Mikor a színészek is beléptek és megkezdték az első jelenet próbáját, a „színház a színházban” jelenség olyan jól sikerült, hogy néha kétségeim támadtak a rendező kiléte felől. A próba során a készítők nemcsak a közönség kérdéseit, de véleményeit is figyelembe vették. A nyitójelenet bemutatása után Dömötör András arra volt kíváncsi, hogyan reflektálnak a nézők saját szavaikkal a charentoni elmegyógyintézet „lakóinak” viselkedésére, aztán ennek az első reakciónak a miértje érdekelte. A vélemények figyelembe vételénél még a francia nyelvtani hibák kiigazítása is helyet kapott - annyira legalábbis biztosan, hogy a kedves válaszadó hölgy jó pár színészt elbizonytalanított a későbbiekben a nevek kimondásánál.
Ezután több jelenetben is megfigyelhettük a színészi játék különböző árnyalatait: láthattuk például, hogy egy elsőként közönyösen odavetett mondat hogyan alakul át szomorú hangvételűvé Takátsy Péter előadásában, vagy hogy Kovács Lehel vakarózásából hogyan lesz hanghatásokkal kísért látványelem, és a zenés, mozgással kísért részek alakulását is nyomon követhettük. Miután a szereplők távoztak a színpadról, Dömötör András megjegyezte, hogy a színészek kicsit szemérmesek voltak a közönség jelenléte miatt. Ennek mi laikus szemmel épp az ellenkezőjét tapasztaltuk.
A nyílt próba nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen még többet is kaptunk, mint amit vártunk; nemcsak jelenetek aprólékos kidolgozását láthattuk, de az azok által közvetített üzenet, a rendező és a színészek kreativitása és humora is eljutott hozzánk.
Tréfás Luca
Utolsó kommentek