katona

Most dolgozol együtt először Kovács D. Danival?

Daninak 2012-ben volt egy vizsgarendezése a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Székely-Bodó osztály rendezőszakos hallgatójaként. Molière Versailles-i rögtönzését kellett megcsinálniuk. Dani megkeresett, hogy lenne-e kedvem átírni a Molière-szöveget.
Persze igent mondtam, és örülök neki, hogy így alakult, mert szerintem egy sikerült előadás lett belőle, ami megalapozta a későbbi közös munkánkat is. Olyannyira, hogy mikor 2013-ban Bodó Viktor felkérést kapott a Nyitrai Színházi Fesztiváltól, hogy rendezzen titkosrendőrség-megfigyelés témában dokumentarista drámát, elfoglaltságai miatt átadta Daninak és nekem a feladatot, és a feladattal együtt a társulatát is, a Szputnyikot. Elképesztően izgalmas kihívás volt a levéltári kutatás, a dokumentumok felhasználása a drámához, és az egész próbafolyamat – előtte még sosem csináltam ilyet.
A Reflexet végül bemutatták Budapesten, a Jurányiban, majd több európai városban is, többek között Torunban, Drezdában, Prágában és Krakkóban. A maga hibáival együtt, azt hiszem, nagyon büszkék voltunk rá. A következő évben négy színházi munkám is volt: szövegeket írtam Schilling Árpádnak a Krétakör Korrupció és A párt című előadásaihoz, illetve magyarra fordítottam Astor Piazzola A nagyvárosok Máriája című operája librettóját, amit Láng Annamari főszereplésével mutattak be a Katona Sufniban. Végül pedig Szabó Rékával és a Tünet Együttessel dolgoztam a Voyager 3 című izgalmas előadáson. 2015-ben a Mohácsi testvérekkel csináltuk meg a Hairt a Belvárosi Színházban, majd újra Schilling Árpáddal dolgoztam A harag napján. Dani nem sokkal később keresett meg ismét, így kerültem bele az Ahogy tetszikbe.

Korábban is volt alkalmad Shakespeare-művekkel foglalkozni...

Igen, a Sena Dagadu és Márkos Berci vezette W.H. zenekar többek között Shakespeare-szonetteket dolgoz fel, és néhányszor volt szerencsénk velük játszani. Az Akkezdet Phiait vonták be a munkába, és arra kértek minket, hogy készítsünk parafrázisokat a Shakespeare-szövegekhez, illetve adjunk elő a szonettekhez tematikusan kapcsolódó saját szerzeményeket is. A Blow blow thou winter wind kezdetű dal egyébként az Ahogy tetszik fontos momentuma, és a W.H. repertoárjának is az egyik ékköve.

Volt még más Shakespeare-hez köthető munkád is?

Lassan hat éve foglalkozom drámákkal, és tavaly végeztem a Károlin, színháztudomány szakon. Elég sokat foglalkoztam Shakespeare-rel – mind a drámáival, mind pedig a belőlük készült rendezésekkel, és azóta is lépten-nyomon felbukkan az életemben. Kifejezetten érdekesnek tartom, és erre a dráma átírása során jöttem rá, hogy a mai magyar slam poetry formanyelve és a shakespeare-i szöveghagyomány között milyen izgalmas folytonosság látszik. Az a nyelvi-képi logika, ami Shakespeare-nél, főleg a vígjátékokban rendszeresen előbukkan, kísértetiesen emlékeztet arra a mondatszerkezeteket, szólásokat, közmondásokat, állandósult szókapcsolatokat kiforgató humorra, ami a slam-szövegekben is visszaköszön. Tehát ez a típusú szöveg nem merül feledésbe a reneszánsszal, hanem végiggyűrűzik egészen a huszadik század angolszász drámairodalmáig, elég csak Tom Stoppardra gondolnunk. Ha a mai magyar irodalomban komolyabb hangsúlyt fektetnénk
a drámára, nem érte volna ennyire felkészületlenül a közeget a slam poetry érkezése. Fontos, hogy ez a fajta gondolkodás a szövegről létezik, és máig velünk él. Nem meglepő tehát, hogy a színház sokkal nyitottabban fogadta a slamet, és azt is látjuk, hogy nem csak az előadásszerűsége, hanem a számára már ismerős szöveghagyomány miatt is.

