Varga-Nagy Márton Csabát választották ki az előadás alkotói.

Zétény szereti a verseket, színdarabokat, nem jön zavarba, ha szerepelni kell, versmondó versenyeken is részt vesz. A kérdésre, hogy hová utazna a legszívesebben és mit vinne magával az útra, Zétény így válaszolt: körbeutaznám a földet, és magammal vinném a családomat meg a barátaimat, meg az eszemet. Persze vinném a határozóimat is - madár- és egyéb állathatározók.


Varga Zétény és Varga-Nagy Márton Csaba

Márton színházi színészi tapasztalattal rendelkezik, a Móricz Zsigmond Színház előadásaiban szerepel, jelenleg többek közt az Anna Kareninában. Legszívesebben Angliába utazna.

Az Illaberek bemutatóját november 29-én tartjuk. Az előadás a mai magyar társadalom egyik fontos jelenségét, a kivándorlást mutatja meg. Jól ismert karakterekkel találkozhatunk, olyan élethelyzetben levő emberekkel, akiknek problémái különböznek, a választott megoldásuk azonban ugyanaz: otthonuk elhagyása, életük újrakezdése egy másik országban.

Nyílt próbán néztünk bele a november végén műsorra kerülő Illaberek című előadásba, amely a mai magyar társadalom egyik problémáját, a kivándorlást mutatja be. Kinek reménykedő „elillanás”, kinek kényszerből fakadó döntés, hogy elhagyja az anyaországát, azért, hogy máshol keressen jobb életet.

A nagyon mai, tényleg velünk élő történet három szálon fut, melyeket Máté Gábor, a darab rendezője a bevezetőben szkeccseknek nevezett.


fotó: Székely Péter

Az első jelenetben egy férfi (Keresztes Tamás), aki életében még sosem járt repülőtéren és nincs tisztában az utazás szabályaival, igyekszik a repülőtéren az eléje gördülő akadályokat leküzdeni, ám a biztonsági kapu kifog rajta. Ugyanis a férfi – tapasztalatlanságából fakadóan – a kézipoggyászába rejtette a méregdrága szerszámait, és a kapu újra és újra besípol. A három reptéri dolgozó (Elek Ferenc, Takátsy Péter és Tasnádi Bence) minden alkalmat megragad, hogy megalázza a kivándorolni készülő férfit.

A második szál egy roma nő (Jordán Adél) történetét dolgozza fel, aki külföldre kényszerült és prostitúcióból tartja fenn magát. Az angolul igen keveset beszélő nőhöz egy, a körzetben található gondozóintézményből odaküldött nő (Pálos Hanna) érkezik, egy tolmács (Kiss Eszter) kíséretében. A helyzet igen abszurd, ugyanis a roma nő és a holland segítségnyújtó lány között az egyik neves magyar egyetemről elküldött docens teremti meg a közös nyelvet, az angolt.



A próbán bemutatott harmadik és negyedik jelenetben tánc-és népzenei jeleneteket adtak elő a színészek. A tánc egy amerikai Magyar Közösségi Ház táncpróbája, ahol az egyetlen nő (Kiss Eszter) érdeklődő amerikaiként táncolja a helyi magyarok néptáncát, a Háry János című daljátékból való A jó lovas katonának aláfestésével. A negyedik jelenetben a társaság tilinkóval és furulyával ad elő egy magyar népdalt – a zenét Keresztes Tamás szerezte.

A próba végén Máté Gábor megkérdezte a nézőket, milyen észrevételeik vannak a darabbal kapcsolatban: mit hiányolnak belőle, mely részekhez volna hozzáfűznivalójuk. Sokan, főként az idősebb generáció tagjai jelezték, hogy az 1956-ban kivándorolt rokonaik jutottak eszükbe, s egy erre utaló jelenetet vagy történeti szálat hiányoltak. A fiatalabb generáció tagjai a továbbtanulást, illetve a szüleik nehéz helyzetét említették: elhangzott olyan szívszorító példa, mely egy magára hagyott tinédzserről szólt, a szülők a külföldön megkeresett pénzzel támogatják az egyedül élő gyereket. Akadt olyan kommentár, mely az itthon maradást szorgalmazta és kategóriákra bontotta a lakosságot: 1. akik mindenképpen külföldön maradnak, 2. akik kimennek, de visszajönnek, 3. akik nem hagyják el az országot. A hozzászólások  a nyílt próba végére tömegessé váltak, és az egyik legégetőbb kérdés maradt a végére: mi maga a magyarság egyáltalán? A kérdés megválaszolásáig pedig mindenki eldönti: megy, vagy marad.

