katona

Jövő héten tartjuk a ki- és elvándorlásról szóló Illaberek bemutatóját. Rajkai Zoltánt a készülő előadásról és az egyik figurájáról kérdeztük.

Ehhez az előadáshoz nincs előre megírt szerep, hanem te találod ki a karakteredet a próbák során. Hogyan boldogulsz?

Nagyon szeretem ezt a módszert, mert ha az ember a saját szövegét mondja, nyilvánvalóan sokkal mélyebbről indít, mint egy konkrétan megírt színdarabnál. Az utóbbi esetben a színész készen kap egy drámát, és elkezdi onnan visszafejteni a tartalmát, a mélységét, elemezni a mondatokat, dialógusokat. Viszont ha az ember a saját szövegét mondja, akkor eleve a saját tapasztalataiból, értelmezéséből fogalmaz. Az elemzés ugye itt kimarad, cserébe azonban sokkal többet tud már egyből arról, amit csinál. Hozzám ez nagyon közel áll, mert sokkal több kreativitást és gondolkodást igényel a színésztől.



Kiindulási alapnak azért rengeteg forrást összegyűjtöttetek a témában.

Mint minden színdarabnál. Én legalábbis az a fajta színész vagyok, aki igyekszik nagyon alaposan és szerteágazóan körüljárni azt a témát és azt a karaktert, amivel az adott darab foglalkozik. Tehát utánaolvasok, nagyon sok filmet, videót nézek a témával kapcsolatban, illetve nyitva tartom a szemem az utcán és ott is próbálok ellesni dolgokat.

Itt is hasonló a helyzet. Rengeteg blogbejegyzést olvastunk, könyveket, propagandaanyagokat, rendeleteket a kivándorlásról és mindenféle mást is. Ezek a tapasztalatok persze nem feltétlenül konkrétan, egy az egyben jelennek meg a színpadon, hanem segítenek az asszociációban, eszközei a kreativitásnak.

A te szerepedhez honnan tudsz meríteni? Végül is egy homoszexuális nőgyógyász nevezhető elég speciális figurának...

Igen, ez egy elég "speciális"eset, hiszen nincsenek saját tapasztalataim sem a nőgyógyászat, sem a homoszexualitás területén. Dehát ez az izgalmas a mi szakmánkban: különféle embereket hitelesen ábrázolni.. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy mi az a gondolat, amit ki szeretnénk fejezni a színdarabban.  Számomra a kérdés az, hogy ma Magyarországon mit jelent homoszexuálisnak lenni és ez jelenthet-e okot a kivándorlásra. Tehát nem a homoszexualitás bugyrait, privát szféráját mutatjuk meg, hanem a kivándorlással kapcsolatos összefüggéseit, ezért ne gondoljanak itt a nézők valamiféle provokáló, megbotránkoztató dologra. Csak hús-vér polgártársainkra, akiknek a sorsa ugyanúgy elgondolkodtató, mint a szomszédainké.

A figurám szempontjából halmozott a probléma, mert nem elég, hogy homoszexuális, még orvos is, és tudjuk, hogy az orvosok  tömeges külföldre távozása valós probléma ma itthon. Nagy kihívás számomra annak az életérzésnek és hangulatnak, emberi szorongásnak a megjelenítése, ami egyrészt egy homoszexuális ember lelkivilágát, másrészt egy orvosét l jellemzi. Átélhetővé tenni egy embertársunk sorsát. Hogyan jut el addig, amikor egyszer csak eldönti: itt a vége és nincs tovább? Hogyan érthetjük meg, hogy miért akar elmenni ma Magyarországról?

Mit gondolsz a díszletről? Ha jól tudom, egy halom furcsa bőrönd lesz a színpadon, ami különböző berendezési tárgyakká nyitható szét.

Brook óta tudjuk, hogy az üres térben is lehet bármit ábrázolni, és igazából minél inkább sikerül elvonatkoztatni és  a realizmus talajáról ellépni valamiféle elemelt ábrázolás felé, annál több értékkel bírhat egy előadás.

Tulajdonképpen mi magunk is keressük azokat a megoldásokat magában a színjátszásban is, a díszletekben is, a színpadi gondolkodásban is, amelyek valahol a realizmusban gyökereznek, de a valóság tömörítése és sűrítése által emblematikus szimbolizmussá válnak, miáltal mindenki ráismer valamire, vagy valakire. Ezt a művészi megközelítést nagyon szeretjük itt a Katonában.

