Help Sales ÁSZF

Pelsőczy Réka: Ez egy szuperprodukció

Október 18-án lesz először látható Az iglic, a Katona és a Budapest Bábszínház közös produkciója. A kifejezetten felnőtteknek szánt, beragadó emberi kapcsolatokról és függőségekről is szóló, különleges atmoszférájú előadásról a címszereplőt, Pelsőczy Rékát kérdeztük.

[Tengely Gábor: Leleplezzük a mesék kegyetlenségét - korábbi interjúnk a rendezővel]

Először is, kicsoda pontosan az iglic?

Nos, nagyon sok mindent tudok róla, ám ez egyelőre nem állt össze teljesen egységes, logikus képpé. Mondok inkább pár dolgot. Ő egy szellem és nagyon erősen női szellem, ebben biztos vagyok. Tulajdonképpen ahhoz tudom hasonlítani az iglichez való viszonyt, amikor látunk egy hajléktalant vagy akár nem is hajléktalant, hanem egy teljesen normálisnak tűnő embert az utcán furcsa dolgokat csinálni. Például dialógust folytatni egy láthatatlan alakkal vagy úgy csinálni, mintha menne mellette valaki. Igazából az iglic testetlen szellem. És nem egy jó szellem! Iszonyúan birtokolni akar, nagyon szeretetéhes, de közben gonosz, játékos is.



Mennyire érzed, hogy ez a szerep rád illik? Mert Tengely Gábor nagyon régóta gondolkozik a darabon és abban, hogy te játszd el a főszerepet.

Nagyon jól esik, hogy Gábor ezt gondolja! Ezt még egy olyan pillanatban mondta, körülbelül öt évvel ezelőtt, amikor nem voltam jó állapotban, és igazából nagyon vártam valamilyen külső megerősítésre az életemben. Másrészt, ez ugye a legnehezebb, amikor egy színésznek azt mondják, hogy olyan, mint te. Erre mondta Molnár Piroska, aki segített a szövegben, hogy ez nagyon tág fogalom, hogy én milyen vagyok.

Hogyan tudod megfogni?


Valószínű, hogy érzelmileg leginkább a saját birtoklási vágyamból fogok tudni fogalmazni. Az olyan típusú szeretetből vagy szerelemből, ami árt, tehát ami nem igazi szeretet, hanem kisajátítani és birtokolni akarja a másikat, mert akkor érzi, hogy ő van. Az iglic nem egy egészséges, nem egy önbizalomteli szellem.

Milyen a próbafolyamat? Nem furcsa, hogy most nem te rendezel?

De, abszolút! Nem tudok kibújni a bőrömből és ezt nagyon utálom. Főleg egy főszerepnél nagyon jó lenne, ha csak magammal lehetnék elfoglalva. De közben olyan jó hangulat van és Gábor laza ebben, tehát nincs olyan, hogy ha van egy ötleted, akkor azt tartsd magadban…

Pár dolgot persze máshogy csinálnék, és ezek közül van, amiket mondok Gábornak és van, amiket nem. Van, amit tudom, hogy azért csinál máshogy, mert ő más ízlés, más világ, mint én. Ő mindig kockáztat, mindig újat keres. Ez egy szuperprodukció, még akkor is, ha  kamara-előadás.  Sokan vagyunk benne, énekes meg táncos részek, szóval nagy munka folyik amellett, hogy mi hárman, Hanna, Szandra (Pálos Hanna, Borbély Alexandra) és én ezeket a szerepeket csinálgatjuk.

Azért a vázlatok alapján számotokra is komolyabb koreográfiát igényel majd az a színpadkép…

Igen, de gyönyörű lesz! Iszonyú jól néz ki a díszlet, olyan csövekből van összerakva, mint az építkezések állványzatai. Ezeken fel is fogok mászni. Nagyon jól használható, jó tereket ad. És olyan ferde színpad lesz, amit lehet kívülről forgatni. Az egész olyan, mint egy horror-játszótér… Nagyon jó az, hogy Gábor ekkora energiát fektet a szellemvilág megmutatásába, ráadásul  itt mindenkinek ki van találva a története, mindegyik szellemnek van külön zenéje, amire az ő dolgai történnek. Sok humorral dolgozik Kitty is, meg jó zenéket szerzett Árpi (Fejes Kitty koreográfus, illetve Kákonyi Árpád zeneszerző), iszonyú jó figurák vannak a Bábszínházban, érdekesek.



