Mészáros Béla: El is kell hinnem, hogy kaphatok felmentést

Mészáros Béla alakítja Ménes Attila Bihari című drámájában a főszereplőt. A próbafolyamat könnyebb és nehezebb pillanatairól, Tar Sándorról és az ő megformálásáról kérdeztem őt.

Hogy haladsz a szövegtanulással?

Jól, bár még most is vannak a szöveggel kapcsolatban változtatások – többször is játszódik egy-egy jelenet a szobámban, és több idézett tartalom lesz majd benne. Például gépelés közben visszaidézek majd eredeti Tar Sándor-szövegeket.

Milyen lesz a díszlet és a jelmez?

Egy egyszerű, kocka díszlet lesz, ami többek között a lakásomat is mutatja majd. Azt találtuk ki, hogy végig bent maradok a színpadon, a többi szereplő fog változni körülöttem, és ők alakítják át jelenetenként a díszletet. A jelmezemről még nem tudok többet, csak annyit, hogy az előadás elején és végén ugyanaz lesz a ruhám.

Katona József Színház Bihari Mészáros Béla Ménes Attila Máté Gábor

Sándor egy konkrét személy, vagy több ügynök helyzetét jeleníted meg összességében?

Ez egy félig fiktív történet: Tar Sándor személyét alapul véve más, hasonló alakokat is beleírt a szerző ebbe a szerepbe. Sok minden kitaláció a történetben. Az, hogy kikkel találkozott és kikről jelentett, az tudható. Ménes Attila írói szabadsága sokat hozzáadott a történethez. Sajnálom, hogy nincs felvétel Sándorról, mert nagyon érdekelne, milyen gesztusai voltak és hogyan beszélt. Jó lenne látni, hogy milyen volt az a zárkózottság, ami állítólag jellemezte őt. Nem utánozni akarnám, de például a debreceni származása miatt egy-két kifejezést tájszólásban mondott, és arra gondoltam, jó lenne, ha nem is végig az előadásban, de egy-két szót következetesen én is így mondanék.

Milyen instrukciókkal látott el Máté Gábor?

Elég improvizatív a próba, de amit például kiemelnék, az az, hogy milyen szavakat, kötőszavakat, kifejezéseket, gesztusokat kellett elhagynom – olyanokra gondolok, amiket automatikusan, magamtól beletettem, hozzáépítettem a szöveghez, de nem használhatom, mert abban a korban azokat nem mondták a fiatalok.

Alakítottál korábban homoszexuális férfit?

Nem, és érdekes, mert voltam korábban vicces helyzetekben - más előadásokban -, amikor meg kellett csókolnom egy férfit. Szabadabbnak vagy vagányabbnak tartom magam, mint hogy zavarba jöjjek, de most, a próbák közben mégis zavarban voltam. Furcsa és vicces pillanatok voltak, amikor elkezdtünk próbálni Dér Zsolttal, mert egyszerűen nem tudtam ellazulni. Az előadásban ezek csak pár másodperces momentumok lesznek, de a próbán, amikor sokszor újra és újra eljátszottunk néhány gyengédebb pillanatot, megfeledkeztem a szövegemről, nem jutott eszembe, mit kell mondanom, mert a helyzetet furcsának éreztem és zavarba jöttem. Nagyon intim kapcsolat van a két szereplő között, ezt meg kell szoknom. Korábban eszembe is jutott, hogy szívesen eljátszanék egy meleg férfit. A szerepem szerint nem látható az, hogy homoszexuális vagyok, Tar nagyon visszahúzódó volt, szinte senki sem sejtette róla, hogy meleg.

Katona József Színház Bihari Mészáros Béla Ménes Attila Máté Gábor

Szerinted kaphat felmentést az ügynökmúltja miatt?

Azt gondolom, mindenki kaphat felmentést. De erre nagyon nehéz válaszolni. Amikor nyilvánosságra hozott jelentéseket olvastunk a próbán, az első reakcióm az volt, hogy elképesztő, hogy ezt tette a barátaival. Író lévén nagyon gazdag szókinccsel jegyezte le a délutáni, esti találkozókat. Ugyanakkor ellenpontként elmondható, hogy megzsarolták, kényszerítették. Sokkal bonyolultabb helyzetben volt, mint hogy ma ezt meg tudjuk ítélni. Borzasztó nehéz lehetett akkor. Szerintem kaphat felmentést. Az a kérdés, hogy azok, akikről jelentett, meg tudnak-e bocsátani neki, vagy nem. Nekem személy szerint, mivel ezt a szerepet játszom, el is kell hinnem, hogy kaphatok felmentést.

Milyen embernek tartod Biharit?

Amilyennek Tar Sándort. Egy ember, akit elkapott a rendszer, egy író, akit sarokba szorítottak. Mindig eszembe jut, hogy alkoholista lett és magába fordult, mert vele rengeteg olyan dolog történt, aminek ez lett az egyenes következménye. Egész életében rettegett, nem tudta magát túltenni a vele történteken. Sokan nagyon tehetséges írónak tartották őt, és én is annak tartom. Nemrég olvastam műveit, és szerintem nagyon jó emberismerő lehetett. Egy beteg, szókimondó világról írt, eszméletlenül jó stílusban.

Izgulsz?

Igen, izgulok egy kicsit, mert nagyon erős jelenetek lesznek az előadásban. Például, amikor megvernek, nem akarom, hogy az a színpadon „züfec” legyen. Nagyon nagy érzelmi amplitúdók vannak a jelenetekben, és ha ezek bennem nem jönnek elő, akkor nem szeretném, hogy miközben egy megvert férfit alakítok, azt érezzék a nézők, hogy amit látnak, az kamu. Benne kell, hogy legyen a lelkem. Az utolsó jelenet pedig kifejezetten nehéz. Egy 60 éves, alkoholista, gyógyszerfüggő embert kell játszanom, és kicsit tartok még ettől. Ezekkel a nehezebb pillanatokkal együtt nagyon szeretem ezt az előadást próbálni.
 

szöveg: Csikós Kornélia
fotó: Dömölky Dániel, Gricz István

0 Tovább

Ménes Attila: Kötelezőnek éreztem, hogy megírjam a Biharit, még akkor is, ha nehéz és szomorú dolgokat kellett leírnom

Ménes Attila Bihari című drámáját Máté Gábor rendezésében láthatjuk február végétől a Sufniban. A mű keletkezéséről, az ügynök korszakról és a darab színpadi adaptációjáról kérdeztem a szerzőt.

Mikor írtad meg a Biharit?

2013-ban és úgy lett ebből hír, hogy a Magyar Narancsban készült velem egy interjú egy korábban megjelent regényem kapcsán és megkérdezték, min dolgozom éppen. Mondtam, hogy a Biharin. Olvasták a Klub Rádióban ezt az interjút, behívtak beszélgetni, és az adást hallotta Máté Gábor, s érdekelni kezdte a Bihari története. Megkeresett Facebookon és elkérte a darabomat, én pedig örömmel odaadtam.

