Január végén mutatjuk be a Rükvercet a Kamrában.  Arról, hogy Kerékgyártó István regényének miért pont most kell színpadon megvalósulnia, Máté Gábor az előadáshoz kapcsolódó nyílt próbán már beszélt (beszámolónk a nyílt próbáról itt olvasható) A bemutató előtt két héttel arról kérdeztük Máté Gábort, hogyan birkóznak meg az alkotók a Rükverc adta szakmai kihívásokkal. [leírás, szereposztás és fotók az előadás színlapján]



A történetmesélés maradt az adaptáció fő célja vagy inkább apró kis mozaikok felvillantása a főszereplő, Vidra Zsolt életéből?

Most még semmilyen rálátásom nincs erre, még egyben nem láttam a jeleneteket, így nem tudom, hogy mit ad ki igazából. A történetmesélés ebben a kérdésben nem játszik egy az egyben szerepet, mert nem az van, mint egy színdarabban, hogy vannak szereplők, akikkel történik valami és a végén lesz majd valami ezekkel a szereplőkkel. Itt eleve visszafelé megyünk időben és iszonyú sok a szereplő. Lehet, hogy mindennek ellentmond, amit most csinálunk.  Leginkább valamiféle Akárki-történetre hasonlít, ha mindenképpen valamilyen drámatípust kellene megnevezni. Arra vagyok kíváncsi, vajon színpadon működik-e, amit nekem  a könyv adott, amikor olvastam, hogy szabálytalan és hogy visszafelé megy az időben.

Számomra a Rükverc leginkább egy lecsúszástörténet. Úgy látom, ez nem csupán Vidra Zsolt, hajléktalan ember története. Az ország is errefelé megy. Azt érzem, hogy az egész ország csúszik lefelé. Anyagi és morális értelemben. Az elszegényedés mértéke olyan hatalmas, hogy erről beszélni kell.



Azért a mozaikokat mégis valahogy egyben kell tartani. Benne maradt például a narráció is, ami talán ezt a célt szolgálhatja.

A mai drámaírói technikában a narratív elemek használata nagyon népszerű, bár ilyen magyar darab alig van, úgyhogy ebből a szempontból ez egy formai kísérlet is lehet. Tulajdonképpen ezért is nem az íróval készíttettem az adaptációt, hanem Radnai Annamária dramaturggal. Attól tartottam, hogy egy olyan író, akinek nincs gyakorlata a drámaírásban, túlságosan is szabályszerű drámatípust akar majd alkotni, ahol mindent többször el kell mondani ahhoz, hogy teátrálisan bármi létrejöhessen.

Vidra Zsolt kettős szereposztását a ,,Bán-lehetőségen” túl még mi indokolta? (Bán Bálint, a Színművészeti Egyetem végzős hallgatójaként szakmai gyakorlatát a Katona József Színháznál tölti, ahol édesapja, Bán János alapító társulati tag)

Nem akartam, hogy egy fiatal színész idős embert alakítson vagy fordítva. Azt akarom láttatni, kézzel foghatóvá tenni,  hogy a fiatalságban megtestesül a lehetőség.  Arról akartam ezáltal beszélni, hogy a lehetőségekről hogyan lehet lecsúszni, vagy mennyire le lehet csúszni. Vagy mennyire brutális az, amikor megszűnnek valakinek a kapaszkodói. Én a mai világ drámai hősének a hajléktalant tartom. Antihős persze, de hős.



Említette a nyílt próbán, felmerült az, hogy fordítva kezdjék el próbálni, tehát a születéstől kezdve, de mivel a színész formát is tanul, maradtak az eredeti sorrendnél. Hogyan boldogulnak a színészek?

Én azt vettem észre, hogy az jár jól, aki mindig a konkrét szituációt játssza. Ilyen szempontból nagyon hasonlít egy színművészetis vizsgához, ahol különböző jeleneteket játszunk egy vizsgán és elkezdjük valamilyen jelenettel, sokszor csak azért, mert az úgy praktikus. Tehát az első jelenet azért az első jelenet, mert sok a díszlet, aztán utána az következik, amit könnyű átdíszíteni. Ott tapasztaltam meg - különösen az olyan életjeleneteknél, amikor a saját életükből kell a növendékeknek jelenetet hozniuk - , hogy a vizsgából sokszor kiadódik egy színdarab. Noha semmi közük  egymáshoz a különböző sorsoknak vagy jeleneteknek. A Rükvercben  az a nehéz, hogy jellemben nem fejlődik senki. Egyetlen egy szereplő fejlődhetne, az a Vidra, aki viszont visszafelé megy az életében.

A történetben gyakran előfordul szex, halál, erőszak. Ezek mindig kényes témák színpadon és mindenképpen stilizációhoz kell nyúlni, kérdés, hogy milyen mértékben? A próbák során láttam olyat is, hogy dobolás a verekedés, a szexet pedig imitálják.

Ezek a formai kitalációk még bőven változhatnak a bemutatóig. Az előadás terveim szerint egy hatalmas szatyorban fog játszódni - ez már eleve kijelöl egy stílust. Nem lesznek igazi jelmezek, a különböző pólókra és trikókra az éppen adott szereplő neve lesz ráírva, ez nagyfokú szabadságot ad. Most még a díszlet is csak jelzés, nem látjuk eléggé  az előadásnak a formai keretét. Remélem, hogy ez együtt kiad valamit, amibe belefér, hogy a verekedés  dobolás, a szexjelenet meg akár csak valami imitáció. Én amúgy is nagyon szexjelenet-ellenes vagyok, hogy úgy mondjam.

Fullár Fanni