Csikós Kornélia

A modern kori kivándorlást dolgozza fel novemberi bemutatónk, az Illaberek. Az előadás rendezője Máté Gábor, akit most a produkció előzményeiről és témájáról kérdeztünk.

Az októberi színlapon ez az előadás Ultonia címmel szerepelt, ráadásul részben más alkotók neve alatt. Hogyan lett ebből végül Illaberek?

Az első szándékunk az volt, hogy egy igazi, klasszikus értelemben vett színdarabot iratunk a kivándorlásról, ám ez az elképzelésünk dugába dőlt. Utána volt egy időszak, amikor abban bíztunk, hogy Bagossy László létrehoz egy előadást ebben a témában. Ő végül ilyen-olyan okokból A végítélet napját rendezte meg Ödön von Horváthtól, és tény, hogy jó döntésnek bizonyult egy bevált, megírt darabhoz nyúlnia. Ugyanakkor a magam számára sem tudtam volna megnyugtató magyarázatot adni, hogy miért is nem dolgoztuk fel a kivándorlás témáját, és miután annyira gyáva dolognak tartottam volna ezt, így most nekiálltunk.



Jól értem, hogy szerinted gyávaság lenne nem felhasználni ezt a témát? Miért?

Azért, mert ez foglalkoztatja ma az embereket. Egyrészt ennek pont az a különleges izgalma, hogy frissen reagálunk. Ilyen szempontból nem mindegy, hogy mennyit ül rajta az ember. Ha nem friss a reakció, akkor már eleve van némi befőtt jellege. Másrészt az sem mindegy, melyik színház reagál erre elsőként. Nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb különböző alkotók ezzel a kérdéssel valamilyen aspektusból, valahogy jelentkezni fognak.

Azok alapján, amiket a próbán mondtál, egy ironikus hangulatú előadásra kell készülnünk.

Nem nagyon tudok irónia nélkül élni és gondolkodni. Ez egy ironikus előadás lesz, attól függetlenül, hogy komoly a téma. De hát nem nagyon lehet máshogy. A kivándorlás  nyilvánvalóan kétségbeesett vállalkozás: valaki elégedetlen a sorsával, hol ezért, hol azért, és  a sorsának jobbítását, megjavítását várja ettől a radikális lépéstől. Anyagi és erkölcsi értelemben, de életminőség tekintetében mindenképpen. Ugyanakkor az is  ironikus, hogy miközben mi magyarok  sokszor élhetetlennek érezzük a városainkat, a külföldiek  szívesen visszajönnek, hogy újra itt lehessenek.

Gyerekszereplő-válogatást tartottunk

Szintén a próbán említetted, hogy három főszálat képzeltél el. Az egyik egy prostituált története, a másik egy meleg páré, valamint szerepet kap majd egy építési szakmunkás is. Miért pont ez a három? Ezek reprezentálják szerinted a kivándorló rétegeket?

Valamilyen értelemben tipikusnak mondhatóak, de nem reprezentatívak semmiképpen. Ugyanakkor jól láthattuk azt, hogy a nagy gazdasági összeomlás után az építőipar gyakorlatilag lenullázódott, és az kimutatott tény, hogy különösen német nyelvterületre igen sok magyar építési szakmunkás került. Tehát ilyen értelemben igenis tipikus. A prostituáltak esetében, ez sajnos általános jelenség. Nagyon sok megalázó és szörnyű történetet lehet hallani ebben a témában. A meleg pár esete pedig nagyon jól jellemzi a mai Magyarország toleranciaszintjét, azt az attitűdöt, ahogy ehhez az egész kérdéshez viszonyul. Nem mellesleg konkrétan megvan a modellje az előadásban megjelenő párnak.