A jelenlegi szövegkönyvet mennyire írtad/írtátok át ennek a kapcsolatnak a fényében?

A remek 2006-os fordítás bizonyos fontos részeit megtartottuk ugyan, de azért próbáltunk bátran hozzányúlni a drámaszöveghez. Nádasdyt költőként is igen nagyra tartom, és úgy éreztem, hogy az Ahogy tetszik dalfordításai kivételesen jól sikerültek. A párbeszédes részeknél, főleg a frappáns sorharcoknál merült föl bennem a kérdés, hogy lehet-e őket még modernebbre szabni, a legfiatalabb nemzedék számára is érthetővé és élvezetessé tenni. Dani egy mai, laza slames szöveget kért, és amikor azon gondolkodtam, hogyan is lehetne átírni Shakespeare-t, akkor jöttem rá, hogy lényegében egyáltalán nem áll olyan távol egymástól a kettő.

Mennyire lett aktuális a mű?

Kereshetjük a politikát az autoriter udvar és a szabadgondolkodók lakta erdő közt feszülő ellentétben, vagy fölkaphatjuk a fejünket Jaques némely elmés társadalomkritikus megjegyzésére, tehát finom utalások szintjén természetesen a mi verziónkban is megjelenik majd a mai közélet. De az én olvasatomban ez a dráma elsősorban a szerelemről, az emberi kapcsolatok alakulásáról és legfőképpen a nyelv szeretetéről szól. Úgy látom, hogy a vígjátéki feszültség egyfelől a félreértésekből, becsapásokból, álruhába öltözésekből fakad, de még talán ennél is fontosabb az a nyelvi humor, ami állandó vibrálásban tartja a drámát. Nádasdy fordítása tehát nemcsak remek szöveg, hanem egy komoly filológiai kutatás eredménye is. Lábjegyzeteivel és magyarázataival igazi kincsesbánya az újrafordítónak.

Mennyi időt töltöttél a szövegkönyv megírásával?

Az újévben kezdtem neki a munkának, Berlinből hazafelé, egy 10 órás vonatúton, ingadozó wifivel és árammal. Ezt követően írtam még néhány napig, majd Radnai Annamarival, az előadás dramaturgjával és Danival dolgoztunk tovább, intenzíven, két héten át.
Még most sincs teljesen kész, hiszen a szöveg a próbák közben is folyamatosan alakul, kiegészül a színészek improvizációival is. A dramaturgiai változtatások érintették a jelenetek sorrendjét és a szövegtest egészét, sőt, szerepelhagyásokra és -összevonásokra is sor került.

Belefér ez ma? Vagy tiszteletlenségnek számít?

Azt gondolom, hogy ez egy bátor kísérlet, és mi, akik érvényes színházat szeretnénk csinálni, nem tehetünk mást, mint hogy újra és újra zavarba hozzuk saját magunkat és a közönséget. Az, hogy tisztelettel adózunk egy fordításnak, nem jelenti azt, hogy ne mernénk adott esetben pimaszul hozzányúlni. Nádasdy nemcsak költő és fordító, hanem nyelvész is, aki az organikusan alakuló nyelvben hisz. Mi is azt gondoljuk, hogy az új nyelv, amin az Ahogy tetszik megszólal, megfelel majd funkcióinak ellátására.
Különben is vannak hagyományőrző színházak, de a Katona egy progresszív hely.

Izgatott vagy?

Nem izgulok különösebben. Abszolút bizalmi volt a légkör, ami Annamari, Dani és köztem kialakult, és így másfél hónap munkát követően van némi rálátásunk az anyagra. Az olvasópróba is elég jól sikerült, és amikor a munkatársaim megbíznak bennem, az azért elég megnyugtató érzés.

szöveg: Csikós Kornélia
fotók: Brozsek Niki

Január 16-án lesz a bemutatója Mike Leigh Abigail bulija című darabjának, Ascher Tamás rendezésében. A nyílt próba izgalmasan indult, ugyanis a nézők a színpadon keresztül közelítették meg a nézőteret. Miután elfoglalta mindenki a helyét, a rendező a látványhoz és a történethez fűzött hozzá tudnivalókat. Az előadás nyílt próbáján jártam.

