katona

Schilling Árpád rendezi Johann Wolfgang von Goethe művét, a Faust első és második részét. Az április 25-én és 26-án tartandó kétestés bemutató nyílt próbáján jártunk.

A színpad közepén egy hatalmas könyvkupac látható, feldúlt, összekevert halomban heverő könyvek, jegyzetek, papírok, füzetek sokasága. Hátul egy díszletfal, beépített ajtók és fal – egy dolgozószoba képét mutatja. 
A nézőtér hemzsegett az érdeklődőktől, amikor Schilling Árpád megjelent a színpadon, a közönség elcsendesedett. A rendező elmondta röviden, hogy a kb. kétórás próba is fontos próba, igaz, most tele van a nézőtér, de úgy használják fel a szombati délelőttöt, mint egy rendes, hétköznapi próbát, hogy csiszolhassanak a jeleneteken, majd csendet kért és elkezdődött a próba.



A kezdetektől láthattuk a Faust első részét, Faust nyitómonológját Máté Gábor a nézőtér első sorában ülve mondta el, majd a nézőtér szélén álldogáló tömegen keresztülverekedve magát kiment, és feltűnt a színpadon. Schilling Árpád többször hagyta kibontakozni a szöveget, de minden újbóli elmondás, vagy megismételt részlet után más és más instrukciókat adott a szöveggel kapcsolatban. Ez a próba tesztje is volt annak, hogyan hallható a hátsó sorokban egy első sorban elmondott szöveg, és annak, mennyire képesek koncentrálni a nézők a végig verses szövegre.
A színpadon csatlakozott Máté Gáborhoz Keresztes Tamás, aki Wagner szerepét játssza a Faust első részében. A dolgozószobában megismétlődött a hosszabb szövegek elmondása, Schilling mindig új és új iránymutatásokkal formálta a színészek játékát: Wagner és Faust érdekes párbeszédét a tudásról, tanulni vágyásról és annak értelméről az életben. Mindkét színészre tökéletesen illik az a karakter, melyet az előadásban játszik: az életben a tudást kereső, a könyvek között térdig gázoló, mindent tudni vágyó Wagner és a már-már bölcs, örökké a tudományban létező, de annak létjogosultságát és értelmét megkérdőjelező Faust ellentétét nagyszerűen mutatják be. Nincsenek nagyon színpadias gesztusok – az elhajított könyv vagy a fejtetőre hulló füzetek és papírok kiegészítik a mondandót, nem pedig elvonják a figyelmet róla.

Ezzel a két jelenettel egy óra elszaladt, a harmadik jelenetben először ismét a két színész játszik – Faust a lármás, zajjal és élettel teli városképet dicséri, Wagner inkább eltaszítja magától ezt a képet, számára nem érdekesek a mulatságok. Máté Gábor és Keresztes Tamás a színpad szélén a nézőteret figyelve belefeledkeznek a látványba, Schilling egy ponton megszakítja a párbeszédet, és a Mephistophelest játszó Kulka János hollétéről érdeklődik, aki az utolsó sorok széléről kiáltja, hol van. A párbeszédet a rendező ismét elindítja, Mephistopheles pedig bohócruhában, a széksorokon átlépdelve ér át a nézőtér egyik szélétől a másikig, majd elhagyja a nézőteret. A nézők kivétel nélkül hátat fordítanak a színpadnak, csodálkozó tekintettel abba az irányba néznek, ahová Faust és Wagner, láthatóan mindenkiből nagy tetszést vált ki ez a „nem-színpadi” megoldás. 



Az utolsó, ismét a dolgozószobában játszódó jelenet már Faust és Mephistopheles találkozását és beszélgetését mutatja be. Faustot a könyvhalmokon ülve találja Mephistopheles, aki ismét bohócruhában jelenik meg Faust előtt. A két fél között zajló párbeszéd hangolását megint újra és újra ismételteti a rendező, hol humorosabb, hol komolyabb hangvételt kérve a szereplőktől. A kérés a próbán végig bevált, a szövegre és annak értelmezésére figyelt mindenki, érezhető volt, hogy erős figyelmet kíván az előadás – mind a színészektől, mind a nézőktől. A humor és a komolyság pedig ugyanolyan mértékben uralkodott mindenkin, nagyon izgalmas előadásra számíthatunk!