A próbafolyamat sokban épít a színészek rögtönzéseire. Mennyiben módosul ilyenkor a rendező feladata? A színészek hogyan veszik az akadályt?

Főleg az első időszakban a rendezőnek jól kell inspirálnia a színészeit. Önbizalmat kell csepegtetnie beléjük, hogy ők igenis képesek bizonyos dolgokra. Egyébként általában így tanítok. Ráadásul rendszeresen így dolgozunk az egyik volt osztályommal nyaranta az AlkalMáté Trupp előadásaiban, és így készítettem a HírlapSzínház-előadásokat is Egerben. Akkor egy ilyen jellegű előadást másfél nap alatt készítettünk el, s szerencsére igen jól sikerültek. És hát így született a Csörgess meg! című előadás, amit szintén szeretett a közönség. Tehát ebben, bizonyos értelemben, nekem van gyakorlatom, a kérdés az, hogy azok a színészek, akik ebbe az előadásba bekerültek, mennyiben tudnak kreatívak lenni. Most úgy látom, hogy ezzel semmi probléma nem lesz.

A téma adja magát. Itt inkább csak az a kérdés, hogy mekkorát tudunk meríteni, illetve van-e értelme egy igazi nagy merítésnek vagy inkább szűkíteni kell, és a szűkítés mutat meg egy általánosabb képet. Ezt most még nem tudom pontosan, attól is függ, hogy merre haladnak a dolgok az utolsó időszakban.

Hajnal Márton

A végítélet napja – így kiragadva bombasztikus a cím, Bagossy László szerint azonban inkább titkokkal teli balladáról van szó. A telt házas nyílt próba után és az október 19-i bemutató előtt kérdeztük a rendezőt a darabról, a készülő előadásról és a Katona társulatáról.

Miért pont most vetted elő A végítélet napját? Mitől lesz mai ez a mű?

Horváth művei olyan történelmi korszakban születtek a húszas-harmincas évek társadalmi-gazdasági válságának idején, amelynek feszültségei számos hasonlóságot mutatnak korunk problémáival. Nem írtuk át a szövegét, nem próbáltuk meg közvetlenül a mába transzformálni, mert nem éreztük szükségét. A napi aktualitás fontos tényező a színpadon, de veszélyes is lehet, mert könnyen válik művészietlenné. Természetesen csináltam én is olyan előadásokat, melyekben az aktuálpolitikai borzongás fontos szerepet játszik, pl. a Heldenplatzban is ilyen, de az egy nagyon magas színvonalú irodalomba van beágyazva.



Közel áll hozzád Ödön von Horváth munkássága?

Szerencsésnek érzem magam, hogy a tavalyi Thomas  Bernhard-rendezésem után most a másik nagy kedvencemmel, Ödön von Horváthtal tölthetem együtt az időt. Nagyon szeretem azt, ahogyan gondolkodik. Remélem, hogy a korábbi munkáimból, mondjuk a Kasimir és Karolinéből származó tapasztalataim egy kicsit  ide is beszivárognak. Nem a nulláról kezdtem együtt gondolkodni Horváthtal. 

Mi a készülő előadás műfaja?

Színműnek íródott, hét képben. Az utcán látható plakátokon nagyon bombasztikusnak tűnik, a címe, de a mű filozófiája sokkal árnyaltabb, mint egy hollywoodi sikerfilmé. A történet tele van titkokkal és hiátusokkal, ezért én legszívesebben balladának nevezném.



Miben más a Katona színészeivel dolgozni, mint más társulattal?

A Katona társulata kiemelkedő minőségű társulat. Szerencsésnek érzem magam, amiért az elmúlt években nagyon jó csapatokban dolgozhattam,  például az Örkény István Színházban vagy az év első felében a Litván Nemzeti Színházban. Sokszor volt alkalmam megtapasztalni azt az inspiráló helyzetet, amikor nagyon tehetséges emberek vesznek körül. Úgy gondolom, hogy a Katona is egy világszínvonalú hely és most is nagyon jó dolog ezekre a tehetséges emberekre támaszkodni.    

Csikós Kornélia

Az október 19-i bemutató előtt nyilvános próbán jártunk, ahol kirajzolódott a történet és a jelenlegi fázisban rengeteg érdekes kísérlettel találkoztunk.



Kivilágított színpad, középen egy létra, azon egy virágfüzér, két oldalt két-két oszlop, baloldalon  zöld ajtó és egy gurítható, magas asztal. A létra fölött vascsőre akasztott fatábla látható, melyre vörös festékkel van festve: Isten hozott. A fantáziának igen nagy teret adó színpadkép fogadja a nézőket.

Tasnádi Bence és Jordán Adél átszalad a színpadon, majd Bagossy László jön elő és a zsúfolt nézőtér elcsendesedik. „Jó estét kívánok!” – köszönti a nézőket a nap 24 órájában természetes fénytől mentes színházteremben, majd a közönség hangos nevetése után folytatja: …illetve jó reggelt kívánok!” A rendező a színpad előtt megállva bevezetőt tart Ödön von Horváth művéből, röviden összegzi a történetet és elmondja, hogy jelenleg azt a jelenetet/színt próbálják, mely a történetben egy négy hónapos szünet után játszódik a faluban. Hozzáteszi, hogy ilyen korán nem szoktak „kukucskálni” jönni a nézők, majd elkezdi instruálni a színészeket, akik a jelenetet indítják: Ujlaki Dénest, Kiss Esztert, Pálmai Annát és Ötvös Andrást. A rendezői instrukciókat a színészek kiegészítik saját ötleteikkel, a térbeli mozgások rengeteg variációját próbálják ki. A kezdeti négy figurából kiemelkedik Anna (Pálmai Anna) szerepe, Ferdinánd (Ötvös András) óvja őt a széltől is. A falu „sztárja”, Anna a koronatanú egy perben, Thomas Hudetz (Keresztes Tamás) perében.



A négy színész beszélgetéséből mozaikosan össze lehet rakni a történetet: egy kisvárosban egy vonatszerencsétlenség után nyomozás kezdődik, melyben kirajzolódnak a közösség erővonalai, az egyes figurák karakterei, és váratlan titkok kerülnek a felszínre.

A darab ritmusát, az időzítést ügyesen csiszolja a rendező, és pont ezen a próbán fontos szerepet kap a zene készítése: honnan hangozzon, mennyire legyen hangos vagy szűrt (mintha egy szobából jönne), illetve a beszélgetések mely pontjain kezdődjön újra a háttérzene és mikor hallgasson el. Ki kell kísérletezni ezeket a lehetőségeket is, erről szólt ez az alkalom, s a két órás próba után a közönség elégedetten szállingózott ki a nézőtérről.

Csikós Kornélia

Hogyan készíti saját sminkjét Keresztes Tamás?

Október 18-án lesz először látható Az iglic, a Katona és a Budapest Bábszínház közös produkciója. A kifejezetten felnőtteknek szánt, beragadó emberi kapcsolatokról és függőségekről is szóló, különleges atmoszférájú előadásról a címszereplőt, Pelsőczy Rékát kérdeztük.

[Tengely Gábor: Leleplezzük a mesék kegyetlenségét - korábbi interjúnk a rendezővel]

Először is, kicsoda pontosan az iglic?

Nos, nagyon sok mindent tudok róla, ám ez egyelőre nem állt össze teljesen egységes, logikus képpé. Mondok inkább pár dolgot. Ő egy szellem és nagyon erősen női szellem, ebben biztos vagyok. Tulajdonképpen ahhoz tudom hasonlítani az iglichez való viszonyt, amikor látunk egy hajléktalant vagy akár nem is hajléktalant, hanem egy teljesen normálisnak tűnő embert az utcán furcsa dolgokat csinálni. Például dialógust folytatni egy láthatatlan alakkal vagy úgy csinálni, mintha menne mellette valaki. Igazából az iglic testetlen szellem. És nem egy jó szellem! Iszonyúan birtokolni akar, nagyon szeretetéhes, de közben gonosz, játékos is.



Mennyire érzed, hogy ez a szerep rád illik? Mert Tengely Gábor nagyon régóta gondolkozik a darabon és abban, hogy te játszd el a főszerepet.

Nagyon jól esik, hogy Gábor ezt gondolja! Ezt még egy olyan pillanatban mondta, körülbelül öt évvel ezelőtt, amikor nem voltam jó állapotban, és igazából nagyon vártam valamilyen külső megerősítésre az életemben. Másrészt, ez ugye a legnehezebb, amikor egy színésznek azt mondják, hogy olyan, mint te. Erre mondta Molnár Piroska, aki segített a szövegben, hogy ez nagyon tág fogalom, hogy én milyen vagyok.

Hogyan tudod megfogni?

Valószínű, hogy érzelmileg leginkább a saját birtoklási vágyamból fogok tudni fogalmazni. Az olyan típusú szeretetből vagy szerelemből, ami árt, tehát ami nem igazi szeretet, hanem kisajátítani és birtokolni akarja a másikat, mert akkor érzi, hogy ő van. Az iglic nem egy egészséges, nem egy önbizalomteli szellem.

Milyen a próbafolyamat? Nem furcsa, hogy most nem te rendezel?

De, abszolút! Nem tudok kibújni a bőrömből és ezt nagyon utálom. Főleg egy főszerepnél nagyon jó lenne, ha csak magammal lehetnék elfoglalva. De közben olyan jó hangulat van és Gábor laza ebben, tehát nincs olyan, hogy ha van egy ötleted, akkor azt tartsd magadban…

Pár dolgot persze máshogy csinálnék, és ezek közül van, amiket mondok Gábornak és van, amiket nem. Van, amit tudom, hogy azért csinál máshogy, mert ő más ízlés, más világ, mint én. Ő mindig kockáztat, mindig újat keres. Ez egy szuperprodukció, még akkor is, ha  kamara-előadás.  Sokan vagyunk benne, énekes meg táncos részek, szóval nagy munka folyik amellett, hogy mi hárman, Hanna, Szandra (Pálos Hanna, Borbély Alexandra) és én ezeket a szerepeket csinálgatjuk.

Azért a vázlatok alapján számotokra is komolyabb koreográfiát igényel majd az a színpadkép…

Igen, de gyönyörű lesz! Iszonyú jól néz ki a díszlet, olyan csövekből van összerakva, mint az építkezések állványzatai. Ezeken fel is fogok mászni. Nagyon jól használható, jó tereket ad. És olyan ferde színpad lesz, amit lehet kívülről forgatni. Az egész olyan, mint egy horror-játszótér… Nagyon jó az, hogy Gábor ekkora energiát fektet a szellemvilág megmutatásába, ráadásul  itt mindenkinek ki van találva a története, mindegyik szellemnek van külön zenéje, amire az ő dolgai történnek. Sok humorral dolgozik Kitty is, meg jó zenéket szerzett Árpi (Fejes Kitty koreográfus, illetve Kákonyi Árpád zeneszerző), iszonyú jó figurák vannak a Bábszínházban, érdekesek.



Ezek szerint jó a munka a Bábszínházban.

A bábszínházasok  csodálatosak! A Katona társulata is  híres arról, hogy fegyelmezetten és a munkára koncentrálva dolgozik, de a bábszínház is ilyen. Koncentráltak. Ügyesek. Figyelnek, nem dumálnak, nem fúrnak, nem kritizálnak, nem kérdeznek, nem akadékoskodnak. Dolgoznak. Nagyon jó velük lenni.

Hajnal Márton

Caryl Churchill: Az iglic | bemutató: 2013. október 18.