A színpad jobb oldalán egy kanapé, fotelek és egy dohányzóasztal látható, mögötte polcrendszer, melyen bakelitlemezek, s azok lejátszója, szivardoboz, magazinok és néhány könyv található. A színpad baloldalán a bárpult, mögötte pedig az ebédlő. Az előadásban kiemelten szerepet kapnak a berendezési tárgyak: a szomszédasszonyok beszédtémája, és a társadalmi rangot is bemutató kellékek mind a házigazdák ízléséről és pénzügyi helyzetéről árulkodnak - a legújabb kanapétól kezdve az antik gyertyatartóig. A darab szereplői módosabb és kevésbé módos középosztálybeliek.
 

A rendező elmondta, hogy a történetből 1977-ben tévéváltozat is készült. Mike Leigh – aki színházi és filmes területen egyaránt működött – az előadáshoz meghallgatásokat tartott, egyesével hallgatta meg a színészeket, amiből egy idő után improvizatív módon történetek alakultak. A negyedik hónap végén kezdtek csak forgatni, addig alakítgatták a történetet. Eredetileg a történet a 70-es években játszódik, Ascher viszont nem rögzítette ehhez az évtizedhez, kitágította az értelmezhető időszakot, példaként felhozva, hogy: „lehet akár 1999 is.”

Ascher Tamás bevezetője után három jelenetet nézhettünk meg: az első jelenetben rögtön kitisztul a helyzet, Beverly (Rezes Judit) és Laurence (Kocsis Gergely) partit adnak néhány régi és új barátjuknak. A vendégeik pedig Angie (Jordán Adél) és Tony (Ötvös András), akik nemrég költöztek a városba, illetve Suzy (Ónodi Eszter), akinek 15 éves lánya, Abigail, bulit rendez otthon. 

A drámai megnyilvánulásokkal szinte pártot alapító és a társaságból magát állandóan kiemelő nőszemély Beverly és a mindenképpen másoknak megfelelni és másokra hasonlítani akaró, gimnazista lányként viselkedő Angie alakítják a beszédesebb nőket. Suzy, a gyermekéért aggódó, lelki szemeivel a házibuliban, ám fizikailag a felnőttek koktélpartiján van jelen - ő testesíti meg a harmadik, szófukarabb nőt. A férfiakat a szótlan, ugyanakkor kíváncsi és könnyen felingerelhető Tony, illetve a feleségének minden parancsát teljesítő, filozófiai magasságokban repkedő, jó humorú férj, Laurence mutatja be, akinek vicces félmondatain nagyon nevetett a közönség.

A második jelenetben a nők, a harmadik jelenetben a férfiak kaptak nagyobb szerepet, amikor visszaérkeztek a szomszédban zajló házibuli ellenőrzéséből: csak átmentek megnézni, minden rendben van-e. Tették mindezt Suzy kedvéért és a nyugalom kedvéért is, ugyanis nem nyaggatják őket tovább feleségeik a parti további részében, ha ezt megteszik.
 

A rendező instrukciói szerint újra és újra el kellett játszaniuk a színészeknek az egyes jelenetek részleteit, míg nem lettek megfelelőek – az ismétlések gyakoriságában közrejátszott az is, hogy Rezes Judit és Jordán Adél meg voltak fázva és néha beleköhögtek a jelenetekbe. Ascher ezt annyival összegezte: „ha tehetném, rájuk szólnék, köztudott, hogy a nézőkre is azonnal rászólok!”

A nagyjából egy térben játszódó előadásban jól kirajzolódnak a karakterek: az eleinte udvariaskodó, túl kedves mondatok elegyednek a későbbiekben éles, parancsoló hangenmű felszólításokkal. Érezhető, hogy jelentéktelennek tűnő mondatok mögött húzódik meg a konfliktushalmaz.

A másfél órás próbán ennyit tártak a szemünk elé, de a három jelenet is meggyőzte a jókedvűen távozó nézőket: érdemes lesz visszatérni a Kamrába, a humoros előadásból nem lőttek le nekünk minden poént.

