katona

Két személyt kell megjelenítened – hogyan készültél fel ezekre a szerepekre?

Más jellegű írás Az Olaszliszkai, mint a hagyományos értelemben vett színdarabok. Ezek inkább szövegek, amiket elmondunk, gondolatokat közlünk nagyon míves, költői nyelven. Nem olyan, mint amikor Csehov darabot játszunk. Igazából nem két szerepnek érzem, én csak egyetlen embert játszom. Az olaszliszkai darab elé és mögé konkrét Borbély Szilárd-monológok kerültek, melyek a szerző saját életére vonatkoznak. Ezeket is én mondom.  Tehát ez a Borbély Szilárd-szerű alak eljátssza ebben az előadásban az áldozatot, mondhatni magára veszi ezt a feladatot. Úgy gondolom, hogy egy alak vagyok, aki beszáll ebbe az előadásba és elmondja azokat a szövegeket is, amelyek az áldozat mondatai.

Az áldozat karaktere milyen? Mint egy született tanár?

El kell különíteni, a kegyelet miatt is, az olaszliszkai tragédia valódi áldozatát és ennek az írásnak az Áldozat nevű szereplőjét. A szöveg szerint a szereplő egy tisztességes tanár, aki folyamatosan okítja a lányait, majd a kamasz lányával éles szóváltásba keveredik, országunk jelenével és jövőjével kapcsolatban. Nem köthetjük össze az elhangzó mondatokat a valós személlyel, az a fontos, hogy a szerző miért pont így beszélteti az autó utasait ebben a végzetes utolsó párbeszédben.

„Egy nép, egy kultúra eltűnt a vidéki Magyarországról” – szerinted megtörténhet ez ma is, napjaink Magyarországán? Az emlékeket és a kultúrát eléggé tudatosan adjuk ma tovább?

Ez az egyik legfontosabb állítása ennek az írásnak, hogy ha nem figyelünk, és nem mondjuk el újra és újra az emlékeinket, akkor bármikor megismétlődhetnek a régi hibák. Csak akkor kerülhetjük el ezt, ha folyamatosan okítjuk az utánunk jövőket. Nem jó, ha nem beszélünk eleget a holokausztról, vagy ha az olaszliszkai esetet is elfelejtjük, illetve az események megértésének kísérletében rossz kérdéseket teszünk fel, vagy jó kérdésekre rossz válaszokat találunk.

Nehéz egyszerre vezetést imitálni és közben a verses szöveget elmondani?

Nekem igen, mert nincs jogosítványom, és nehéz eljátszani azt, amit nem tudok, és ha valahogy sikerül, akkor ahhoz hozzá kell illesztenem a verses szöveget. Kész zsonglőrködés megteremteni egy hokedlin az autóvezetés érzetét és közben egy jelenetet is eljátszani a lányokkal.
 

Fotók: Székely Péter
Szöveg: Csikós Kornélia

A színpad közepén három szék látható (a szereplők életkorát hivatott sugallni az egyre kisebb méretük), körülötte félkörben egy másfél méter magas emelvény – ezen közlekedik a görög drámákhoz hasonlóan megjelenő kórus. Az emelvény közepén egy széles, kifeszített vetítővászon kapott helyet, a két szélén pedig hővédő függöny választja el a színre belépő alakokat. A próba elején Máté Gábor, az előadás rendezője elmondta, hogy az átdolgozott mű nem csak az olaszliszkai esetnek, hanem a szerzőnek, Borbély Szilárdnak is emléket kíván állítani. Az eredeti művet Török Tamarával, az előadás dramaturgjával úgy dolgozták át, hogy a szerző sorstragédiáját is elmondja az előadás.
A próbán végig egy jelenetet, a haggádát ismételték újra és újra. A színen az Áldozat (Fekete Ernő) és két lánya (Pálmai Anna és Mészáros Blanka) beszélget. A háttérben Olaszliszka városképének (és az odavezető útnak) videója fut a vetítővásznon, erősítve az érzést, hogy a beszélgetők autóban ülnek és ezt a látványt nyújtja a falu, melyen áthaladnak. A jelenet közben a kar (Borbély Alexandra, Pelsőczy Réka, Pálos Hanna, Baki Dániel e.h., Dér Zsolt e.h. és Papp Endre e.h.) narrátorként be-belép az emelvényre a függöny mögül és lassan körbesétál, magyarázva a szereplők érzéseit és a nézők szeme által nem látottakat. A kar jelenléte nem csak emiatt olyan, mint egy ókori drámában – a férfi szereplőkön szoknya és maszk is lesz majd az előadásban. 
A történetbe beleszövődik még egy szál: az Idegen turista (Haumann Péter) látogatása a faluban, a csodarabbi szépunokája keresi fel ősei házát és sírhelyét a falu temetőjében. Amikor az Idegen megjelenik, elmeséli, miért jár Olaszliszkán, közben egy falubelivel (Bán János) vitába keveredik az elmúlt idők emlékeiről és azok fontosságáról. 
Borbély Szilárd megírta az olaszliszkai eset történetét, melynek egyik fontos üzenete különös hangsúllyal fonódik össze az őseit kutató Idegen turista mondanivalójával: mindketten  az emlékeket, az emlékezetet tartják egy nép legnagyobb kincsének. 

„Tudjátok, hogy az emlékezet:
kötelesség. Elbeszélni gyermekeiteknek
újra és újra, hogy az őseitek
kik voltak, mit rejtett a sorsuk,
minek örültek, jellemük hibáit is,
mert a múlt bekopog.”
/részlet Borbély Szilárd: Az olaszliszkai c. művéből/

Fotók: Székely Péter
Szöveg: Csikós Kornélia

A nép ellenségének főszerepében Fekete Ernő a társadalom által kirekesztett figurát alakít. Csodálatos párharcot folytat a bátyját játszó Kulka Jánossal, az előadás azonban nem erről szól.

Szereted Ibsent?

Persze. Nagyon jó szerző. Okos és nagyon ügyes: szép lassan "behúzza" a nézőket, rabjai leszünk a történeteinek. Ravasz, kegyetlen írói fogás, hogy amikor belépünk egy Ibsen-darab első felvonásába, ott mindenki mosolyog, de már akkor is érezzük, hogy nagyon nagy baj lesz. A Vadkacsában az élethazugságok, a ki nem mondott dolgok, a felnőttek bűnei miatt sodródik a halál felé egy ártatlan élet; A nép ellensége társadalmi kérdéseket boncolgat. A mi előadásunk Magyarországhoz és Magyarországról szól, 2013-ban. Ez dolga is ennek a színháznak. De ha nem Magyarországon élnénk 2013-ban, akkor engem érdekelne egy zavarba ejtőbb olvasat is: Stockmann doktornak igaza van, de ő is hibás - a polgármester azt mondja az első felvonásban, hogy beszéljük meg, de Stockmann nem beszéli meg, hanem kitereget, publikál. Csodálatos párharc zajlik a két testvér között, két komoly vélemény ütközik.

Rókay Móric szerepében: Fekete Ernő.