katona

Mészáros Béla alakítja Ménes Attila Bihari című drámájában a főszereplőt. A próbafolyamat könnyebb és nehezebb pillanatairól, Tar Sándorról és az ő megformálásáról kérdeztem őt.

Hogy haladsz a szövegtanulással?

Jól, bár még most is vannak a szöveggel kapcsolatban változtatások – többször is játszódik egy-egy jelenet a szobámban, és több idézett tartalom lesz majd benne. Például gépelés közben visszaidézek majd eredeti Tar Sándor-szövegeket.

Milyen lesz a díszlet és a jelmez?

Egy egyszerű, kocka díszlet lesz, ami többek között a lakásomat is mutatja majd. Azt találtuk ki, hogy végig bent maradok a színpadon, a többi szereplő fog változni körülöttem, és ők alakítják át jelenetenként a díszletet. A jelmezemről még nem tudok többet, csak annyit, hogy az előadás elején és végén ugyanaz lesz a ruhám.

Sándor egy konkrét személy, vagy több ügynök helyzetét jeleníted meg összességében?

Ez egy félig fiktív történet: Tar Sándor személyét alapul véve más, hasonló alakokat is beleírt a szerző ebbe a szerepbe. Sok minden kitaláció a történetben. Az, hogy kikkel találkozott és kikről jelentett, az tudható. Ménes Attila írói szabadsága sokat hozzáadott a történethez. Sajnálom, hogy nincs felvétel Sándorról, mert nagyon érdekelne, milyen gesztusai voltak és hogyan beszélt. Jó lenne látni, hogy milyen volt az a zárkózottság, ami állítólag jellemezte őt. Nem utánozni akarnám, de például a debreceni származása miatt egy-két kifejezést tájszólásban mondott, és arra gondoltam, jó lenne, ha nem is végig az előadásban, de egy-két szót következetesen én is így mondanék.

Milyen instrukciókkal látott el Máté Gábor?

Elég improvizatív a próba, de amit például kiemelnék, az az, hogy milyen szavakat, kötőszavakat, kifejezéseket, gesztusokat kellett elhagynom – olyanokra gondolok, amiket automatikusan, magamtól beletettem, hozzáépítettem a szöveghez, de nem használhatom, mert abban a korban azokat nem mondták a fiatalok.

Alakítottál korábban homoszexuális férfit?

Nem, és érdekes, mert voltam korábban vicces helyzetekben - más előadásokban -, amikor meg kellett csókolnom egy férfit. Szabadabbnak vagy vagányabbnak tartom magam, mint hogy zavarba jöjjek, de most, a próbák közben mégis zavarban voltam. Furcsa és vicces pillanatok voltak, amikor elkezdtünk próbálni Dér Zsolttal, mert egyszerűen nem tudtam ellazulni. Az előadásban ezek csak pár másodperces momentumok lesznek, de a próbán, amikor sokszor újra és újra eljátszottunk néhány gyengédebb pillanatot, megfeledkeztem a szövegemről, nem jutott eszembe, mit kell mondanom, mert a helyzetet furcsának éreztem és zavarba jöttem. Nagyon intim kapcsolat van a két szereplő között, ezt meg kell szoknom. Korábban eszembe is jutott, hogy szívesen eljátszanék egy meleg férfit. A szerepem szerint nem látható az, hogy homoszexuális vagyok, Tar nagyon visszahúzódó volt, szinte senki sem sejtette róla, hogy meleg.

Szerinted kaphat felmentést az ügynökmúltja miatt?

Azt gondolom, mindenki kaphat felmentést. De erre nagyon nehéz válaszolni. Amikor nyilvánosságra hozott jelentéseket olvastunk a próbán, az első reakcióm az volt, hogy elképesztő, hogy ezt tette a barátaival. Író lévén nagyon gazdag szókinccsel jegyezte le a délutáni, esti találkozókat. Ugyanakkor ellenpontként elmondható, hogy megzsarolták, kényszerítették. Sokkal bonyolultabb helyzetben volt, mint hogy ma ezt meg tudjuk ítélni. Borzasztó nehéz lehetett akkor. Szerintem kaphat felmentést. Az a kérdés, hogy azok, akikről jelentett, meg tudnak-e bocsátani neki, vagy nem. Nekem személy szerint, mivel ezt a szerepet játszom, el is kell hinnem, hogy kaphatok felmentést.

Milyen embernek tartod Biharit?