Hajnal Márton

Nyílt próbán néztünk bele a november végén műsorra kerülő Illaberek című előadásba, amely a mai magyar társadalom egyik problémáját, a kivándorlást mutatja be. Kinek reménykedő „elillanás”, kinek kényszerből fakadó döntés, hogy elhagyja az anyaországát, azért, hogy máshol keressen jobb életet.

A nagyon mai, tényleg velünk élő történet három szálon fut, melyeket Máté Gábor, a darab rendezője a bevezetőben szkeccseknek nevezett.


fotó: Székely Péter

Az első jelenetben egy férfi (Keresztes Tamás), aki életében még sosem járt repülőtéren és nincs tisztában az utazás szabályaival, igyekszik a repülőtéren az eléje gördülő akadályokat leküzdeni, ám a biztonsági kapu kifog rajta. Ugyanis a férfi – tapasztalatlanságából fakadóan – a kézipoggyászába rejtette a méregdrága szerszámait, és a kapu újra és újra besípol. A három reptéri dolgozó (Elek Ferenc, Takátsy Péter és Tasnádi Bence) minden alkalmat megragad, hogy megalázza a kivándorolni készülő férfit.

A második szál egy roma nő (Jordán Adél) történetét dolgozza fel, aki külföldre kényszerült és prostitúcióból tartja fenn magát. Az angolul igen keveset beszélő nőhöz egy, a körzetben található gondozóintézményből odaküldött nő (Pálos Hanna) érkezik, egy tolmács (Kiss Eszter) kíséretében. A helyzet igen abszurd, ugyanis a roma nő és a holland segítségnyújtó lány között az egyik neves magyar egyetemről elküldött docens teremti meg a közös nyelvet, az angolt.



A próbán bemutatott harmadik és negyedik jelenetben tánc-és népzenei jeleneteket adtak elő a színészek. A tánc egy amerikai Magyar Közösségi Ház táncpróbája, ahol az egyetlen nő (Kiss Eszter) érdeklődő amerikaiként táncolja a helyi magyarok néptáncát, a Háry János című daljátékból való A jó lovas katonának aláfestésével. A negyedik jelenetben a társaság tilinkóval és furulyával ad elő egy magyar népdalt – a zenét Keresztes Tamás szerezte.

A próba végén Máté Gábor megkérdezte a nézőket, milyen észrevételeik vannak a darabbal kapcsolatban: mit hiányolnak belőle, mely részekhez volna hozzáfűznivalójuk. Sokan, főként az idősebb generáció tagjai jelezték, hogy az 1956-ban kivándorolt rokonaik jutottak eszükbe, s egy erre utaló jelenetet vagy történeti szálat hiányoltak. A fiatalabb generáció tagjai a továbbtanulást, illetve a szüleik nehéz helyzetét említették: elhangzott olyan szívszorító példa, mely egy magára hagyott tinédzserről szólt, a szülők a külföldön megkeresett pénzzel támogatják az egyedül élő gyereket. Akadt olyan kommentár, mely az itthon maradást szorgalmazta és kategóriákra bontotta a lakosságot: 1. akik mindenképpen külföldön maradnak, 2. akik kimennek, de visszajönnek, 3. akik nem hagyják el az országot. A hozzászólások  a nyílt próba végére tömegessé váltak, és az egyik legégetőbb kérdés maradt a végére: mi maga a magyarság egyáltalán? A kérdés megválaszolásáig pedig mindenki eldönti: megy, vagy marad.

Csikós Kornélia

A modern kori kivándorlást dolgozza fel novemberi bemutatónk, az Illaberek. Az előadás rendezője Máté Gábor, akit most a produkció előzményeiről és témájáról kérdeztünk.

Az októberi színlapon ez az előadás Ultonia címmel szerepelt, ráadásul részben más alkotók neve alatt. Hogyan lett ebből végül Illaberek?

Az első szándékunk az volt, hogy egy igazi, klasszikus értelemben vett színdarabot iratunk a kivándorlásról, ám ez az elképzelésünk dugába dőlt. Utána volt egy időszak, amikor abban bíztunk, hogy Bagossy László létrehoz egy előadást ebben a témában. Ő végül ilyen-olyan okokból A végítélet napját rendezte meg Ödön von Horváthtól, és tény, hogy jó döntésnek bizonyult egy bevált, megírt darabhoz nyúlnia. Ugyanakkor a magam számára sem tudtam volna megnyugtató magyarázatot adni, hogy miért is nem dolgoztuk fel a kivándorlás témáját, és miután annyira gyáva dolognak tartottam volna ezt, így most nekiálltunk.