Katona József Színház Bihari Ménes Attila Máté Gábor Mészáros Béla

Hogyan kezdődött a Bihari története – miről szól, milyen történet ez?

A kádári titkosszolgálatoknak a művészeti életből is számos embert sikerült beszervezniük, és mindenkit más alapon zsaroltak meg, hogy elérjék, hogy együttműködjön a hatóságokkal. Ez a történet egy jelentős magyar írónak, Tar Sándornak a beszervezéséről szól és arról, hogy a szocializmus bukása után Tar ügynökmúltjának híre kipattant. Itt jegyezném meg, hogy a darabbeli figurába más, egyéb karaktereket is belesűrítettem, tehát nem csupán és nem kizárólag Tarról van szó, akadt számos más bukás is a közelmúltban, ami nagy figyelmet keltett. A darabban szereplő Sándornak legszűkebb baráti köréről, a demokratikus ellenzék néhány kulcsfigurájáról kellett információkat adnia. Ennek a darabnak a címszereplőjét, a Bihari fedőnevű ügynököt a homoszexualitásával zsarolták. Ezt biztosan tudták róla, mert szinte mindenkit figyeltek az országban, akár itthon tartózkodott, akár - jelen esetben - külföldön. A darab címszereplője az NDK-ban dolgozott pár évig, ahová sok fiatal szakmunkás ment ki dolgozni szervezett keretek között, azért, hogy a fejlettebb NDK-s termelési kultúrát megtanulják a német nagyipari üzemekben. A főszereplő Lipcsében kapott munkát, majd amikor visszajött Magyarországra, a hatóságok számára világossá vált, hogy fogást találhatnak rajta: egy neves író, aki homoszexuális... Az ügynököt nagyon szerették a kortársai, nagyra tartották írásművészetét, feltétlenül megbíztak benne. Egy olyan világról írt, mely a társadalom legalsó szintje, az ipari munkásság tagjairól: a vidékről felhozott, nagyvárosi, ipari üzemi dolgozók életét mutatta be. Hideg gépolaj- és vasreszelékszagú gyárcsarnokok emberi viszonyait, tragédiáit és magányát vetette papírra. Noha maga nem volt értelmiségi, mégis jól be tudott illeszkedni az írók, költők, szamizdatosok köreibe. Nagyon sokáig káros munkát végzett, a legközelibb barátaira spicliskedett, akik ezért állásvesztéssel, lakásuk bepoloskázásával és rendőri zaklatással bűnhődtek. A rendszerváltás után azonban kiderült az ügynökmúlt, mégpedig úgy, hogy azokon a más-más szereplőkkel történt illegális találkozókon, amelyekről a részletes ügynöki jelentések beszámoltak, a megfigyelt célszemélyen kívül egyetlen állandóan jelenlévő volt csak, s logikus, hogy ő szivárogtatta ki a bizalmas információkat. Ez a lelepleződés óriási megdöbbenést keltett. A darabban, ahogy a valóságban is, a bukott ügynök alkohollal próbálja kompenzálni a súlyos depresszióját és a lelkiismeret-furdalását, míg 2005-ben, egy szombati napon, egy róla szóló televíziós beszélgetést követően a halálba itta magát. Egy másik író minősíthetetlen hangnemben beszélt róla, amit Sándor nem tudott elviselni, ezért lement a sarki kocsmába, ahol vett egy demizson pálinkát és inni kezdett.

Kiírtad magadból ezt a történetet?

Nem, úgy gondolom, hogy ezt nem lehet kiírni. Nagyon jó barátom volt Tar, nagyon szerettem őt, mint mestert és embert. A ’80-as évek elejétől a haláláig jó barátok voltunk. Több olyan embert is ismerek, aki az ellenzéken belül mozgott: amikor Pestre költöztem Debrecenből, kalandvágyból és érdeklődésből beszálltam a szamizdatok terjesztésébe, és több alak volt, akiről megdöbbentő módon derült ki, hogy beszervezték: olyan emberek, akikről soha az életben nem gondoltam volna ezt. Jó emberek, akik nyíltszívűek és őszinte kedvességgel néztek a szemembe. Felfoghatatlan számomra a mai napig, és ezért írtam meg a Biharit. Van egy olyan pszichológiai jelenség, amit úgy hívnak, az ősbizalom elvesztése: ez gyerekeknél szokott megtörténni, olyan esetben, amikor pl. a szülei alkoholisták és bántják. Ekkor megtörténik a világ felé való bizalom és nyitottság elvesztése, ami után már senkiről sem tudják elhinni, hogy jó, igaz és őszinte ember. Velem is ez történt, és nagyon rossz érzés, amit megpróbáltam feldolgozni valahogy, ezért is született meg ez a mű. Túl lenni lehet rajta, de magamban nem tudtam visszaállítani az ősbizalmat a világgal szemben. Ezzel a sokkhatással most már együtt kell élnem: bármi beleférhet egy emberbe, akiről azt gondoltam, ismerem és elfogadom, mégis minden napban benne van, hogy sosem tudhatom, mi derül ki róla.

Itthon az ügynökkérdés nincsen rendezve. A környező országokban, a volt NDK-ban és Csehországban nyilvánosságra hozták az adatokat, ami biztosan sok áldozattal járt, és rengeteg ember kerülhetett lehetetlen helyzetbe a múltja miatt. Ezek az emberek a beszervezés során nagy valószínűséggel sarokba voltak szorítva. Én azonban azt gondolom, hogy ezeket a történeteket borítani kell, mert időről időre a csendből felbukkannak nevek és mindenki azokkal foglalkozik, pedig több ezer név van még rajtuk kívül. Nagyon szorongató és mocsaras ez az egész.

Katona József Színház Bihari Ménes Attila Máté Gábor Mészáros Béla

Szerinted az őszinte lelkű embereket könnyebben lehetett beszervezni, mert ők féltek és nehezebben mondtak nemet?

A Bihari főszereplője a valóságban egy végtelenül őszinte és kedves, jóindulatú ember volt, de minden eset más, és a jól kidolgozott módszereiknek köszönhetően a kommunista titkosszolgálatok sokakat nyakon tudtak csípni. Nem tudom, hogy van-e bármilyen reláció az őszinteséggel. Az biztos, hogy voltak, akik nemet is tudtak mondani a III/III-as ügyosztály tisztjeinek. Ehhez szilárd jellem, bátorság, ész és műveltség, polgári kultúra kellett.

Úgy gondolod, hogy következmények nélkül lehetett nemet mondani a beszervezésre?