Amilyennek Tar Sándort. Egy ember, akit elkapott a rendszer, egy író, akit sarokba szorítottak. Mindig eszembe jut, hogy alkoholista lett és magába fordult, mert vele rengeteg olyan dolog történt, aminek ez lett az egyenes következménye. Egész életében rettegett, nem tudta magát túltenni a vele történteken. Sokan nagyon tehetséges írónak tartották őt, és én is annak tartom. Nemrég olvastam műveit, és szerintem nagyon jó emberismerő lehetett. Egy beteg, szókimondó világról írt, eszméletlenül jó stílusban.

Izgulsz?

Igen, izgulok egy kicsit, mert nagyon erős jelenetek lesznek az előadásban. Például, amikor megvernek, nem akarom, hogy az a színpadon „züfec” legyen. Nagyon nagy érzelmi amplitúdók vannak a jelenetekben, és ha ezek bennem nem jönnek elő, akkor nem szeretném, hogy miközben egy megvert férfit alakítok, azt érezzék a nézők, hogy amit látnak, az kamu. Benne kell, hogy legyen a lelkem. Az utolsó jelenet pedig kifejezetten nehéz. Egy 60 éves, alkoholista, gyógyszerfüggő embert kell játszanom, és kicsit tartok még ettől. Ezekkel a nehezebb pillanatokkal együtt nagyon szeretem ezt az előadást próbálni.
 

szöveg: Csikós Kornélia
fotó: Dömölky Dániel, Gricz István

2013-ban és úgy lett ebből hír, hogy a Magyar Narancsban készült velem egy interjú egy korábban megjelent regényem kapcsán és megkérdezték, min dolgozom éppen. Mondtam, hogy a Biharin. Olvasták a Klub Rádióban ezt az interjút, behívtak beszélgetni, és az adást hallotta Máté Gábor, s érdekelni kezdte a Bihari története. Megkeresett Facebookon és elkérte a darabomat, én pedig örömmel odaadtam.

Hogyan kezdődött a Bihari története – miről szól, milyen történet ez?

A kádári titkosszolgálatoknak a művészeti életből is számos embert sikerült beszervezniük, és mindenkit más alapon zsaroltak meg, hogy elérjék, hogy együttműködjön a hatóságokkal. Ez a történet egy jelentős magyar írónak, Tar Sándornak a beszervezéséről szól és arról, hogy a szocializmus bukása után Tar ügynökmúltjának híre kipattant. Itt jegyezném meg, hogy a darabbeli figurába más, egyéb karaktereket is belesűrítettem, tehát nem csupán és nem kizárólag Tarról van szó, akadt számos más bukás is a közelmúltban, ami nagy figyelmet keltett. A darabban szereplő Sándornak legszűkebb baráti köréről, a demokratikus ellenzék néhány kulcsfigurájáról kellett információkat adnia. Ennek a darabnak a címszereplőjét, a Bihari fedőnevű ügynököt a homoszexualitásával zsarolták. Ezt biztosan tudták róla, mert szinte mindenkit figyeltek az országban, akár itthon tartózkodott, akár - jelen esetben - külföldön. A darab címszereplője az NDK-ban dolgozott pár évig, ahová sok fiatal szakmunkás ment ki dolgozni szervezett keretek között, azért, hogy a fejlettebb NDK-s termelési kultúrát megtanulják a német nagyipari üzemekben. A főszereplő Lipcsében kapott munkát, majd amikor visszajött Magyarországra, a hatóságok számára világossá vált, hogy fogást találhatnak rajta: egy neves író, aki homoszexuális... Az ügynököt nagyon szerették a kortársai, nagyra tartották írásművészetét, feltétlenül megbíztak benne. Egy olyan világról írt, mely a társadalom legalsó szintje, az ipari munkásság tagjairól: a vidékről felhozott, nagyvárosi, ipari üzemi dolgozók életét mutatta be. Hideg gépolaj- és vasreszelékszagú gyárcsarnokok emberi viszonyait, tragédiáit és magányát vetette papírra. Noha maga nem volt értelmiségi, mégis jól be tudott illeszkedni az írók, költők, szamizdatosok köreibe. Nagyon sokáig káros munkát végzett, a legközelibb barátaira spicliskedett, akik ezért állásvesztéssel, lakásuk bepoloskázásával és rendőri zaklatással bűnhődtek. A rendszerváltás után azonban kiderült az ügynökmúlt, mégpedig úgy, hogy azokon a más-más szereplőkkel történt illegális találkozókon, amelyekről a részletes ügynöki jelentések beszámoltak, a megfigyelt célszemélyen kívül egyetlen állandóan jelenlévő volt csak, s logikus, hogy ő szivárogtatta ki a bizalmas információkat. Ez a lelepleződés óriási megdöbbenést keltett. A darabban, ahogy a valóságban is, a bukott ügynök alkohollal próbálja kompenzálni a súlyos depresszióját és a lelkiismeret-furdalását, míg 2005-ben, egy szombati napon, egy róla szóló televíziós beszélgetést követően a halálba itta magát. Egy másik író minősíthetetlen hangnemben beszélt róla, amit Sándor nem tudott elviselni, ezért lement a sarki kocsmába, ahol vett egy demizson pálinkát és inni kezdett.

