A szépség, annak hiánya, és ennek az állapotnak a megváltoztatására való törekvések a témája a Szabadkai Magyar Népszínház vígjátékának, mely most a Katonában látható. A rendezőt, Dömötör Andrást kérdeztük.

Mi az, amit A csúnya történetében izgalmasnak tartasz, megfogott téged?

Jobbnál jobb helyzetek és szerepek vannak benne. Ez egy vad, mai vígjáték, és a klasszikus félreértések egy egészen eredeti dramaturgiából fakadnak: négy színész játszik nyolc szerepet, és mivel a téma részben az arcok átoperálása, ki lehet következtetni, hogy egy idő után miféle keveredésekre ad módot, hogy bárki bárkit jelenthet. A csúnya egy cyber-Feydeau.




Mit gondolsz az esztétikum, szépség mai szerepéről, fontosságáról?

Szűkítsük le a kérdést a színházra. Egyre inkább azt gondolom, hogy másodlagos a tartalommal szemben. Ez persze furcsa válasz pont itt, mert a szabadkai előadás látványvilága eléggé markáns, és általában is nagy gondot fordítok arra, hogy minden előadásomhoz egy új, egyedi világot hozzunk létre. De amikor az ember ordítana legszívesebben, akkor csökken az esztétizáló kedve.

Volt olyan a gondolkodásodban, amin A csúnyával való munka változtatott?

Igazán mélyen nem. De megerősített abban, hogy kell új történeteket találni és kortárs szövegeket játszani, és talán a nézőnek élményt jelenthet az, ha ismeretlen darabokkal találkozik. Hatalmas élmény volt, mikor a szabadkai nézőtér tömve volt középiskolásokkal és egyértelműen lekötötte őket Mayenburg meséje.

-ig-