Csikós Kornélia

Krimi és egy különös szerelmi történet az Ahol a farkas is jó című előadás: Jancsó Piroska, a törökszentmiklósi sorozatgyilkos lány fényképébe beleszeret az író Rubin Szilárd. A halálra ítélt lány ártatlanságát 40 évig kutató író és a gyilkosságok eseményeit párhuzamosan feldolgozó, különös látványvilágú előadásról, a próbákról, Piroska szerepéről mesél a lányt alakító Borbély Alexandra.

- Amikor Gothár Péter elkezdte rendezni a darabot, milyen érzéseid voltak a szereppel kapcsolatban? Hittél Piroska ártatlanságában?
- Most már nem is látom ezt kívülről úgy, mint az elején. Amikor megkaptam a hírt, hogy miről is szól ez a darab, akkor nagyon elszörnyedtem, hogy ez annyira brutális és durva, már most fáj tőle a lelkem. Amikor az olvasópróba előtt elolvastam azt, amit Gothár Péter összeállított Németh Gáborral – többek között bírósági vallomások és Rubin Szilárd Aprószentek című könyve alapján -, tulajdonképpen végigbőgtem az egészet. Nagyon sajnáltam ezt a lányt és nagyon megérintett ez a történet. A színésznek kötelessége, hogy mindig megtalálja az igazságát annak a karakternek, akit próbál – nekem is ez volt a dolgom. Megszerettem ezt a lányt és tudom, hogy a betegsége – ha azt mondjuk, hogy ez egy betegség – köszönhető a sanyarú sorsának és az anyjának, aki egy eltorzult, elállatiasodott nő volt. Amit tőle látott vagy kapott, az végzetes, rossz minőségű életbe tolta Piroskát. Piroska nem tudta, mi a szeretet, mert elvették tőle. Belegondolva abba, hogy milyen környezetben élt, nem is tudhatta, mi az. Piroskát bűnösnek tartom, de meg kell ismerni a történetét és nem szabad élből elutasítani. Ez nem felmentés, de valamilyen magyarázatot ad.
 

- Elképzelhetőnek tartod, hogy Rubin Szilárd a szerelem miatt kutatott negyven évig a történtek után, vagy szerinted valami más oka is lehetett a háttérben?
- Szerintem magát is fel akarta menteni az alól, hogy beleszeretett egy halott gyilkosnak a fényképébe, mintha megpróbálta volna ezt a ritka és furcsa helyzetet megmagyarázni magának. Talánha azt mondja, hogy Piroska nem gyilkos, akkor könnyebb lesz neki, és talál a lelkének egyfajta menedéket.

- A nyílt próbákon úgy tűnt, hogy Gothár Péterrel könnyen megértitek egymást. Végig jól tudtatok együtt dolgozni?
- Merem állítani, hogy mi nagyon jól dolgozunk együtt. Rá vagyok hangolódva az ő képeire – mindig, amikor mond valamit és elképzelem, azt gondolom, hogy teljesen igaza van. Bennem szinte 100%-os az elfogadás az ő világa iránt, bizalom alakult ki már az első munkánktól, a Kriplitől kezdve. Ugyanakkor kemény Gothár Péterrel együtt dolgozni, szerintem sokaknak túl szigorú lehet – rám viszont jó hatással van ez. Lenyűgözőnek találtam azokat a filmszerű képeket, melyekkel napnap után előállt. Pelsőczy Rékával is sokat gondolkoztunk azon, hogy honnan jönnek ezek a remek ötletei? Gothárnál az a nehéz – de igazából ez a színészek munkája –, hogy a lelkednek egy bizonyos érzékenységi fokon kell működnie a próbán: mindent meg kell élni, nem lehet kamuzni. Ez a koncentráltság megviselt, de sokat adott is. Például amikor az ítélethirdetésnél állnak körülöttem az emberek: ez előszörre olyan pillanat volt , amivel soha nem fogok újra találkozni – a Piroskával történtek valós pillanatát kaptam meg. Éreztem, hogy tér és idő megszűnt, azon kívül kerültem, néztem a szemeket és arra gondoltam, hogy ez rettenetes lehetett.

- Miért ajánlod az Ahol a farkas is jó-t?
- Az egyik ok az, hogy igaz történet alapján készült – ez számomra nagy vonzerővel bírt már régen is, mert ettől még valóságosabbá válik minden film vagy előadás. A másik ok, hogy szerintem ez különleges szerelemi történet, ha Rubin Szilárd szemszögéből nézzük. Találkozástól mentes – mert a szereplők életükben sosem botlottak egymásba, ezért olyan, mintha Gothár Péter ezt a találkozást megadta volna nekik 2014-ben a Kamra színpadán.
 