Kiírtad magadból ezt a történetet?

Nem, úgy gondolom, hogy ezt nem lehet kiírni. Nagyon jó barátom volt Tar, nagyon szerettem őt, mint mestert és embert. A ’80-as évek elejétől a haláláig jó barátok voltunk. Több olyan embert is ismerek, aki az ellenzéken belül mozgott: amikor Pestre költöztem Debrecenből, kalandvágyból és érdeklődésből beszálltam a szamizdatok terjesztésébe, és több alak volt, akiről megdöbbentő módon derült ki, hogy beszervezték: olyan emberek, akikről soha az életben nem gondoltam volna ezt. Jó emberek, akik nyíltszívűek és őszinte kedvességgel néztek a szemembe. Felfoghatatlan számomra a mai napig, és ezért írtam meg a Biharit. Van egy olyan pszichológiai jelenség, amit úgy hívnak, az ősbizalom elvesztése: ez gyerekeknél szokott megtörténni, olyan esetben, amikor pl. a szülei alkoholisták és bántják. Ekkor megtörténik a világ felé való bizalom és nyitottság elvesztése, ami után már senkiről sem tudják elhinni, hogy jó, igaz és őszinte ember. Velem is ez történt, és nagyon rossz érzés, amit megpróbáltam feldolgozni valahogy, ezért is született meg ez a mű. Túl lenni lehet rajta, de magamban nem tudtam visszaállítani az ősbizalmat a világgal szemben. Ezzel a sokkhatással most már együtt kell élnem: bármi beleférhet egy emberbe, akiről azt gondoltam, ismerem és elfogadom, mégis minden napban benne van, hogy sosem tudhatom, mi derül ki róla.

Itthon az ügynökkérdés nincsen rendezve. A környező országokban, a volt NDK-ban és Csehországban nyilvánosságra hozták az adatokat, ami biztosan sok áldozattal járt, és rengeteg ember kerülhetett lehetetlen helyzetbe a múltja miatt. Ezek az emberek a beszervezés során nagy valószínűséggel sarokba voltak szorítva. Én azonban azt gondolom, hogy ezeket a történeteket borítani kell, mert időről időre a csendből felbukkannak nevek és mindenki azokkal foglalkozik, pedig több ezer név van még rajtuk kívül. Nagyon szorongató és mocsaras ez az egész.

Szerinted az őszinte lelkű embereket könnyebben lehetett beszervezni, mert ők féltek és nehezebben mondtak nemet?

A Bihari főszereplője a valóságban egy végtelenül őszinte és kedves, jóindulatú ember volt, de minden eset más, és a jól kidolgozott módszereiknek köszönhetően a kommunista titkosszolgálatok sokakat nyakon tudtak csípni. Nem tudom, hogy van-e bármilyen reláció az őszinteséggel. Az biztos, hogy voltak, akik nemet is tudtak mondani a III/III-as ügyosztály tisztjeinek. Ehhez szilárd jellem, bátorság, ész és műveltség, polgári kultúra kellett.

Úgy gondolod, hogy következmények nélkül lehetett nemet mondani a beszervezésre?

Az ügynökök sokféleképpen dolgozták fel azt, hogy ügynökök – voltak, akik azonnal elmondták a barátaiknak, hogy jelenteniük kell róluk, volt olyan, aki kitalált jelentéseket írt és volt, aki egyáltalán nem jelentett, ezért őt kizárták a titkosszolgálatok. Nyilvánosságra került információk szerint ezt meg lehetett csinálni, aminek olyan következményei fordulhattak elő, hogy az ellenszegülő karrierje megrekedt – pl. tanársegédből soha nem léphetett elő egyetemi adjunktussá, vagy elveszítette az állását. Aki együttműködött, az fizetésemelést kapott, vagy pl. ahogyan a darabban is történik, szőnyeget és telefonvonal bekötését – amire akkoriban több éves várólista volt - ígértek az információkért cserébe. Külföldi utazásokat intéztek el az ügynököknek, ami nagy szó volt, mert háromévente lehetett engedélyt kapni, vagy autóval próbáltak egyeseket lekenyerezni, amire szintén több évet kellett várni. Az emberek az életükről és a gyerekeik későbbi életéről döntöttek, egzisztenciális okokat vettek figyelembe.