Jól értem, hogy szerinted gyávaság lenne nem felhasználni ezt a témát? Miért?

Azért, mert ez foglalkoztatja ma az embereket. Egyrészt ennek pont az a különleges izgalma, hogy frissen reagálunk. Ilyen szempontból nem mindegy, hogy mennyit ül rajta az ember. Ha nem friss a reakció, akkor már eleve van némi befőtt jellege. Másrészt az sem mindegy, melyik színház reagál erre elsőként. Nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb különböző alkotók ezzel a kérdéssel valamilyen aspektusból, valahogy jelentkezni fognak.

Azok alapján, amiket a próbán mondtál, egy ironikus hangulatú előadásra kell készülnünk.

Nem nagyon tudok irónia nélkül élni és gondolkodni. Ez egy ironikus előadás lesz, attól függetlenül, hogy komoly a téma. De hát nem nagyon lehet máshogy. A kivándorlás  nyilvánvalóan kétségbeesett vállalkozás: valaki elégedetlen a sorsával, hol ezért, hol azért, és  a sorsának jobbítását, megjavítását várja ettől a radikális lépéstől. Anyagi és erkölcsi értelemben, de életminőség tekintetében mindenképpen. Ugyanakkor az is  ironikus, hogy miközben mi magyarok  sokszor élhetetlennek érezzük a városainkat, a külföldiek  szívesen visszajönnek, hogy újra itt lehessenek.

Gyerekszereplő-válogatást tartottunk

Szintén a próbán említetted, hogy három főszálat képzeltél el. Az egyik egy prostituált története, a másik egy meleg páré, valamint szerepet kap majd egy építési szakmunkás is. Miért pont ez a három? Ezek reprezentálják szerinted a kivándorló rétegeket?

Valamilyen értelemben tipikusnak mondhatóak, de nem reprezentatívak semmiképpen. Ugyanakkor jól láthattuk azt, hogy a nagy gazdasági összeomlás után az építőipar gyakorlatilag lenullázódott, és az kimutatott tény, hogy különösen német nyelvterületre igen sok magyar építési szakmunkás került. Tehát ilyen értelemben igenis tipikus. A prostituáltak esetében, ez sajnos általános jelenség. Nagyon sok megalázó és szörnyű történetet lehet hallani ebben a témában. A meleg pár esete pedig nagyon jól jellemzi a mai Magyarország toleranciaszintjét, azt az attitűdöt, ahogy ehhez az egész kérdéshez viszonyul. Nem mellesleg konkrétan megvan a modellje az előadásban megjelenő párnak.

A próbafolyamat sokban épít a színészek rögtönzéseire. Mennyiben módosul ilyenkor a rendező feladata? A színészek hogyan veszik az akadályt?

Főleg az első időszakban a rendezőnek jól kell inspirálnia a színészeit. Önbizalmat kell csepegtetnie beléjük, hogy ők igenis képesek bizonyos dolgokra. Egyébként általában így tanítok. Ráadásul rendszeresen így dolgozunk az egyik volt osztályommal nyaranta az AlkalMáté Trupp előadásaiban, és így készítettem a HírlapSzínház-előadásokat is Egerben. Akkor egy ilyen jellegű előadást másfél nap alatt készítettünk el, s szerencsére igen jól sikerültek. És hát így született a Csörgess meg! című előadás, amit szintén szeretett a közönség. Tehát ebben, bizonyos értelemben, nekem van gyakorlatom, a kérdés az, hogy azok a színészek, akik ebbe az előadásba bekerültek, mennyiben tudnak kreatívak lenni. Most úgy látom, hogy ezzel semmi probléma nem lesz.

A téma adja magát. Itt inkább csak az a kérdés, hogy mekkorát tudunk meríteni, illetve van-e értelme egy igazi nagy merítésnek vagy inkább szűkíteni kell, és a szűkítés mutat meg egy általánosabb képet. Ezt most még nem tudom pontosan, attól is függ, hogy merre haladnak a dolgok az utolsó időszakban.

Hajnal Márton