Az ügynökök sokféleképpen dolgozták fel azt, hogy ügynökök – voltak, akik azonnal elmondták a barátaiknak, hogy jelenteniük kell róluk, volt olyan, aki kitalált jelentéseket írt és volt, aki egyáltalán nem jelentett, ezért őt kizárták a titkosszolgálatok. Nyilvánosságra került információk szerint ezt meg lehetett csinálni, aminek olyan következményei fordulhattak elő, hogy az ellenszegülő karrierje megrekedt – pl. tanársegédből soha nem léphetett elő egyetemi adjunktussá, vagy elveszítette az állását. Aki együttműködött, az fizetésemelést kapott, vagy pl. ahogyan a darabban is történik, szőnyeget és telefonvonal bekötését – amire akkoriban több éves várólista volt - ígértek az információkért cserébe. Külföldi utazásokat intéztek el az ügynököknek, ami nagy szó volt, mert háromévente lehetett engedélyt kapni, vagy autóval próbáltak egyeseket lekenyerezni, amire szintén több évet kellett várni. Az emberek az életükről és a gyerekeik későbbi életéről döntöttek, egzisztenciális okokat vettek figyelembe.

Amikor megtudtad, elkezdtél ellenbizonyítékokat keresni? Mennyit és mikor beszéltetek, miután kiderült?

Megjelent egy leleplező újságcikk, amire a magyar értelmiségi sajtó ráugrott és hónapokon át vitacikkek követték egymást. Nem kellett keresnem, hogy ez igaz-e vagy nem, mert sajnos 100%-osan pontos információ volt. A sajtó sokat foglalkozott ezzel az üggyel, pro és kontra érvek, vélemények láttak napvilágot. A legszélsőségesebb vélemény a fentebb említett TV interjúban hangzott el, ebben azt mondták, takarodjon a magyar irodalomból ez az illető. "Bihari", akinek a valóságban "Hajdú" volt a fedőneve, nem tudta kezelni ezt a helyzetet, bezárkózott. Velem kivételt tett, mert elfogadott, mint „hasonszőrűt.” Miután leleplezték, a halála előtt kétszer beszéltem vele és megkértem, hogy ne foglalkozzon ezzel, mert ő nagyon jó író, és semmi más nem számít. De beleesett egy kátyúba és nem lehetett már őt kihúzni ebből. Rengeteget ivott, gyógyszeres kezelést kapott, a pszichiátriára többször vissza kellett mennie. Megtörtént eset, hogy a kocsmába anyaszült meztelenül ment le, és ezt nem vette észre. Az is megtörtént, hogy a vonaton utazva vadidegen embereknek mesélte el legbensőbb titkait. Nagyon sajnálta és mérges volt, hogy miért pont ő az, aki elviszi a balhét sok más ügynök helyett is – bízott abban, hogy a múltjának ez a része élete végéig titok marad. A tartótisztje is megígérte neki, hogy ez soha nem fog napvilágra kerülni. Ennek ellenére megtudta a világ, aminek következtében elveszítette a barátait.

Katona József Színház Bihari Ménes Attila Máté Gábor Mészáros Béla

Mennyi a fiktív rész és mennyi a valóság ebben a történetben?

Bizonyos momentumok nyilvánosak: Tar háttere, az NDK-s múltja, a beszervezése, és az, hogy kikről jelentett. Ezeket a fix pontokat kötöttem össze, vannak benne kitalációk, ugyanakkor van fogalmam a munkásvilágról, mert én is ipari szakközépbe jártam, ipari üzemekben dolgoztam, szakadt ruhájú, svájci sapkás emberek között mozogtam. Ismertem ezt a világot és el tudtam képzelni, milyen közegben élhetett maga a főhős, nem volt megerőltető ennek a miliőnek a leírása. A szereplőnevek fiktívek, ugyanakkor van olyan keresztnév, amely mögött igazi, ma is ismert ember áll.

Miért érezted fontosnak, hogy ezt megírd?

Kötelezőnek éreztem, nem akartam megspórolni ezt a fájdalmas munkát, még akkor sem, ha nehéz és szomorú dolgokat kellett leírnom. Soha nem lehetek nyugodt, és azzal a gondolattal meg kellett barátkoznom, hogy nem tudhatom, hogy a másik emberben mi játszódik le, soha nem bízhatok meg bennük. Ezt össze kell egyeztetni azzal, hogy egy új ismeretség kezdetén mégis képes legyen az ember tisztán átadni magát egy új kapcsolatnak, hiába dolgozik a tudatomban, lelkemben a kisördög.

Mi a szereped a próbákon?

Máté Gábor megengedte, hogy részt vegyek a próbákon, azzal a feltétellel, hogy jól viselkedem. Néha belekotyogok a munkába, mert nem bírom visszafogni magam. A szereplőket alakító színészek fiatalok, akik nem éltek abban az időben, vagy még gyerekek voltak akkor, amikor az ügynökrendszer volt. Elmagyarázok nekik kifejezéseket, poénokat, esetenként tárgyi dolgokat. Ha megkérdeznek, akkor miértekről mondom el a véleményemet, illetve olykor tippeket is adok, színpadi szempontokból hogyan lenne jó megoldani a jeleneteket (pl. hogy szerintem hogyan kell lóbálni fenyegetően egy gumibotot). Szeretem a Katona József Színházat, és noha nem vagyok színházi ember, a kezdetektől fogva volt egy homályos elképzelésem, milyen lesz majd viszontlátni a darabot színpadon. De leginkább csak ámulok-bámulok, hogy miként kapnak a mondataim testet, mélységet és művészi kifejezőerőt. Nekem óriási élmény, hogy itt lehetek, és nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatunk ezen az előadáson.

szöveg: Csikós Kornélia
fotók: Dömölky Dániel

0 Tovább

Fekete Ernő: ha nem mondjuk el újra és újra az emlékeinket, megismétlődhetnek a régi hibák

Borbély Szilárd Az Olaszliszkai című sorstalandrámáját állítja színpadra Máté Gábor, a premier október 9-én lesz a nagyszínpadon. Fekete Ernő jeleníti meg az előadásban Borbély Szilárdot és az olaszliszkai esetben elhunyt Áldozatot is, a próbákról és az előadással kapcsolatos gondolatairól kérdeztem őt.

Két személyt kell megjelenítened – hogyan készültél fel ezekre a szerepekre?

Más jellegű írás Az Olaszliszkai, mint a hagyományos értelemben vett színdarabok. Ezek inkább szövegek, amiket elmondunk, gondolatokat közlünk nagyon míves, költői nyelven. Nem olyan, mint amikor Csehov darabot játszunk. Igazából nem két szerepnek érzem, én csak egyetlen embert játszom. Az olaszliszkai darab elé és mögé konkrét Borbély Szilárd-monológok kerültek, melyek a szerző saját életére vonatkoznak. Ezeket is én mondom.  Tehát ez a Borbély Szilárd-szerű alak eljátssza ebben az előadásban az áldozatot, mondhatni magára veszi ezt a feladatot. Úgy gondolom, hogy egy alak vagyok, aki beszáll ebbe az előadásba és elmondja azokat a szövegeket is, amelyek az áldozat mondatai.