Amikor megtudtad, elkezdtél ellenbizonyítékokat keresni? Mennyit és mikor beszéltetek, miután kiderült?

Megjelent egy leleplező újságcikk, amire a magyar értelmiségi sajtó ráugrott és hónapokon át vitacikkek követték egymást. Nem kellett keresnem, hogy ez igaz-e vagy nem, mert sajnos 100%-osan pontos információ volt. A sajtó sokat foglalkozott ezzel az üggyel, pro és kontra érvek, vélemények láttak napvilágot. A legszélsőségesebb vélemény a fentebb említett TV interjúban hangzott el, ebben azt mondták, takarodjon a magyar irodalomból ez az illető. "Bihari", akinek a valóságban "Hajdú" volt a fedőneve, nem tudta kezelni ezt a helyzetet, bezárkózott. Velem kivételt tett, mert elfogadott, mint „hasonszőrűt.” Miután leleplezték, a halála előtt kétszer beszéltem vele és megkértem, hogy ne foglalkozzon ezzel, mert ő nagyon jó író, és semmi más nem számít. De beleesett egy kátyúba és nem lehetett már őt kihúzni ebből. Rengeteget ivott, gyógyszeres kezelést kapott, a pszichiátriára többször vissza kellett mennie. Megtörtént eset, hogy a kocsmába anyaszült meztelenül ment le, és ezt nem vette észre. Az is megtörtént, hogy a vonaton utazva vadidegen embereknek mesélte el legbensőbb titkait. Nagyon sajnálta és mérges volt, hogy miért pont ő az, aki elviszi a balhét sok más ügynök helyett is – bízott abban, hogy a múltjának ez a része élete végéig titok marad. A tartótisztje is megígérte neki, hogy ez soha nem fog napvilágra kerülni. Ennek ellenére megtudta a világ, aminek következtében elveszítette a barátait.

Mennyi a fiktív rész és mennyi a valóság ebben a történetben?

Bizonyos momentumok nyilvánosak: Tar háttere, az NDK-s múltja, a beszervezése, és az, hogy kikről jelentett. Ezeket a fix pontokat kötöttem össze, vannak benne kitalációk, ugyanakkor van fogalmam a munkásvilágról, mert én is ipari szakközépbe jártam, ipari üzemekben dolgoztam, szakadt ruhájú, svájci sapkás emberek között mozogtam. Ismertem ezt a világot és el tudtam képzelni, milyen közegben élhetett maga a főhős, nem volt megerőltető ennek a miliőnek a leírása. A szereplőnevek fiktívek, ugyanakkor van olyan keresztnév, amely mögött igazi, ma is ismert ember áll.

Miért érezted fontosnak, hogy ezt megírd?

Kötelezőnek éreztem, nem akartam megspórolni ezt a fájdalmas munkát, még akkor sem, ha nehéz és szomorú dolgokat kellett leírnom. Soha nem lehetek nyugodt, és azzal a gondolattal meg kellett barátkoznom, hogy nem tudhatom, hogy a másik emberben mi játszódik le, soha nem bízhatok meg bennük. Ezt össze kell egyeztetni azzal, hogy egy új ismeretség kezdetén mégis képes legyen az ember tisztán átadni magát egy új kapcsolatnak, hiába dolgozik a tudatomban, lelkemben a kisördög.

Mi a szereped a próbákon?

Máté Gábor megengedte, hogy részt vegyek a próbákon, azzal a feltétellel, hogy jól viselkedem. Néha belekotyogok a munkába, mert nem bírom visszafogni magam. A szereplőket alakító színészek fiatalok, akik nem éltek abban az időben, vagy még gyerekek voltak akkor, amikor az ügynökrendszer volt. Elmagyarázok nekik kifejezéseket, poénokat, esetenként tárgyi dolgokat. Ha megkérdeznek, akkor miértekről mondom el a véleményemet, illetve olykor tippeket is adok, színpadi szempontokból hogyan lenne jó megoldani a jeleneteket (pl. hogy szerintem hogyan kell lóbálni fenyegetően egy gumibotot). Szeretem a Katona József Színházat, és noha nem vagyok színházi ember, a kezdetektől fogva volt egy homályos elképzelésem, milyen lesz majd viszontlátni a darabot színpadon. De leginkább csak ámulok-bámulok, hogy miként kapnak a mondataim testet, mélységet és művészi kifejezőerőt. Nekem óriási élmény, hogy itt lehetek, és nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatunk ezen az előadáson.

szöveg: Csikós Kornélia
fotók: Dömölky Dániel