Kulka János játssza Mephistopheles szerepét Goethe Faustjának első és második részében. A próbákról, a szerepről és az esetleges nehézségekről kérdeztem őt.

- Mephistopheles mindig a rosszra tör, de végeredményben a jót segíti elő és az előrehaladást – egyetértesz ezzel? Hogyan értelmezed, mutatod be ezt?
- „Azon erő része, aki mindig rosszat akar, s mindig a jót teszi.”  Mephistopheles valóban így tesz a műben. Szerintem nincs rossz és jó. Van ész és érzelem, van butaság és léteznek kételyek. Mephistophelest szabadnak tartom - szabadság és talán gátlástalanság is az, ahogyan mindent előre megenged magának. Szerintem az, ami Goethe fejében körvonalazódott, arról szól, hogy egy emberben hogyan fér meg a jó és a rossz; a Faustban lakó intellektualitás, a mindennek az elméleti alapokon történő vizsgálása egy furcsa liberális attitűd: megengedés, mindent körbejárás és örök kételkedés mellett az ember bestiális, vágyakkal teli másik felének a megmutatkozása. Nem is tudom, hogy az az alak, akit én játszom, mennyire létezik – néha, jó pillanatainkban hajlamos vagyok azt képzelni, hogy ott vagyok valahol Máté Gábor fejében, vagy hogy mi ketten egyek vagyunk. 

- Gondolod, hogy az a Mephistopheles, akit te játszol most, sokban eltér attól, akit még Goethe elképzelt? Hogyan teszed maivá a figurát?
- Nem hiszem, hogy eltér. A Faust azért is remekmű és azért is játsszuk, mert örök kérdés, hogy ki kerekedik felül az emberben: tényleg állatok vagyunk, vagy képesek vagyunk arra, hogy ne az ösztöneink után menjünk vakon? Ez a fajta vívódás mindig is élni fog az emberben. Ilyen értelemben a Faust abszolút korszerű. 

- Amikor elkezdtetek próbálni, milyen nehézségekkel szembesültél?
- Kezdetben voltak félelmeim: ki fogja megérteni a szöveget? Kit fog érdekelni, hogy két középkorú férfi az élet értelmét kutatja? A fordítás Márton László műve és olyan elképesztően közel hozza a szöveg a történetet és a szereplőket, hogy minden félelmem elszállt. Gazdag, nagyon jó humorú a szöveg és színes, ezért remekül lehet vele játszani. A próbákon úgy érzem magam, mintha lenne alattam egy védőháló. Napról napra sok feladat van, és a félelem lebénítana - ezt nem engedhetem meg magamnak. De most nem is félek.

- Most milyen a próba, hogy haladtok?
- Leesett állal figyelem Gábort, aki egyszerre vicces, sírni kell rajta, vagy épp megrendítő. Mindent értek, és ez Schilling Árpádnak is nagyban köszönhető, kristálytiszta, pontos az elemzése és ez a szöveg minden mondata mögött ott van. Nagyon jó élmény felkészült rendezővel dolgozni – nem is tudod másként látni a dolgokat, mint ahogyan ő. Ami még fontos, hogy megfogadtam: előre megtanulom a szöveget, teljesen, hiszen képtelenség lenne most ezt a mennyiséget megtanulni. Így, hogy nagyrészt birtokában vagyok a szövegnek, valamit már tudok Árpádnak mutatni. Tőle annyi instrukciót kapok, amennyi nem nyom agyon. Elképesztően élvezem ezeket a próbákat.

- Közel áll hozzád Mephistopheles szerepe?
- Igen – azért mert ő minden, ami én nem vagyok. Szeretek olyan szerepeket játszani, amik egyáltalán nem hasonlítanak rám. Konformistább, lustább és békeszeretőbb vagyok, mint Mephistopheles. Olyan érzés ebbe a bőrbe bújni, mintha egy gyerek lennék az édességboltban: van egy megfelelő terepem a rosszalkodásra. Szabadnak érzem magam, biztonságban és ez nagyon jó.

- Milyen tulajdonságokat teszel hozzá, hogy a sajátodnak érezd?
- A rosszaságomat. Mindent, amit én nem merek megélni, vagy amihez túlságosan polgári és szégyenlős vagyok. Praktikus, okos, kicsit kívülálló, a dolgokat pontosan látó, az életet megélő. Lényegében Mephistopheles kételyébresztő, olyan, mint egy tükör. Zavarba hozza azt, aki belenéz: jó az, amit csinálok, vagy nem? Csodálatos ez a szerep.

Szöveg: Csikós Kornélia
Fotó: Trokán Nóra, Nagy Zágon