Az áldozat karaktere milyen? Mint egy született tanár?

El kell különíteni, a kegyelet miatt is, az olaszliszkai tragédia valódi áldozatát és ennek az írásnak az Áldozat nevű szereplőjét. A szöveg szerint a szereplő egy tisztességes tanár, aki folyamatosan okítja a lányait, majd a kamasz lányával éles szóváltásba keveredik, országunk jelenével és jövőjével kapcsolatban. Nem köthetjük össze az elhangzó mondatokat a valós személlyel, az a fontos, hogy a szerző miért pont így beszélteti az autó utasait ebben a végzetes utolsó párbeszédben.

„Egy nép, egy kultúra eltűnt a vidéki Magyarországról” – szerinted megtörténhet ez ma is, napjaink Magyarországán? Az emlékeket és a kultúrát eléggé tudatosan adjuk ma tovább?

Ez az egyik legfontosabb állítása ennek az írásnak, hogy ha nem figyelünk, és nem mondjuk el újra és újra az emlékeinket, akkor bármikor megismétlődhetnek a régi hibák. Csak akkor kerülhetjük el ezt, ha folyamatosan okítjuk az utánunk jövőket. Nem jó, ha nem beszélünk eleget a holokausztról, vagy ha az olaszliszkai esetet is elfelejtjük, illetve az események megértésének kísérletében rossz kérdéseket teszünk fel, vagy jó kérdésekre rossz válaszokat találunk.

Nehéz egyszerre vezetést imitálni és közben a verses szöveget elmondani?

Nekem igen, mert nincs jogosítványom, és nehéz eljátszani azt, amit nem tudok, és ha valahogy sikerül, akkor ahhoz hozzá kell illesztenem a verses szöveget. Kész zsonglőrködés megteremteni egy hokedlin az autóvezetés érzetét és közben egy jelenetet is eljátszani a lányokkal.
 

Fotók: Székely Péter
Szöveg: Csikós Kornélia

0 Tovább

Az Olaszliszkai - beszámoló a nyílt próbáról


2006 októberében egy tiszavasvári tanár Olaszliszkán autójával elsodort egy roma kislányt, akinek semmi baja nem esett, de a feldühödött rokonság a tanárt – két lánya szeme láttára – agyonverte. Az esetről Borbély Szilárd írt sorstalandrámát Az olaszliszkai címmel, melyet Máté Gábor állít színpadra. Az októberi bemutató nyílt próbáján jártunk.

A színpad közepén három szék látható (a szereplők életkorát hivatott sugallni az egyre kisebb méretük), körülötte félkörben egy másfél méter magas emelvény – ezen közlekedik a görög drámákhoz hasonlóan megjelenő kórus. Az emelvény közepén egy széles, kifeszített vetítővászon kapott helyet, a két szélén pedig hővédő függöny választja el a színre belépő alakokat. A próba elején Máté Gábor, az előadás rendezője elmondta, hogy az átdolgozott mű nem csak az olaszliszkai esetnek, hanem a szerzőnek, Borbély Szilárdnak is emléket kíván állítani. Az eredeti művet Török Tamarával, az előadás dramaturgjával úgy dolgozták át, hogy a szerző sorstragédiáját is elmondja az előadás.
A próbán végig egy jelenetet, a haggádát ismételték újra és újra. A színen az Áldozat (Fekete Ernő) és két lánya (Pálmai Anna és Mészáros Blanka) beszélget. A háttérben Olaszliszka városképének (és az odavezető útnak) videója fut a vetítővásznon, erősítve az érzést, hogy a beszélgetők autóban ülnek és ezt a látványt nyújtja a falu, melyen áthaladnak. A jelenet közben a kar (Borbély Alexandra, Pelsőczy Réka, Pálos Hanna, Baki Dániel e.h., Dér Zsolt e.h. és Papp Endre e.h.) narrátorként be-belép az emelvényre a függöny mögül és lassan körbesétál, magyarázva a szereplők érzéseit és a nézők szeme által nem látottakat. A kar jelenléte nem csak emiatt olyan, mint egy ókori drámában – a férfi szereplőkön szoknya és maszk is lesz majd az előadásban. 
A történetbe beleszövődik még egy szál: az Idegen turista (Haumann Péter) látogatása a faluban, a csodarabbi szépunokája keresi fel ősei házát és sírhelyét a falu temetőjében. Amikor az Idegen megjelenik, elmeséli, miért jár Olaszliszkán, közben egy falubelivel (Bán János) vitába keveredik az elmúlt idők emlékeiről és azok fontosságáról. 
Borbély Szilárd megírta az olaszliszkai eset történetét, melynek egyik fontos üzenete különös hangsúllyal fonódik össze az őseit kutató Idegen turista mondanivalójával: mindketten  az emlékeket, az emlékezetet tartják egy nép legnagyobb kincsének. 

„Tudjátok, hogy az emlékezet:
kötelesség. Elbeszélni gyermekeiteknek
újra és újra, hogy az őseitek
kik voltak, mit rejtett a sorsuk,
minek örültek, jellemük hibáit is,
mert a múlt bekopog.”
/részlet Borbély Szilárd: Az olaszliszkai c. művéből/

Fotók: Székely Péter
Szöveg: Csikós Kornélia

0 Tovább

Faust I-II. - nyílt próba

Schilling Árpád rendezi Johann Wolfgang von Goethe művét, a Faust első és második részét. Az április 25-én és 26-án tartandó kétestés bemutató nyílt próbáján jártunk.

A színpad közepén egy hatalmas könyvkupac látható, feldúlt, összekevert halomban heverő könyvek, jegyzetek, papírok, füzetek sokasága. Hátul egy díszletfal, beépített ajtók és fal – egy dolgozószoba képét mutatja. 
A nézőtér hemzsegett az érdeklődőktől, amikor Schilling Árpád megjelent a színpadon, a közönség elcsendesedett. A rendező elmondta röviden, hogy a kb. kétórás próba is fontos próba, igaz, most tele van a nézőtér, de úgy használják fel a szombati délelőttöt, mint egy rendes, hétköznapi próbát, hogy csiszolhassanak a jeleneteken, majd csendet kért és elkezdődött a próba.