- Van valami, amit hiányolsz a darabból?
- Nem maradt hiányérzetem, de remélem, hogy a darab érik és fejlődik még. Gothár bátor rendező, és úgy gondolom, merésznek kell lennünk – a színházban is és az életben is, mert ha nem, akkor egy csomó minden nem fog velünk megtörténni. Értékelem a bátorságot – mind színészileg, mind emberileg. Örülök, mert ez a szerep nagyon jó dolog az életemben és remélem, hogy még sokáig lesz.

Csikós Kornélia 

„Ő az a lány, akivel egész életemben játszani szerettem volna.”
Rubin Szilárd

A szombati nyílt próbán nézhettük meg, hogy hogyan készül az Ahol a farkas is jó. A Kamra előterében zsibongó tömegben öt perccel a próba kezdete előtt megjelentek a szereplők és elvegyültek a közönség tagjai között – szokatlan, de annál érdekesebb felütés.

A darab egy sorozatgyilkosságról szól: Törökszentmiklóson 1953 októbere és 1954 augusztusa között öt tizenéves lány tűnt el – a gyanúsítgatások során a húsz éves Jancsó Piroska neve merült fel egyre gyakrabban. A lány minden alkalommal kimagyarázta magát, végül feljelentették és a bíróság halálra ítélte. Rubin Szilárd negyven évig foglalkozott a történettel, megszállottsága egy szerelemnek köszönhető: Piroska képét megpillantva beleszeretett és a lány ártatlanságát próbálta kutatásával bebizonyítani. Története két évvel ezelőtt jelent meg könyvben, Aprószentek címmel. Különös csavar az előadásban, hogy Gothár Péter rendezésében Rubin Szilárd figurájának közreműködésével göngyölítik fel az események fonalát.

A színpadkép egy fordított L alakra emlékeztet – a történet íróját, Rubin Szilárdot alakító Keresztes Tamás áll előtte és nekikezd a bevezető szövegnek. A díszlet kevés elemből áll, nincsen túlzsúfolva – a sok helyszínváltás és mozgás miatt például az asztal és a tükörként funkcionáló üveglap pusztán lóg a színpad fölött, és mint egy függöny, könnyen elhúzható a színpad végére. Az első jelenetben a tükör mögött egy kerevet látható, melyen a főszereplő Piroska (Borbély Alexandra) ül, mellette pedig egy szerzetes. A színpad előtt, jobb oldalon egy zongora áll, ezen Rezes Judit játszik a későbbi presszójelenetben.

 

A nézőtér is a játéktér része – erre utal a nézőtérbe ékelt kávézóasztal, illetve az előadás során a széksorok átrendezése, ami kifejezetten izgalmas színházi helyzetet teremt.

A szereplők közül ketten is több figura bőrébe bújnak: Pelsőczy Réka Piroska anyját, a presszós pincérnőt és a megmenekült, Piroskát feljelentő lányt alakítja; Rezes Judit az egyik áldozatot, Marikát és a presszóban éneklő-zongorázó Művésznőt játssza. Keresztes Tamás mindenhol ott van, mindenről tudni akar és mindenkivel beszél - de ezt udvariasan, alig észrevehetően teszi, nagyon jól alakítva az írót, aki egyetlen fényképet látva beleszeretett a sorozatgyilkos lányba.

A zárójelenet, az ítélethirdetés a nézőtéren kapott helyet: székek és nézők félreállítva (mint a vidéki akasztásoknál: a közönség, akár a falu népe figyeli az eseményeket), középen a rendőrök, Piroska és Rubin Szilárd a bizonyítékokat bemutatva hozzák meg az ítéletet.

A tragikus, egyben lírai történetet feldolgozó darabhoz rideg, feszült légkör társul, a próba utolsó mozzanataként pedig egy teszt következett: a közönség meglepetésére az első sorban ülőknek fekete esernyőket osztottak ki a színészek, de a rendező nem árulta el az okát: a miértre a bemutatóig még várni kell.

Csikós Kornélia