Joël Pommerat jelenleg Franciaországban is nagy sikerrel futó darabja megtévesztő és figyelemfelkeltő címével ellentétben nem politikai témát dolgoz fel, hanem az emberi kapcsolatokról szól. Mindezt már Máté Gábor osztotta meg velünk, miként azt is, hogy az előadásban szereplő színészek nem egy összefüggő történetetet, hanem hosszabb-rövidebb szituációkat játszanak el. Ezekből láttunk néhány jelenetet.

Az első jelenetben Ónodi Eszter és Nagy Ervin alakították a sokszor zavarbaejtő párbeszédet folytató nőt és férfit. A kettőjük kapcsolatát és az előző esti történéseket boncolgató párbeszédet többször is láthattuk, Máté Gábor először Esztert instruálta, a zavarbaesés mikéntjeit és a nő lelkiállapotát jelző gesztusokat próbálgatták, Ervinnel a rendező pedig a kétségbeesett, bizonytalan ember testtartását gyakoroltatta. Először (de nem utoljára), mi nézők is meg lettünk szólítva, kézfeltartással kellett kifejezni véleményünket, mit gondolunk a történtekről.

A következő rövid jelenetben Fullajtár Andrea és Ötvös András idilli kettősét Nagy Ervin felbukkanása zavarta meg. A negyedik szereplő egy kulcscsomó, mely Máté Gábor instruálása közben is többször az érdeklődés központjába került. A harmadik szituációban Ötvös András és Nagy Ervin mellé Keresztes Tamás csatlakozott, akinek karaktere úgymond magyar újítás, az eredeti darabban nem szerepel. Ő csak az első percben kapott szót, majd Ervin és András tragikus fordulatot vevő beszélgetése tette ki a jelenet további részét.

 

Ezután következett a nyílt próbán látott leghosszabb jelenet: a Kulka János és Ónodi Eszter gyermekét tanító Keresztes Tamás kínos kérdések elé kerül, s a válaszok mind a házaspárt, mint a Szirtes Ági által alakított igazgatónőt meghökkentik. A jelenet végére elszabadulnak az indulatok, kiabálás, kergetőzés is volt a színpadon, a megterhelő jelenetet csak egyszer láthattuk. Itt a rendező ismét a közönséghez fordult, a szereplők viselkedésével és a történésekkel kapcsolatban kérte ki a véleményünket.

Sajnos gyorsan eljutottunk az utolsó szituációig, egy zenei betét próbájáig. Keresztes Tamás mellett Borbély Alexandra, Rezes Judit, Szirtes Ági és Ónodi Eszter énekelt, ám az egyik karakter hangbéli hiányosságai miatt a próbának hamar végeszakadt. A rövid jelenet végén Máté Gábor a kivonulást részletesen instruálta.

Első ránézésre valóban hétköznapi emberi szituációk sorát mutatja be a Korea, egy-egy pillanatot, momentumot nagyon erősen, akár karikatúra-szerűen felnagyítva, rengeteg humorral.

Bár a délelőtt folyamán nem derült ki, mi köze is van Koreának az előadáshoz, a látottak alapján nem csak e fontos részlet megismerésének érdekében érdemes majd egészében megtekinteni az előadást. Bemutató: október 17.

 

Fort Zsuzsanna