A kezdetektől láthattuk a Faust első részét, Faust nyitómonológját Máté Gábor a nézőtér első sorában ülve mondta el, majd a nézőtér szélén álldogáló tömegen keresztülverekedve magát kiment, és feltűnt a színpadon. Schilling Árpád többször hagyta kibontakozni a szöveget, de minden újbóli elmondás, vagy megismételt részlet után más és más instrukciókat adott a szöveggel kapcsolatban. Ez a próba tesztje is volt annak, hogyan hallható a hátsó sorokban egy első sorban elmondott szöveg, és annak, mennyire képesek koncentrálni a nézők a végig verses szövegre.
A színpadon csatlakozott Máté Gáborhoz Keresztes Tamás, aki Wagner szerepét játssza a Faust első részében. A dolgozószobában megismétlődött a hosszabb szövegek elmondása, Schilling mindig új és új iránymutatásokkal formálta a színészek játékát: Wagner és Faust érdekes párbeszédét a tudásról, tanulni vágyásról és annak értelméről az életben. Mindkét színészre tökéletesen illik az a karakter, melyet az előadásban játszik: az életben a tudást kereső, a könyvek között térdig gázoló, mindent tudni vágyó Wagner és a már-már bölcs, örökké a tudományban létező, de annak létjogosultságát és értelmét megkérdőjelező Faust ellentétét nagyszerűen mutatják be. Nincsenek nagyon színpadias gesztusok – az elhajított könyv vagy a fejtetőre hulló füzetek és papírok kiegészítik a mondandót, nem pedig elvonják a figyelmet róla.

Ezzel a két jelenettel egy óra elszaladt, a harmadik jelenetben először ismét a két színész játszik – Faust a lármás, zajjal és élettel teli városképet dicséri, Wagner inkább eltaszítja magától ezt a képet, számára nem érdekesek a mulatságok. Máté Gábor és Keresztes Tamás a színpad szélén a nézőteret figyelve belefeledkeznek a látványba, Schilling egy ponton megszakítja a párbeszédet, és a Mephistophelest játszó Kulka János hollétéről érdeklődik, aki az utolsó sorok széléről kiáltja, hol van. A párbeszédet a rendező ismét elindítja, Mephistopheles pedig bohócruhában, a széksorokon átlépdelve ér át a nézőtér egyik szélétől a másikig, majd elhagyja a nézőteret. A nézők kivétel nélkül hátat fordítanak a színpadnak, csodálkozó tekintettel abba az irányba néznek, ahová Faust és Wagner, láthatóan mindenkiből nagy tetszést vált ki ez a „nem-színpadi” megoldás. 



Az utolsó, ismét a dolgozószobában játszódó jelenet már Faust és Mephistopheles találkozását és beszélgetését mutatja be. Faustot a könyvhalmokon ülve találja Mephistopheles, aki ismét bohócruhában jelenik meg Faust előtt. A két fél között zajló párbeszéd hangolását megint újra és újra ismételteti a rendező, hol humorosabb, hol komolyabb hangvételt kérve a szereplőktől. A kérés a próbán végig bevált, a szövegre és annak értelmezésére figyelt mindenki, érezhető volt, hogy erős figyelmet kíván az előadás – mind a színészektől, mind a nézőktől. A humor és a komolyság pedig ugyanolyan mértékben uralkodott mindenkin, nagyon izgalmas előadásra számíthatunk!

Szöveg: Csikós Kornélia
Fotó: Nagy Zágon

 

0 Tovább

Máté Gábor: Faust egy nagy tudású, de korántsem makulátlan ember

Máté Gábor alakítja Schilling Árpád rendezésében Faustot. A szerepről, a mű aktualitásáról és a próbák kihívásairól, nehézségeiről kérdeztem őt.

- A próbák előtt Árpáddal milyen előtanulmányokat végeztetek?
- Ő rengeteget dolgozott rajta, nekem inkább az a feladatom ilyenkor, hogy az ő rendszerét megismerjem. Úgy gondolom, nem feltétlenül segített volna, ha előre kutatok. Amivé ő értelmezi a Faustot, illetve amilyen problémákkal találkozom – különösen az első részben –, abban kell nekem kiigazodnom a rendező segítségével, és ez a próbafolyamat alatt történik, nem pedig azt megelőzően.


- Mennyire aktualizáljátok a történetet?
- Az ideális színház kötődik a mához, ha ezt értjük aktualizáláson, feltételeztem, és el is vártam, hogy Árpádnak mai gondolatai lesznek Faustról. Emellett azt gondolom, nem érdemes és nem is kell olyan aktualizálást keresni, amely direkten fogalmaz. Mert vagy direkten fogalmaz – és akkor nem magával Fausttal foglalkozik –, vagy marad azon a mezsgyén, mely maga a konkrét mű. Jelen pillanatban az utóbbi helyzet áll fenn.

- Milyen embernek tartod Faustot?
- Az ő élete rossz szakaszban van, kezdettől fogva ezt mutatja be a mű. Egy igen jó szellemű, jó agyú, nagy tudású ember, aki eljut az életében egy olyan pontra, amikor úgy érzi, hogy nem mehet úgy tovább, ahogy addig. Ez teljesen normális, mindenkinek az életében eljöhet egyszer egy ilyen fordulópont. Nem állítom, hogy tökéletes lenne, az a gyanúm, hogy a hályogkovács biztonságával sok mindent rosszul csináló és rosszul gondoló ember, balfogásai és ügyetlenségei is egyaránt vannak. 
Jó vagy rossz orvosnak számítjuk azt, akinek kezei között rendszeresen meghalnak a betegek? Gondoljunk arra, hogy járvány idején Faust is kipróbált mindenféle gyógyszert a betegeken és nem gyógyított mindig sikeresen. Sőt! Nem nyilváníthatjuk ki egyértelműen ilyenkor, hogy valaki jó vagy rossz orvos.
- Milyen nehézségek adódtak a próbák előtt és a próbafolyamat közben?
- Lényegében mindenben volt nehézség – a szövegtanulással például különösen sokat foglalkoztam és foglalkozom, annak ellenére, hogy tudom. Ez a szöveg olyan típusú feladatot állít elém, amivel nem is találkoztam eddig. Vannak privát félelmeink mindnyájunknak, amelyeket nem könnyű legyőzni, de ez egyéb szerepekkel is előfordulhat.

- Melyikük győzelmét tartod általában véve igaznak: a fausti vagy a mefisztói jelzők kerekednek felül az emberben?
- Kevésbé visszük az előadást ebbe az irányba, mert nem erre hegyezzük ki a történetet. Mephistopheles inkább Faust teremténye, nem pedig az ördög megtestesülése. Előhívja őt a fantáziájából, amikor úgy érzi, nincs más megoldás, és szüksége van a jelenlétére. Úgy, mint egy rendezőnek a nagyon jó színészre. Egyébiránt racionálisabban látom a dolgokat, mint a jó és a rossz küzdelme az emberben, vagy, hogy az ördögtől valók-e a dolgok vagy Istentől. Annyiban tartom küzdelemnek, hogy nem feltétlenül jó bizonyos dolgokat előhívni, feleleveníteni az embernek saját magában, hanem meg kell tartóztatnia magát. Ez erőfeszítést kíván.