Szöveg: Csikós Kornélia
Fotó: Nagy Zágon
 

Ötödik hete zajlik a Faust próbája, melynek Schilling Árpád a rendezője, Faustot Máté Gábor, Mephistót Kulka János játssza. A rendezőt elképzeléseiről, a kétestés bemutató kihívásairól és lehetséges nehézségeiről, illetve a Faust jelentőségéről kérdeztük.

- Mi motivált téged arra, hogy ismét kőszínházban rendezz Magyarországon, és miért a Katonában?
- Máté Gábor többször hívott rendezni, de nem volt ötletem. Nem is gondolkodtam rajta, mert külföldi kőszínházakban rendeztem az elmúlt években, itthon csak a Krétakörben. Utoljára 2006-ban, a Krétakör és a Katona közös produkciója, az Előtte-utána kapcsán dolgoztam itt.


Tavaly tavasszal Berlioz Faust elkárhozása című operáját rendeztem Bázelben. Ekkor merült föl bennem először, hogy az eredeti anyagot is meg kellene csinálni színházban, színészekkel. A Krétakörnek egy ekkora produkcióra nincsen megfelelő kerete, ezért nyilvánvaló volt, hogy keresnem kell egy kőszínházi partnert. A Katona volt az első, amire gondoltam. Ráadásul a kezdettől fogva Máté Gábort és Kulka Jánost képzeltem el a két főszerepre. Az igazgató/rendező és a híres színész párosa vonzott, és természetesen az a tehetség és alázat, ami a Katona társulatának sajátja.

- A Faust egy nagy vállalás, sokan megilletődnek a hallatán, pláne, ha megtudják, mindkét részét színpadra állítják. A színészek hogyan reagáltak a kétestés Faust ötletére?
- Nem illetődtek meg, egyedül Bán János kételkedett, ugyanis külön-külön is hosszú a két rész és felvetette, vajon a mai nézők ilyen hosszúságú előadásokra képesek lesznek-e végig koncentrálni.

A félelmét jogosnak érzem, mert más tempóban élünk, mint korábban és ebből nem következik, még a legelfogultabb Katona-rajongóknak sem, hogy érdemes végigülni két egymást követő estén az előadást. Előadásunk a nézők kalandvágyára épít. Kihívás ezt a művet a maga hosszúságában és komplexitásában megfogni. A Katona és Goethe konstellációjától elvárható, hogy csak egy bizonyos szintig szolgáljuk ki a közönségigényt és elvárjunk némi szellemi munkát a nézőktől. Nagy kérdés, hogy hol találkozik a mi művészeti elvárásunk és a néző teherbírása.

- Volt arról szó, hogy egy este játsszátok el mindkét részt?
- Nem tudtam és nem is akartam annyira meghúzni a két részt, hogy egy estébe beleférjen. Máté Gábornak is tetszett az ötlet, és bevállalta a kockázatot. Van egy olyan elképzelés, hogy megpróbáljuk eljátszani mindkét részt egy este, de csak kivételes, ünnepi alkalmakkor.

- Amikor eldönti egy rendező, hogy egy ilyen nagy fába vágja a fejszéjét, hogyan kezd hozzá a munkához?
- Először is el kell olvasni és meg kell érteni a szöveget. Ebben rengeteget segített a fordító, Márton László. A vele való munka egy üdítő szellemi kaland, rendkívül hálás vagyok neki az esti beszélgetésekért. Mondatról mondatra végigvettük az egészet, ha nem értettem valamit, elmagyarázta. Goethe életével kapcsolatban nem végeztem sok előtanulmányt, de elolvastam Richard Friedenthal Goethe és kora című biográfiáját. Goethéről azt lehet mondani, hogy az életet szerette a maga teljességében és a benne rejlő gazdagságot – ez lehetett az oka annak, hogy 82 évig élt (mai viszonyok között ez kb. 110).

- A Faust második felébe mit látsz bele, mi jelent meg a fejedben?
- Három felvonásban fogjuk játszani: az elsőben Faust az első rész végén történtekből próbál kikecmeregni – végigheverészi részegen a felvonást, lázálmaiban az antik görög világban merül, Helénát, a világ legszebb nőjét keresi. A felvonás egy szerelmi apoteózisban ér véget. A másodikban – amikor már magához tért – Faust Heléna képében találkozik a volt feleségével és megpróbálják újrajátszani a régi történetüket, amikor született egy gyerekük, aki nagyon sokban hasonlított Faustra. A fiú hajszolta a tudást, a kalandot és a különlegességet, egészen addig, míg megégette magát és végül meghalt, Faustot pedig elhagyta a felesége. A harmadik felvonásra Faust leszámol a szerelemmel, a családdal és beleveti magát a politikába. Vidékfejlesztési tervet dolgoz ki, polgárháborút vív az ördög segítségével és miután mindenkivel leszámolt maga körül, végkimerülésben elragadja őt a halál.