Ezek szerint jó a munka a Bábszínházban.

A bábszínházasok  csodálatosak! A Katona társulata is  híres arról, hogy fegyelmezetten és a munkára koncentrálva dolgozik, de a bábszínház is ilyen. Koncentráltak. Ügyesek. Figyelnek, nem dumálnak, nem fúrnak, nem kritizálnak, nem kérdeznek, nem akadékoskodnak. Dolgoznak. Nagyon jó velük lenni.

Hajnal Márton

Caryl Churchill: Az iglic | bemutató: 2013. október 18.


0 Tovább

Tengely Gábor: Leleplezzük a mesék kegyetlenségét

Függőségek, bent ragadt, elszakadni nem tudó kapcsolatok, mese és valóság elmosódó határai a Katona és a Bábszínház kifejezetten felnőtteknek szóló előadásában. Az Iglic rendezőjével, Tengely Gáborral beszélgettünk.

Az ismertető alapján nehéz pontosan elhelyezni az előadást műfajilag vagy akár hangulatilag. Mire számíthat a néző?

Tulajdonképpen, sok párhuzamosan futó történetet láthatunk majd az előadásban és ezek a történetek vagy ellenpontozzák vagy támogatják egymást. Az úgynevezett főszál két lány, Josie és Lily története, akik nagyon erős, szinte testvéri kapcsolatban vannak egymással. A címszereplő iglic, egy B-kategóriás tündér, viszonylagos varázshatalmakkal és varázstulajdonságokkal, megpróbálja megszerezni magának először az egyiket, utána a másikat. Primer szinten ez a történet, de közben ugyanúgy szól a társadalom perifériáján élők lelkivilágáról és a lelki nyomorukról, mint ahogyan szól a mindannyiunk életében jelenlévő függőségekről és azokról a kapcsolatokról, amiktől nem tudunk vagy nem akarunk elszakadni… Ez egy abszolút felnőtteknek szóló előadás lesz, sem tartalmilag, sem formailag egyáltalán nem való gyerekeknek.

Mindenképpen aktív befogadói részvételre kell készülni. Caryl Churchill egy kísérletező író egyrészt a szöveg, másrészt a helyzetek szintjén is nagyon költői az egész darab. És erre még jön egy izgalmas képi világ is, amit Cziegler Balázs és Tihanyi Ildikó tervezőkkel alkottunk meg.




Azt mondod, kifejezetten felnőtteknek szóló előadásról van szó. A jegyértékesítésnél dolgozva kijelenthetem, hogy sokaknak fejtörést okoz ez ügyben a Bábszínház mint helyszín.

Fontosnak tartom leszögezni, hogy a báb egy színházi műfaj, egy esztétika, egy gondolkodásmód, amely egyáltalán nem feltétlenül azonos a gyerekszínházzal. Nem csak gyerekeknek készülnek bábelőadások, hanem felnőtteknek is, a Budapest Bábszínház repertoárjában is van erre példa.

Másrészt Az iglic nem úgy lesz bábszínház, ahogy az ember várná. Leginkább metaforikus szinten van benne jelen a báb, mint gondolat. Mindenféle klasszikus bábtechnikát keverünk az élő ember testével, tehát vizuálisan is nagyon érdekes kísérlet. Kicsit adunk azzal a nézői elvárásoknak, hogy ide csábítjuk őket a Bábszínházba, ahova nem feltétlenül szoktak járni, ráadásul egy mesére, de ugyanakkor szembe is megyünk ezzel.