- Hogy haladtok a próbákkal?
- A második részt próbáljuk, elégedett vagyok az első résszel, szerintem pont ott állunk, ahol kell. Kíváncsi vagyok, hogyan haladunk majd a másodikkal, nagyon nagy az anyag. Tökéletesen elégedettek sosem lehetünk.  Nagyon alapos munka folyik, Árpád ambiciózus és felkészült, és sajátos elképzelése van a Faustról. Nem tudhatom, hogy a legvégén milyen lesz egészben mindkét előadás, de izgalommal várom.

- Margarétát a Színház és Filmművészeti Egyetemen végzős Mészáros Blanka játssza az előadásban. Hogy állja meg a helyét?
- Jól és bátran próbál. Egyáltalán nem ijedt meg a feladattól.  Egyéni, különleges tehetség és nagyon jó itt látni a Katonában.

Csikós Kornélia

0 Tovább

Schilling Árpád: Előadásunk a néző kalandvágyára épít

Ötödik hete zajlik a Faust próbája, melynek Schilling Árpád a rendezője, Faustot Máté Gábor, Mephistót Kulka János játssza. A rendezőt elképzeléseiről, a kétestés bemutató kihívásairól és lehetséges nehézségeiről, illetve a Faust jelentőségéről kérdeztük.

- Mi motivált téged arra, hogy ismét kőszínházban rendezz Magyarországon, és miért a Katonában?
- Máté Gábor többször hívott rendezni, de nem volt ötletem. Nem is gondolkodtam rajta, mert külföldi kőszínházakban rendeztem az elmúlt években, itthon csak a Krétakörben. Utoljára 2006-ban, a Krétakör és a Katona közös produkciója, az Előtte-utána kapcsán dolgoztam itt.


Tavaly tavasszal Berlioz Faust elkárhozása című operáját rendeztem Bázelben. Ekkor merült föl bennem először, hogy az eredeti anyagot is meg kellene csinálni színházban, színészekkel. A Krétakörnek egy ekkora produkcióra nincsen megfelelő kerete, ezért nyilvánvaló volt, hogy keresnem kell egy kőszínházi partnert. A Katona volt az első, amire gondoltam. Ráadásul a kezdettől fogva Máté Gábort és Kulka Jánost képzeltem el a két főszerepre. Az igazgató/rendező és a híres színész párosa vonzott, és természetesen az a tehetség és alázat, ami a Katona társulatának sajátja.

- A Faust egy nagy vállalás, sokan megilletődnek a hallatán, pláne, ha megtudják, mindkét részét színpadra állítják. A színészek hogyan reagáltak a kétestés Faust ötletére?
- Nem illetődtek meg, egyedül Bán János kételkedett, ugyanis külön-külön is hosszú a két rész és felvetette, vajon a mai nézők ilyen hosszúságú előadásokra képesek lesznek-e végig koncentrálni.

A félelmét jogosnak érzem, mert más tempóban élünk, mint korábban és ebből nem következik, még a legelfogultabb Katona-rajongóknak sem, hogy érdemes végigülni két egymást követő estén az előadást. Előadásunk a nézők kalandvágyára épít. Kihívás ezt a művet a maga hosszúságában és komplexitásában megfogni. A Katona és Goethe konstellációjától elvárható, hogy csak egy bizonyos szintig szolgáljuk ki a közönségigényt és elvárjunk némi szellemi munkát a nézőktől. Nagy kérdés, hogy hol találkozik a mi művészeti elvárásunk és a néző teherbírása.


- Volt arról szó, hogy egy este játsszátok el mindkét részt?

- Nem tudtam és nem is akartam annyira meghúzni a két részt, hogy egy estébe beleférjen. Máté Gábornak is tetszett az ötlet, és bevállalta a kockázatot. Van egy olyan elképzelés, hogy megpróbáljuk eljátszani mindkét részt egy este, de csak kivételes, ünnepi alkalmakkor.

- Amikor eldönti egy rendező, hogy egy ilyen nagy fába vágja a fejszéjét, hogyan kezd hozzá a munkához?
- Először is el kell olvasni és meg kell érteni a szöveget. Ebben rengeteget segített a fordító, Márton László. A vele való munka egy üdítő szellemi kaland, rendkívül hálás vagyok neki az esti beszélgetésekért. Mondatról mondatra végigvettük az egészet, ha nem értettem valamit, elmagyarázta. Goethe életével kapcsolatban nem végeztem sok előtanulmányt, de elolvastam Richard Friedenthal Goethe és kora című biográfiáját. Goethéről azt lehet mondani, hogy az életet szerette a maga teljességében és a benne rejlő gazdagságot – ez lehetett az oka annak, hogy 82 évig élt (mai viszonyok között ez kb. 110).

- A Faust második felébe mit látsz bele, mi jelent meg a fejedben?
- Három felvonásban fogjuk játszani: az elsőben Faust az első rész végén történtekből próbál kikecmeregni – végigheverészi részegen a felvonást, lázálmaiban az antik görög világban merül, Helénát, a világ legszebb nőjét keresi. A felvonás egy szerelmi apoteózisban ér véget. A másodikban – amikor már magához tért – Faust Heléna képében találkozik a volt feleségével és megpróbálják újrajátszani a régi történetüket, amikor született egy gyerekük, aki nagyon sokban hasonlított Faustra. A fiú hajszolta a tudást, a kalandot és a különlegességet, egészen addig, míg megégette magát és végül meghalt, Faustot pedig elhagyta a felesége. A harmadik felvonásra Faust leszámol a szerelemmel, a családdal és beleveti magát a politikába. Vidékfejlesztési tervet dolgoz ki, polgárháborút vív az ördög segítségével és miután mindenkivel leszámolt maga körül, végkimerülésben elragadja őt a halál.

A második rész maga egy hatalmas tabló, amiben rengeteg szereplő keveredik össze a szemünk láttára, lobog az élet, tombol a szerelem, összeomlik egy család, megszületik, majd elpusztul egy zsarnok.


- Ha ma meghallják, hogy Schilling Árpád rendez, valamiféle aktualizálást is várnak tőle. Hogyan viszonyulsz ehhez a nyomáshoz és – amennyiben megjelenik – hogyan fog ez megjelenni az előadásban?

- Goethe Faustját kutatom, de amit színpadra állítok, az természetesen az én világomat is tükrözni fogja. Ugyanakkor Goethe messze felette áll annak, hogy egyszerű üzengetésre használják. Nem keresem az aktualizálását ennek a darabnak, a szöveg tartalmának értelmezése nem arra koncentrálódik, hogy mostani történésekkel állítsak valamilyen párhuzamot, vagy a darabban írtakat a jelen történéseihez igazítsam.

