Nemrég megnéztem a Katonában A nép ellenségét. Ismerős ez a norvég fürdőváros. Pedig jobb lenne nem ismerni. Ismerősek a játszmák, amelyeket a polgármester és támogatói folytatnak a fürdőorvos ellen, aki felfedezte: trágyalé szennyezi a város büszkeségét jelentő fürdőt. Mindezt látva feszengő, kínosan nevető, aztán már nem is nevető érzés kerít hatalmába. Nem kiragad a hétköznapokból, ellenkezőleg: belelök felszín alatti szennyes bugyraiba.
Lakner Zoltán: ...csak bugyog szüntelen
Fekete Ernő: Magyarországhoz és Magyarországról szólunk
A nép ellenségének főszerepében Fekete Ernő a társadalom által kirekesztett figurát alakít. Csodálatos párharcot folytat a bátyját játszó Kulka Jánossal, az előadás azonban nem erről szól.
Szereted Ibsent?
Persze. Nagyon jó szerző. Okos és nagyon ügyes: szép lassan "behúzza" a nézőket, rabjai leszünk a történeteinek. Ravasz, kegyetlen írói fogás, hogy amikor belépünk egy Ibsen-darab első felvonásába, ott mindenki mosolyog, de már akkor is érezzük, hogy nagyon nagy baj lesz. A Vadkacsában az élethazugságok, a ki nem mondott dolgok, a felnőttek bűnei miatt sodródik a halál felé egy ártatlan élet; A nép ellensége társadalmi kérdéseket boncolgat. A mi előadásunk Magyarországhoz és Magyarországról szól, 2013-ban. Ez dolga is ennek a színháznak. De ha nem Magyarországon élnénk 2013-ban, akkor engem érdekelne egy zavarba ejtőbb olvasat is: Stockmann doktornak igaza van, de ő is hibás - a polgármester azt mondja az első felvonásban, hogy beszéljük meg, de Stockmann nem beszéli meg, hanem kitereget, publikál. Csodálatos párharc zajlik a két testvér között, két komoly vélemény ütközik.
Utolsó kommentek