A második rész maga egy hatalmas tabló, amiben rengeteg szereplő keveredik össze a szemünk láttára, lobog az élet, tombol a szerelem, összeomlik egy család, megszületik, majd elpusztul egy zsarnok.


- Ha ma meghallják, hogy Schilling Árpád rendez, valamiféle aktualizálást is várnak tőle. Hogyan viszonyulsz ehhez a nyomáshoz és – amennyiben megjelenik – hogyan fog ez megjelenni az előadásban?
- Goethe Faustját kutatom, de amit színpadra állítok, az természetesen az én világomat is tükrözni fogja. Ugyanakkor Goethe messze felette áll annak, hogy egyszerű üzengetésre használják. Nem keresem az aktualizálását ennek a darabnak, a szöveg tartalmának értelmezése nem arra koncentrálódik, hogy mostani történésekkel állítsak valamilyen párhuzamot, vagy a darabban írtakat a jelen történéseihez igazítsam.

Az én esetemben komolyan vehető, hogy ha el akarom mondani a véleményemet bármiről, akkor azt tisztán és világosan elmondom. Meg akarom érteni ezt a művet, a magam módján megközelítem és igyekszem kifejezni a gazdagságát. Úgy gondolom, hogy valamiféle luxus az életemben, hogy a Fausttal foglalkozhatok most három és fél hónapig.

- Hogyan épül fel a próbafolyamat?
- Lépésről lépésre haladunk, egyelőre az első felvonással foglalkozunk. Az első három hétben nem hagytuk el a próbatermet, mert nem akartam, hogy a színpadi akcióhoz rendeljük a szöveget. Mindennek alapja a szó, az akció csak azután következik. Ezt a kollégák respektálják, és türelemmel és szakmai alázattal küzdenek meg minden sorral.
Az a terv, hogy február végéig eljutunk az első rész végéig, márciusban a második részt próbáljuk megfogni, áprilisban pedig váltogatva vissza-visszatérünk az első és második rész jeleneteire. Ilyet még nem csináltam, olyan, mintha két előadást próbálnék egyszerre.

- Milyen díszletre és jelmezre számíthatnak a nézők?
- Az első részben üres lesz a színpad, a másodikban pedig lesz egy nagy, klasszikus díszlet. De ennél többet nem árulok el.

Szöveg: Csikós Kornélia
Próbafotók: Brozsek Niki 

Színházcsinálók című sorozatunk harmadik részében Kovalik Balázs, Mohácsi János és Zsótér Sándor volt Schilling Árpád vendége.



2013. március 16.

Aki aktív részese a közéletnek, úgy érezheti, hogy nem a korunkban élünk Magyarországon. Konkrétan a színházi szakmán belül képtelenség azokról a kérdésekről vitázni, amelyekről aktuálisan kellene, mert hol a XIX. század romantikus ideáival, hol a XX. század jegeces korszakaiból hátra maradt problémákkal kell szembesülnünk.

Kétségbeejtőnek látom a helyzetet, mert érzem, hogy az idő fogytával egyre kevesebbet adunk magunkra. Ma már pályázatot sem kell írni, végérvényesen lemondtunk arról, hogy létezhetnének független döntnökök, alig esik szó a fiatalokról, a közönségről meg csak a számok szintjén vagyunk hajlandóak kommunikálni, ha egyáltalán. Úgy döntöttem, megkeresem Máté Gábort, hogy hozzájárulna-e egy olyan együttműködéshez, amelynek most nem egy előadás létrehozás a tétje, hanem valamiféle szakmai diskurzus. Olyan eseményt szeretnénk, amely a közönség számára is érdekessé teszi a színházról szóló beszédet.

Schilling Árpád, rendező, a Krétakör művészeti vezetője, a beszélgetések moderátora (részlet szinhaz.hu interjújából)


Színházcsinálók
A Katona és a Krétakör közös sorozatában elismert alkotók, művészek osztják meg gondolataikat a hazai színház jelenéről és jövőjéről.

Február 16. - Székely Gábor, Zsámbéki Gábor
Március 2. - Fodor Tamás, Jeles András
Március 16. - Kovalik Balázs, Mohácsi János, Zsótér Sándor
Április - Bodó Viktor, Mundruczó Kornél, Pintér Béla