Az én esetemben komolyan vehető, hogy ha el akarom mondani a véleményemet bármiről, akkor azt tisztán és világosan elmondom. Meg akarom érteni ezt a művet, a magam módján megközelítem és igyekszem kifejezni a gazdagságát. Úgy gondolom, hogy valamiféle luxus az életemben, hogy a Fausttal foglalkozhatok most három és fél hónapig.

- Hogyan épül fel a próbafolyamat?
- Lépésről lépésre haladunk, egyelőre az első felvonással foglalkozunk. Az első három hétben nem hagytuk el a próbatermet, mert nem akartam, hogy a színpadi akcióhoz rendeljük a szöveget. Mindennek alapja a szó, az akció csak azután következik. Ezt a kollégák respektálják, és türelemmel és szakmai alázattal küzdenek meg minden sorral.
Az a terv, hogy február végéig eljutunk az első rész végéig, márciusban a második részt próbáljuk megfogni, áprilisban pedig váltogatva vissza-visszatérünk az első és második rész jeleneteire. Ilyet még nem csináltam, olyan, mintha két előadást próbálnék egyszerre.

- Milyen díszletre és jelmezre számíthatnak a nézők?
- Az első részben üres lesz a színpad, a másodikban pedig lesz egy nagy, klasszikus díszlet. De ennél többet nem árulok el.

Szöveg: Csikós Kornélia
Próbafotók: Brozsek Niki 

0 Tovább

"Egy fiatal rendezőt nem leváltunk, hanem bevárjuk inkább" - villáminterjú Máté Gáborral

Szárnyra kaptak olyan hírek, melyek szerint a M/S bemutatója valójában nem a rendező betegsége miatt csúszik őszre, hanem egyéb okok állnak a háttérben. Mi az igazság?

Igen, engem is kérdeztek néhányan gyanakvóan….”nem készültetek el a szöveggel, mi?” …meg „biztos valami más van emögött….”, pedig az előadást rendező Dömötör András tényleg beteg. Komoly gyógyszereket kell szednie, és ágyban tartózkodnia. Reméljük, minél hamarabb meggyógyul és a jövő szezon elején be tudjuk mutatni a Marat-t. Térey János újrafordította a verseket és helyenként a párbeszédekbe is belefordított. Kákonyi Árpád és Matkó Tamás új zenét írt, és jelentős változás még, hogy a szerepösszevonások révén egy jóval kisebb személyzetű előadás születik majd, mint általában a Marat/Sade-előadásoknál. Éppen Dömötör speciális változata miatt nem is gondolhattunk arra, hogy valaki más vegye át a rendezést.

Igazgatóságod óta előfordult hasonló eset? Ez a helyzet egyedi, vagy természetes, hogy a színház igazgatója ilyenkor újabb lehetőséget ad egy rendezőnek?

A sors furcsa játéka, hogy épp a nagyszínpadunkon a Godot-nál voltunk kénytelenek új döntést hozni. Zsámbéki Gábort meg kellett műteni, így Ascher Tamás vette át a rendezést, de Zsámbéki már lényegében lerakta a mű alapjait, így Ascherre vár a „finomhangolás”. Egyébként Ascher jó ismerője a Godot-nak, híres a kaposvári rendezése, amit aztán megismételt Boglárlellén a 80-as években, aztán később a Színművészetin is tartott „abszurd színházi” kurzust, többek közt az én egyik osztályomnak. Ennek alapján is biztosak lehetünk abban, hogy valami egészen kivételes szerencse ez a szerencsétlenségben. Arról már ne is beszéljünk, hogy ebben a szezonban Aschert Sydney-be várták Godot-rendezésre, amit – szintén betegség miatt – le kellett mondjon. Így aztán mégis „kénytelen” a Beckett-darabbal foglalkozni. Visszatérve, ebben az esetben természetes, hogy egy fiatal rendezőt nem leváltunk, hanem bevárjuk inkább. A Katona szellemiségéből ez következik. Zsámbéki igazgatása alatt sem fordult elő, hogy ő maga felülrendezzen egy esetlegesen kevésbé sikeres munkát.
 

A következő évad műsorát mennyiben befolyásolja ez a mostani változás?

Csak annyiban, hogy az M/S lesz a Kamrában a nyitódarab. Eredetileg épp a Kamra zsúfolt műsora miatt erre az első időszakra nem terveztünk bemutatót.

Ha már a következő évadnál tartunk, lehet-e már tudni, milyen új bemutatókra számíthat a közönség a Katona 2014/2015-ös évadában?

Nagyon jelentős dologra készülünk, Schilling Árpád, aki már igen régen rendezett magyarországi kőszínházban, az évad második felében Goethe Faustjának mindkét részén dolgozik majd. Ez rendkívüli kihívás társulatunk életében mind a rendező személye, mind a dráma fajsúlyossága miatt. Schillingen kívül a nagyszínpadon Zsámbéki Gábor és én rendezünk. A Kamrában Dömötör mellett Ascher Tamás, Gothár Péter és Kovács D. Dániel egyetemi hallgató.

0 Tovább

Illaberek – menni vagy maradni

Nyílt próbán néztünk bele a november végén műsorra kerülő Illaberek című előadásba, amely a mai magyar társadalom egyik problémáját, a kivándorlást mutatja be. Kinek reménykedő „elillanás”, kinek kényszerből fakadó döntés, hogy elhagyja az anyaországát, azért, hogy máshol keressen jobb életet.

A nagyon mai, tényleg velünk élő történet három szálon fut, melyeket Máté Gábor, a darab rendezője a bevezetőben szkeccseknek nevezett.


fotó: Székely Péter

Az első jelenetben egy férfi (Keresztes Tamás), aki életében még sosem járt repülőtéren és nincs tisztában az utazás szabályaival, igyekszik a repülőtéren az eléje gördülő akadályokat leküzdeni, ám a biztonsági kapu kifog rajta. Ugyanis a férfi – tapasztalatlanságából fakadóan – a kézipoggyászába rejtette a méregdrága szerszámait, és a kapu újra és újra besípol. A három reptéri dolgozó (Elek Ferenc, Takátsy Péter és Tasnádi Bence) minden alkalmat megragad, hogy megalázza a kivándorolni készülő férfit.

A második szál egy roma nő (Jordán Adél) történetét dolgozza fel, aki külföldre kényszerült és prostitúcióból tartja fenn magát. Az angolul igen keveset beszélő nőhöz egy, a körzetben található gondozóintézményből odaküldött nő (Pálos Hanna) érkezik, egy tolmács (Kiss Eszter) kíséretében. A helyzet igen abszurd, ugyanis a roma nő és a holland segítségnyújtó lány között az egyik neves magyar egyetemről elküldött docens teremti meg a közös nyelvet, az angolt.