Az előadás a Katona és a Budapest Bábszínház közös produkciója. Miben volt nehéz vagy gyümölcsöző a két társulat munkája?

Az, hogy a két színház színészei összekeveredtek és egymásba folynak azok a dolgok, amiket ők tudnak vagy amiket hoznak magukkal, különleges atmoszférát fog eredményezni az előadásban. Nem csak formailag. Mindig jó szerintem egy új impulzust kapni akár egy vendégszínésztől, akár egy új helyszínen. Ráadásul körülbelül öt perc alatt oldódott fel a két társaság, miután először találkoztak. És közben az is nagyon érdekes, hogy a darab mesékről szól, mesei elemekkel operál és itt játsszuk a Bábszínház kamaratermében. És leleplezzük a mesék kegyetlenségét, a mesei alakoknak a valóságát, hogy mikből táplálkoznak ők. Mintha a gyerekkori álmainknak, félelmeinknek, képzelt világainknak egyszer csak meglátnánk a felnőtt, valóságos oldalát. Talán bizarr élmény felnőttként beülni a Bábszínházba, ugyanazokra a székekre, amelyeken délelőtt még gyerekek nézték például a Lúdas Matyit – és ez a furcsa érzés nagyon jól illik a darab meséket kifordító, különös hangulatához. Mintha a varázslatok gyerekkori helyszínén felnőttként egyszer csak bepillanthatnánk a varázslat mögé, a B kategóriás tündérek és depressziós mesei lények kiábrándító világába.

Érdekes, hogy te vagy a harmadik, aki Az iglicet itthon megrendezi.Van e elképzelésed esetleg arról, hogy miért ilyen mellőzött a darab, holott egy fontos kortárs drámaíró jelentős alkotásáról van szó?

Valószínűleg azért, mert ez egy nagyon nagy feladvány. Mi teljesen máshogy nyúltunk hozzá, mint az eddigi előadások. Azt nem mondom, hogy most mi fedeztünk fel valamit, mert nem láttam az összes előadást a világon, de megpróbáltuk érthetővé, élhetővé, kézzelfoghatóvá tenni ezeket a metaforákat. Ez az egyik dolog, a másik meg, hogy azért játsszák nagyon ritkán, mert meg kell hozzá találni a színháznak vagy a rendezőnek az ő iglicét. Akiben megvannak azok a színészi tulajdonságok és képességek, amik hitelesíteni tudják ezt a nagyon furcsa, nagyon bonyolult, nagyon összetett személyiséget, ami hol öreg, hol fiatal, hol férfi, hol nő, hol úgy viselkedik, mint egy ovis, hol úgy megy előre, mint a kombájn és aratja le a neki járó dolgokat. Nagyon sok éve akarok ezzel az anyaggal foglalkozni és nagyon sok éve már (Pelsőczy) Rékát éreztem erre a megfelelő színésznek.



Általában inkább bábszínházat csinálsz. Milyen érzés élőszereplőkkel dolgozni?

Az az érdekes, hogy nekem is sokkal jobban el kell eresztenem az agyamat, én nagyon kocka ember vagyok. Sokkal jobban dominálnak most itt az emocionális dolgok, mint egy bábelőadásnál. Olyan színészi kreativitással találkoztam, ami nagyon ritka és bábnál nem is feltétlenül lehetséges, mert egy bábbal nem lehet jól improvizálni, sokkal kötöttebb forma, muszáj lerakni egy kottát. Egyszerűen, ahogy megfejtjük közösen a dolgokat, olyan kaland, ami teljesen felszabadító és varázslatos. És közben azt érzem, hogy a színészek is abszolút megtermékenyítően hatnak egymásra. Ahogy különböző világok, korosztályok és gondolkodások egyszer csak összeszikráznak és elindulnak egy közös ösvényen, ez egyszerűen tényleg csoda. Én most ettől nagyon boldog vagyok.

Hajnal Márton

Caryl Churchill: Az iglic | bemutató: 2013. október 18.


0 Tovább

katona

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek