katona

Október 16-án volt a Peter Weiss Marat/Sade című művét feldolgozó M/S (Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, a charentoni elmegyógyintézet színjátszó csoportjának előadásában, De Sade úr irányítása alatt) előadás bemutatója a Kamrában. A rendezőt, Dömötör Andrást a mű aktualitásáról, a diktatórikus rendszerekről és a lehetséges magyar történelmi párhuzamról kérdeztem.

Miért ezt a darabot választottad és miért tartod aktuálisnak?

Radnai Annamária dramaturg ajánlata volt eredetileg, és nagyon fontosnak éreztem, hogy megcsináljuk. Ez a darab mindig aktuális lesz, amíg olyan államok léteznek, ahol akár egyetlen ember is kirekesztettnek érzi magát. Nem mi vagyunk az államért, ez leplezett zsarnokság. A törvények, a közmegegyezés eszközeinek kisajátítása létező technika, és nálunk most olyan erejű tendencia ez, hogy a kérdés nem is elméleti, hanem az életünkről van szó. A rendszerváltás kudarcáról konkrétan és az elviselhetetlen közönyről.
 

Miért egy metrókocsi a díszlet?

Erre majd az előadás fog válaszolni, és érdemes lesz jobban megvizsgálni a díszletet.

Mit vettél alapul az előkészületeknél: a könyvet vagy esetleg a filmet?

A filmet láttam, mást nem. De ilyen jellegű inspiráció nincs az előadás mögött. A fordítást átdolgoztuk kicsit, de Peter Weiss darabját játsszuk. Térey János vadonatúj dalszövegeit használjuk, amihez Kákonyi Árpád és Matkó Tamás írtak fantasztikus új zenét.

Színház a színházban – hogyan képzelted el ennek a felállásnak a megvalósítását még a kezdetekkor és menet közben mennyire változtattál a koncepciódon?

Nem változott az elképzelésem, nyilván részletek módosultak, ami természetes. Úgy gondoltam kezdettől fogva, hogy nem kell egy valódi elmegyógyintézetet mutatni, a darab minden szintjén működjön stilizáció. Nem akartam az elmegyógyintézetek bizarr és hatásos romantikáját. Számomra ez ma enyhítené a kérdések erejét. A színház a színházban helyzettel törődik az előadás, majd meglátjuk, hogyan.
 

Mit gondolsz, mi ma az igazi forradalom: saját magunk vagy a társadalom megváltoztatása?

Általános válasz nincs. Itt ma a társadalomnak kell változnia elsősorban, de természetesen az egyénnek is. Célom, hogy a szomszéddal jóban legyek, ez a demokrácia lényege. Meg kell találni, tanulni, teremteni az egyensúlyt. És egy működő társadalom folyamatosan képes integrálni a különböző kisebbségeket közben. Ne higgyünk annak, aki az ellenkezőjét állítja.

Csikós Kornélia

A berlini Deutsches Theater 10 európai színházból hívott meg művészeket, hogy egy-egy tíz perces produkcióban reagáljanak David Cameron brit miniszterelnök januári euroszkeptikus beszédére. A Katonát Kovács Lehel és Dömötör András képviselte, Lehel egy meg nem nevezett magyar politikusként válaszol Cameronnak. Berlin, június 8.

Dömötör András írása ez előadásról.

Dömötör András beszámolója múlt heti berlini fellépésükről a Deutsches Theaterben.

Utólag már könnyű írni róla. Előtte lett volna igazán izgalmas, mert egyáltalán nem tudtuk, mit fog okozni, amit csinálunk.

Szóval adott volt David Cameron brit miniszterelnök januári euroszkeptikus beszéde, aminek apropóján a berlini Deutsches Theater 12 színházból 12 rendezőt és 12 színészt hívott meg, hogy egyenként 10 percben reflektáljanak az elhangzottakra.



A brit politikus szűk negyven percben arról beszélt, hogy az Európai Unió bukása kézzel fogható realitás, és hogy az országa esetlegesen ki is hátrálna – még jobban – a közös ügyek intézéséből. Talán egy népszavazás is elképzelhető a szigetországban 2015-ben a tagságról. (Ez utóbbi persze alig burkolt üzenet volt bizonyos választók megnyerésére.)

Az általunk összeállított szituációban Lehel egy magyar – meg nem nevezett – politikust alakítva egy felszólalásban mondja el a véleményét.

Az első kérdésünk az volt, nem túl evidens-e, ha a magyar párhuzamokra építjük fel a mi szövegünket. Aztán ahogy írni kezdtünk – Laboda Kornéllal közösen –, és a szöveg is írni kezdte magát, már az volt a kérdés, hogy érteni fogják-e 10 ország nézői, milyen tébolyban élünk ma Magyarországon, ha például az európai országokkal való viszonyrendszerről van szó. Amikor a németek elleni harcra hívásnál tartottunk, elkezdtem levelezni ottani ismerősökkel és kint élő magyar barátaimmal: ebben a színházi szituációban működhet-e ez az irónia, vagy sértő-e ha a magyarokra Negyedik Birodalomként vadászó szervezetként írjuk le a németek vezette Uniót. Javarészt nyugtalanító válaszokat kaptam.



Lehelben bíztam igazából ezen a ponton már, jobban, mint a szövegben. Rajta múlt minden. Hogy egyszerre legyünk kritikusak Cameronnal szemben, beszéljünk magunkról, és a sötétség humorral szólaljon meg.

Végül jól hallható sikert arattunk. Lehelt hosszan tapsolta a közönség. Az előadás után egy német dramaturggal beszélgettem, gratulált nekünk, mondtam neki, hogy még mindig ideges vagyok, megosztottam vele a kétségeimet. Ő rám nézett, és ennyit kérdezett: hogy lehettek kétségeid, amikor egy ilyen nagyszerű színészed volt?

Dömötör András

A szépség, annak hiánya, és ennek az állapotnak a megváltoztatására való törekvések a témája a Szabadkai Magyar Népszínház vígjátékának, mely most a Katonában látható. A rendezőt, Dömötör Andrást kérdeztük.

Mi az, amit A csúnya történetében izgalmasnak tartasz, megfogott téged?

Jobbnál jobb helyzetek és szerepek vannak benne. Ez egy vad, mai vígjáték, és a klasszikus félreértések egy egészen eredeti dramaturgiából fakadnak: négy színész játszik nyolc szerepet, és mivel a téma részben az arcok átoperálása, ki lehet következtetni, hogy egy idő után miféle keveredésekre ad módot, hogy bárki bárkit jelenthet. A csúnya egy cyber-Feydeau.