A próbán bemutatott harmadik és negyedik jelenetben tánc-és népzenei jeleneteket adtak elő a színészek. A tánc egy amerikai Magyar Közösségi Ház táncpróbája, ahol az egyetlen nő (Kiss Eszter) érdeklődő amerikaiként táncolja a helyi magyarok néptáncát, a Háry János című daljátékból való A jó lovas katonának aláfestésével. A negyedik jelenetben a társaság tilinkóval és furulyával ad elő egy magyar népdalt – a zenét Keresztes Tamás szerezte.

A próba végén Máté Gábor megkérdezte a nézőket, milyen észrevételeik vannak a darabbal kapcsolatban: mit hiányolnak belőle, mely részekhez volna hozzáfűznivalójuk. Sokan, főként az idősebb generáció tagjai jelezték, hogy az 1956-ban kivándorolt rokonaik jutottak eszükbe, s egy erre utaló jelenetet vagy történeti szálat hiányoltak. A fiatalabb generáció tagjai a továbbtanulást, illetve a szüleik nehéz helyzetét említették: elhangzott olyan szívszorító példa, mely egy magára hagyott tinédzserről szólt, a szülők a külföldön megkeresett pénzzel támogatják az egyedül élő gyereket. Akadt olyan kommentár, mely az itthon maradást szorgalmazta és kategóriákra bontotta a lakosságot: 1. akik mindenképpen külföldön maradnak, 2. akik kimennek, de visszajönnek, 3. akik nem hagyják el az országot. A hozzászólások  a nyílt próba végére tömegessé váltak, és az egyik legégetőbb kérdés maradt a végére: mi maga a magyarság egyáltalán? A kérdés megválaszolásáig pedig mindenki eldönti: megy, vagy marad.

Csikós Kornélia


0 Tovább

Máté Gábor: A kivándorlás kétségbeesett vállalkozás

A modern kori kivándorlást dolgozza fel novemberi bemutatónk, az Illaberek. Az előadás rendezője Máté Gábor, akit most a produkció előzményeiről és témájáról kérdeztünk.

Az októberi színlapon ez az előadás Ultonia címmel szerepelt, ráadásul részben más alkotók neve alatt. Hogyan lett ebből végül Illaberek?

Az első szándékunk az volt, hogy egy igazi, klasszikus értelemben vett színdarabot iratunk a kivándorlásról, ám ez az elképzelésünk dugába dőlt. Utána volt egy időszak, amikor abban bíztunk, hogy Bagossy László létrehoz egy előadást ebben a témában. Ő végül ilyen-olyan okokból A végítélet napját rendezte meg Ödön von Horváthtól, és tény, hogy jó döntésnek bizonyult egy bevált, megírt darabhoz nyúlnia. Ugyanakkor a magam számára sem tudtam volna megnyugtató magyarázatot adni, hogy miért is nem dolgoztuk fel a kivándorlás témáját, és miután annyira gyáva dolognak tartottam volna ezt, így most nekiálltunk.



Jól értem, hogy szerinted gyávaság lenne nem felhasználni ezt a témát? Miért?

Azért, mert ez foglalkoztatja ma az embereket. Egyrészt ennek pont az a különleges izgalma, hogy frissen reagálunk. Ilyen szempontból nem mindegy, hogy mennyit ül rajta az ember. Ha nem friss a reakció, akkor már eleve van némi befőtt jellege. Másrészt az sem mindegy, melyik színház reagál erre elsőként. Nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb különböző alkotók ezzel a kérdéssel valamilyen aspektusból, valahogy jelentkezni fognak.

Azok alapján, amiket a próbán mondtál, egy ironikus hangulatú előadásra kell készülnünk.

Nem nagyon tudok irónia nélkül élni és gondolkodni. Ez egy ironikus előadás lesz, attól függetlenül, hogy komoly a téma. De hát nem nagyon lehet máshogy. A kivándorlás  nyilvánvalóan kétségbeesett vállalkozás: valaki elégedetlen a sorsával, hol ezért, hol azért, és  a sorsának jobbítását, megjavítását várja ettől a radikális lépéstől. Anyagi és erkölcsi értelemben, de életminőség tekintetében mindenképpen. Ugyanakkor az is  ironikus, hogy miközben mi magyarok  sokszor élhetetlennek érezzük a városainkat, a külföldiek  szívesen visszajönnek, hogy újra itt lehessenek.

Gyerekszereplő-válogatást tartottunk



Szintén a próbán említetted, hogy három főszálat képzeltél el. Az egyik egy prostituált története, a másik egy meleg páré, valamint szerepet kap majd egy építési szakmunkás is. Miért pont ez a három? Ezek reprezentálják szerinted a kivándorló rétegeket?

Valamilyen értelemben tipikusnak mondhatóak, de nem reprezentatívak semmiképpen. Ugyanakkor jól láthattuk azt, hogy a nagy gazdasági összeomlás után az építőipar gyakorlatilag lenullázódott, és az kimutatott tény, hogy különösen német nyelvterületre igen sok magyar építési szakmunkás került. Tehát ilyen értelemben igenis tipikus. A prostituáltak esetében, ez sajnos általános jelenség. Nagyon sok megalázó és szörnyű történetet lehet hallani ebben a témában. A meleg pár esete pedig nagyon jól jellemzi a mai Magyarország toleranciaszintjét, azt az attitűdöt, ahogy ehhez az egész kérdéshez viszonyul. Nem mellesleg konkrétan megvan a modellje az előadásban megjelenő párnak.

A próbafolyamat sokban épít a színészek rögtönzéseire. Mennyiben módosul ilyenkor a rendező feladata? A színészek hogyan veszik az akadályt?

Főleg az első időszakban a rendezőnek jól kell inspirálnia a színészeit. Önbizalmat kell csepegtetnie beléjük, hogy ők igenis képesek bizonyos dolgokra. Egyébként általában így tanítok. Ráadásul rendszeresen így dolgozunk az egyik volt osztályommal nyaranta az AlkalMáté Trupp előadásaiban, és így készítettem a HírlapSzínház-előadásokat is Egerben. Akkor egy ilyen jellegű előadást másfél nap alatt készítettünk el, s szerencsére igen jól sikerültek. És hát így született a Csörgess meg! című előadás, amit szintén szeretett a közönség. Tehát ebben, bizonyos értelemben, nekem van gyakorlatom, a kérdés az, hogy azok a színészek, akik ebbe az előadásba bekerültek, mennyiben tudnak kreatívak lenni. Most úgy látom, hogy ezzel semmi probléma nem lesz.

A téma adja magát. Itt inkább csak az a kérdés, hogy mekkorát tudunk meríteni, illetve van-e értelme egy igazi nagy merítésnek vagy inkább szűkíteni kell, és a szűkítés mutat meg egy általánosabb képet. Ezt most még nem tudom pontosan, attól is függ, hogy merre haladnak a dolgok az utolsó időszakban.

Hajnal Márton


0 Tovább
«
12

katona

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek